+ Színház

A pucér zenészek párbeszédét egy kis pakolás követi

Artus

Az Artus és a Kompánia Színházi Társulat koprodukciójában született előadásban Mayer Zita és Mózes Zoltán lép színpadra.

TANDEM – HUMÁN BALANSZOLÓGIA – Mayer Zita és Mózes Zoltán előadása

Mit jelent együtt alkotni valamit?  Elengedni a harcot, engedni, hogy egy születő előadás arra menjen, amerre akar. Mi történik a tandembiciklin egy közösen megtett útszakaszon? Hogyan lehet fenntartani a törékeny egyensúlyt? Az egységből való megbomlástól valami új elérkezéséig. Az egyensúlytól az egyensúlytalanságig, az egésztől a részekig, és vissza.

Artus

„ – egy levegővel – a pucér zenészek párbeszédét egy kis pakolás követi, ezután közösen lazulunk egy kicsit, ők tovább róják a megszokott köröket, bedőlnek egymásnak, erre isznak egyet, majd eltörik a mécses. Közösen szívnak, majd kizökkenünk a folyamatból, rákok integetnek pirosban, de mielőtt igazán jó lenne, fájó pontokat kezdünk nyomogatni, melyből egy hosszabb ívű tánckompozíció kerekedik, Zita majdnem levadássza Mózest, de sötét lesz, ekkor sötétben neszeznek tovább nosztalgikusan, próbálunk fókuszálni, újabb köröket tesznek, majd fény gyúl az agyakban és megbomlik a kör, végül mégis átkelnek a nagyvizen, egy holdsarlón egyensúlyoznak, a fény halványul, búg az erősítő.”

Artus

Az Artus és a Kompánia Színházi Társulat koprodukciója

Artus Stúdió (1116 Budapest, Sztregova utca 7.)

2022. április 11-én 20.00 órakor

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top