+ Film

A Zanox ízig-vérig magyar film, mégsincs nyakon öntve pirosarannyal

Zanox

Élménybeszélgetés Baranyi Benővel és Bálint Előddel a ZANOX – Kockázatok és mellékhatások című első közös nagyjátékfilmjük kapcsán.

Fotó: Zalai Szilveszter
Keresés a weben

Élménybeszélgetés Baranyi Benő rendezővel és Bálint Előd főszereplővel a ZANOX – Kockázatok és mellékhatások című első közös nagyjátékfilmjük kapcsán.

Jól tudom, hogy valamikor a gimnáziumi éveid során pattant ki a fejedből a Zanox története?

Benő: Igen, elég régóta találok ki történeteket. Már óvodás koromban is jutottak eszembe különböző filmjelenetek, hétévesen hosszú filmnovellákat voltam képes legépelni, és tizennégy esztendős voltam, mikor megírtam az első nagyjátékfilm hosszúságú forgatókönyvemet. Szóval több történet is akadt a tarsolyomban, amely megvalósulhatott volna, de a Filmintézethez beadott terveim közül ez volt a legrégibb – kissé meglepett, hogy ez is lesz az első filmem.

Időhurokkal operáló mozira számos nemzetközi példát láthattunk már, ám hasonló közegbe ágyazva még nemigen találkoztunk ezzel a formulával. Mekkora fejtöréssel jár, hogy újat mutass ezen a keretrendszeren belül? 

Benő: Nekem egy filmötlet akkor szokta beindítani a fantáziámat, ha csavar egyet a korábban látottakon, vagy ha olyan, amihez hasonlót még nem láttam, de nagyon szeretnék. A Zanox esetében nehéz dolgunk volt a filmes referenciák megtalálásával. Az egyik filmben a világítás volt hasonló, mint amit elképzeltem, a másikban a kellékek kiválasztásának szempontjai, a harmadikban a helyspecifikus elemek használata, de nem volt egy olyan konkrét film, ami több szempontból is iránymutató lehetett volna. A Valami követ című film például a kellékek terén ment hasonló vonalon, mint ami a Zanoxnál. Volt egy pont olyan fehér, fröccsöntött műanyag szék benne, amit akár itthon, Magyarországon is láthatnánk bármelyik udvarban. Látszott, hogy a nap is megette már, és ott volt rajta az idő pusztítása. Aztán feltűntek a filmben azok az itthon jól ismert ócska, kínai piacos hálóingek is, amik más amerikai filmben vállalhatatlanok lettek volna, de ebben ott voltak, és ez nagyon tetszett. Nem akarták, hogy az utolsó kis apró részlet is nagyon-nagyon szép legyen.  Ez az a vonal, amit én is képviselni akartam. Kifejezetten olyan filmet, ami a miénkre hasonlított volna, olyat nem találtunk Gajdics Dávid operatőrrel.

Nekem a  ZANOX-ról rögtön a Xanax jutott eszembe, amit első kézből ismerek a szorongásoldás terén. Az ötleted abból származott, hogy neked is volt erről személyes élményed, vagy neked nem volt soha?

Benő: Hát a pálinkával, azzal volt személyes élményem, de szerencsére nem volt még pánikrohamom. Annak utána is kellett néznem szakértőkkel.

Pontosan így néz ki, belülről is ilyen.

Előd: Én ott mindig nagyon félek, hogy esetleg nem hiteles.

Benő: Igen, szakemberek segítségét is kértük, illetve olyanokkal is igyekeztem beszélgetni, akiknek szokott lenni pánikrohamuk. A szorongás részét ismerem, például ha arra gondolok, hogy ha valamit máshogy csináltam volna, akkor sokkal jobb lett volna. Én is tudok rágódni sokat, de alapvetően nem vagyok híve olyan szereknek, amik az agyműködést befolyásolják. Kávézni is csak azért kezdtem el, mert a forgatás alatt nagyon lefáradtam, és ez egy igazi csodaszer, ami megmentett. Egyáltalán nem szeretek bármilyen szer befolyása alatt állni, mert szellemi munkát végzek, szükségem van az agyamra, és tökéletesen elégedett vagyok azzal a formájával, ahogyan most működik. Vannak zseniális filmrendezők, akik rákattantak valamire, és azóta nem tudtak, csak középszerű vagy annál rosszabb filmeket készíteni.

Előd: Az az érdekes, hogy nekem is volt a filmezés előtti időkben egy-vagy két pánikrohamom, csak nem tudtam, hogy arról van szó. A Zanox forgatása közben jöttem rá, hogy ja, ezt ismerem, igen, ez az. Amikor a filmre castingoltak, akkor is kellett egy ilyesfajta rohamot megmutatni. Szerettem volna felkészülni rá, és akkor tudtam meg például azt, hogy ez az egész akkor is rádtörhet, ha eszedbe jut, hogy milyen régen nem volt már! Olyan érzés, mintha üvöltened kéne, de nem tudsz. A szereplőválogatás alatt Budapesten laktam az ismerőseimnél, és nagyon meglepőnek tartottam, hogy amikor említettem nekik, hogy éppen mivel foglalkozom, akkor hirtelen egy csomó ember mesélte el nekem, hogy neki is volt már. Túl gyakori dolog lett ez.

Meghatározó élményem a filmmel kapcsolatban, hogy mennyire őszinte, ugyanakkor milyen bájos és vicces. Teltházzal ment a sajtóvetítés, a közönség nagyon szerette. Volt már valamilyen elővetítés, ahol érzékelhettétek, hogy mit okoz a ZANOX a nézőkben?

Előd: Igen, én Dunaújvárosban is megnéztem, majd Szolnokon és Szegeden. Ezek közönségtalálkozók voltak. Az egyik célom az volt, hogy halljam a reakciókat a film közben, és nagyon jól esett, amikor nevettek, vagy egy poént értékeltek. Örültem, amikor éreztem, hogy vicces nekik a bundáskenyér, ami ugyebár konstans módon jelen van.

Miközben néztünk a film főszerepében téged, Előd, eszünkbe jutott rólad az a Buster Keaton-féle nagyon szerethető némafilmes korszak, amikor van egy kis ellentmondás az arc, és a gesztus között, amit a szereplők tesznek, és ettől  végtelenül viccesek lesznek számunkra. Volt valamilyen referencia, amihez visszanyúltál a szerep megformálása előtt?

Előd: Inkább az írott anyagból magából jöttek a megoldásaim, abból dolgoztunk. Nem igazán volt referenciám ahhoz, hogy kihez is hasonlítson ez a Misi. Benő szeretett volna kliséket elkerülni, például Misi ne legyen szemüveges. Azt elmesélhetem, hogy gondoltam mesékre, mint a Bátor, a gyáva kutya, vagy a Micimackó. A legelső felvételi napon egy jelenetben a Duna parton Misi menekül a rendőrök elől, és nekem végig a Bátor, a gyáva kutyából ment egy szám a fejemben.

Benő: Azt kértem a színészektől, hogy ne vígjátékot játszanak, hanem vegyenek mindent halálosan komolyan, és attól lesz vicces. Nem attól, ha rájátszanak.

Tetszett, hogy nem taszítottad bele Misit a tipikus balfácán-skatulyába. Vannak csetlésbotlásai persze, introvertált, nem tudja feltétlenül a metafizikát azonnal értelmezni, egyből nagyon szerethető és rokonszenves lesz ezáltal. Nem egy lúzer, hanem voltaképpen egy szuperhős. Talán egy kicsit hasonlít a Pókemberhez.

Előd: Ezt mondták már nekünk. Egy szegedi tanárnő.

Tényleg? Nahát! Én is szegedi vagyok.

Előd: Akkor a szegedieknek ezek szerint Pókember-flessük lehet a film nyomán. De egyébként persze egy kicsit olyan, de nem olyan.

Benő: Miközben írtam, nem volt a fejemben, hogy ez egy super hero movie lesz. Misi igazából egy magyar hős, egy magyar iparvárosból, átlagos fiú Kótyról, aki két nap alatt szorongó valakiből hőssé változik.

Előd: Meg szerintem van benne egy kis megszállottság a végére.

Benő: De hát nincs más lehetősége.

Előd, neked melyik a kedvenc jeleneted?

Előd: A részeg-fejezet!  Onnantól, hogy bemegy Misi legurítani a pálinkákat a kocsmába egészen odáig, hogy másodjára utazik vissza az időben. Tudod, ott megtalálja a Piros orrú bácsit, és persze közben végig részeg. Az akkor is tetszett, és most is nagyon jónak látom. A forgatás szempontjából pedig kiemelném, hogy az akciójelenetek nagyon izgalmasak voltak, sok mindenre oda kellett figyelni. Kifejezetten az operatőr csapatára, mert számított, hogy milyen sebességgel tudnak utánam futni azzal a nagyon nehéz kamerával.

Amikor a film végén a kísérletet végző orvost Misi még nyakon is szúrja, az valami őrült fun rész. Organikusan, szükségszerűen történnek a dolgok, mondhatjuk, hogy a hős felveszi a kesztyűt.

Előd: Nagyon sokat könnyített a dolgomon, hogy a srác nem egy profi hős. Nem kell profin leszúrni valakit, vagy bekötni egy sebet.

Jó, hogy most nem egy erős pistázós magyar filmről beszélgetünk, például a nagymama karakterében is éreztük, hogy archetipikusan nagymama, azon belül magyar a zacskónyi bundáskenyerével. Mégsincsen nyakon öntve piros arannyal a történet. Milyen volt ezt az első nagyjátékfilmet megcsinálni?

Benő: Eljutni idáig is nagyon nehéz volt és megcsinálni is. Igencsak intenzív két és fél év van mögöttünk. Heti hét napot 12-14 órákban dolgoztam, és azok is rengeteget, akik a filmet előkészítették, vagy ott voltak a forgatáson. Nagyon kevés pénzből készült el a Zanox, tehát egy-egy embernek több pozíciót is be kellett töltenie. Nekem, a  film rendezőjének is nagyon sok feladatot kellett ellátnom, amikre más esetben külön embereket szoktak felvenni. De a producereknek, vagy az operatőrnek, Gajdics Dávidnak is rendkívül munkás éve volt. Az összes szereplőválogatáson, helyszínkeresésen ott voltunk együtt. A filmet is rendkívül alaposan ki kellett találnunk előre az utolsó képkockáig. Úgy mint világításban, kameramozgásban vagy optikákban, hiszen gyorsan kellett darálnunk a forgatás alatt. 6 percet vettünk fel hasznosba minden nap, volt olyan, amikor 10-et. És persze ezt azon a minőségen kellett csinálnunk, ami számunkra az elvárt minimumot jelentette.

19 nap alatt forgott le a film, elképesztő tempó ez. A színészekkel is ugyanígy végigpróbáltátok az egészet?

Benő: Próbáltunk ott, ahol komoly színészi játékot igényeltek a jelentek. A kisfilmek elkészítésénél is azt szoktam meg, hogy a színészekkel felolvassuk egymásnak a forgatókönyvet, minden egyes mondatról beszélünk, hogy vajon ezt most miért mondja a szereplő, mire gondol, amikor ezt a szót kimondja, és persze van, hogy próbafelvételeket készítünk. Előddel és Lilivel is próbáltunk sokat, illetve Hatházi Andrással is. A csapos lányt Már megint Kitty, egy influenszer játssza, akire komoly, szép feladatot bíztam, de úgy érzem, nagyon jól megoldotta. Legközelebb is szeretnék minél többet próbálni, és nem ott a helyszínen bemutatkozni egymásnak.

Abba a kocsmában rengeteg cudar arcú ember volt. A tanár úr is pont olyan, mint mindannyiunké volt az érettségin. Mintha elkezdenének a fiatal filmrendezők elmozdulni a civil emberek felé, gondolok itt például Kis Hajni filmjére, aki megtalálta magának a ketrecharcosát.

Benő: Szerettem volna olyan színészekkel dolgozni, akik nem néznek ki színésznek, és ha megszólalnak a kamera előtt, akkor természetesek, valamint olyan civilekkel, akik akkor is nagyon természetesek, ha az arcukba tolsz egy kamerát, meg a szemükbe világítasz. Hosszú folyamat volt megtalálni őket, és ez tényleg fontos koncepcióm volt. Ne legyenek jól fésültek, irreálisan szép emberek, mint a legtöbb vígjátékban.

Hogyan castingoltatok?

Benő: Úgy, hogy az összes hazai színészképzést, és a határontúli magyar  nyelvű képzéseket felkerestük. Mivel éppen covid volt, nem lehetett bemenni hozzájuk, hogy rámutassunk az osztályteremben valakire. A személyiségi jogokra hivatkozva pedig nem adhatták ki a nevüket, az osztálynévsorokat, úgyhogy eléggé meg voltunk lőve. Azt csináltuk, hogy próbáltunk ismerősökön keresztül egy valakit megtalálni, ráírni messengeren, rajta keresztül az osztályába járók neveit megtudni, és ha úgy nézett ki, hogy talán a filmbe beleillik valaki, akkor megkerestem, elküldtem neki egy forgatókönyvrészletet, amit ő felvett egy ismerősével és a videót visszaküldte nekem. De olyan is történt az elején, hogy személyesen hívtam be őket, és akkor rájuk szántunk fél órát. A legvégső körösök persze személyesen találkoztak egymással, ahol a szerelmespár kiválasztásánál minden fiút minden lánnyal összeeresztettünk. Egy igazi párt kerestünk, akik között működni fog a dolog. A mellékszereplők kiválasztásához az összes színház fotógalériáját végignéztem, és akit alkalmasnak találtam kép alapján egy szerepre, arról videót kerestem, vagy felhívtam telefonon, hogy halljam a hangját.

Mi a következő projekted, ötleted Benő?

Beadtam egy filmtervet már, egy hónapon belül kapunk rá választ, ha azt nem támogatják, akkor beadom a következőt. Ilyen ez. A producereknek mindenesetre nagyon köszönöm a támogatást! A Salamandra Film, a Sparks és Romwalter Judit segítsége pedig különösképpen sokat jelent nekem.

ZANOX- Kockázatok és mellékhatások, magyar romantikus vígjáték , sci-fi, krimi, 85 perc, 2022.

Krikánkat itt olvashatod a filmről:

Zanox – Ezt a filmet be fogjátok érezni!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top