„Megtanulni úszni”
Dominik Graf formabontó filmkezdése azt előlegezi, hogy a 21. századból indulva a játékfilm műfajában olyan történetet kapunk, amelynek a kortárs néző nemcsak a lefolyását, de a végét is ismeri. Az ígéretet a csaknem 3 órás alkotás csak részben teljesíti.
Graf a jelen Berlinjében kezd, amit szinte tárgyanként lebontva enged el, s a majd’ száz évvel korábbi német fővárosba kalauzolja vissza nézőjét. A gazdasági válság sújtotta weimari Berlinben Jakob Fabiant (Tom Schilling) követhetjük, aki szerencsésnek mondhatja magát, állása van. Frissen végzett bölcsészdoktor, aki szándéka szerint átmenetileg, a Nagy Mű elkészültéig abból él, hogy a Kurmark cigaretta hirdetés-csasztuskáit farigcsálja mérsékelt lelkesedéssel. Regényt tervez, éjjelente anyaggyűjtés ürügyén járja a dekadens Berlin mulatóit és magán-műintézményeit, s tapasztalatai mind cinikusabbá teszik.
Egyetemi barátja, a dúsgazdag Stephan Labude (Albert Schuch) nem szorul arra, hogy eltartsa magát, kész csoda, hogy korlátokat nem ismerő kicsapongásai mellett elkészül disszertációja Lessingről. Nem kevésbé meglepő, hogy míg a írószakmát szenvtelen megfigyelésként gyakorló Fabian nem foglal állást társadalmi kérdésekben, Labude szocialista nézeteket vall, s vállalja az azzal járó üldöztetést is. Fabian egy extrém parti büféjében látja először a titokzatos Corneliát (Saskia Rosendhal). A lány két lábbal áll a földön, filmjogászként dolgozik, de feltett szándéka, hogy filmszínészként csinál karriert, s ezért bármire hajlandó. Fabian és Cornelia szerelme melodramatikus fordulatot vesz, amikor a lány célja érdekében egy idős producer szeretője lesz.
Az elsősorban televíziós (sorozatok, pl. Tetthely) rendező Graf visszaállította a film alapjául szolgáló Erich Kästner-regény eredeti alcímét. Az 1931-es cenzúra az Egy moralista regénye megjelöléssel próbálta idézőjelezni azt, ahogyan az író tabuk nélkül rögzítette a náci hatalomátvétel előtti Berlin gátlásoktól mentes félvilági életét és vérre menő utcai összecsapásait. A regény megosztónak bizonyult: a liberális lapok dicsérték éleslátását és bátorságát, a konzervatívok erkölcstelennek titulálták. A mind nagyobb teret nyerő náci párt pornográfiaként határozta meg, és az 1933-as berlini könyvégetés során Zweig, Mann, Heine és Werfel művei mellett Kästner e könyvét is tűzre vetették.
Graf és Constantin Lieb forgatókönyve, ha vázlatosan is, de követi a regény cselekményét, a valódi 1930-as évekbeli Berlin-, és Kästner-érzést azonban a különös műgonddal megalkotott látványtervezés és tárgyhasználat mellett főként és elsősorban a képi világ révén szerette volna létrehozni. Alapozásképpen bőven idéz Adolf Trotz 1925-ös Berlin-szerelmesfilmjéből (Die Stadt der Millionen), emellett a javarészt tökéletesre komponált „klasszikus elbeszélő” képsorokat alulexponált felvételekkel, S8-as látványvilággal, diszharmonikus, szándékosan rontott beállításokkal váltogatja. A távolságtartást, az idézőjelezést nála narrátor végzi, aki a regény szövegével köti össze a jeleneteket.
Filmes motívumkezelése hasonlóan eklektikus, javarészt ikonikus alkotásokra hivatkozik. Hangulati előképei Fassbinder több alkotása, főleg a Berlin, Alexanderplatz (1980) és a Kabaré (Fosse, 1972), a baráti hármast Jules és Jim (Truffaut, 1962)-reminiszcenciák árnyalják, emellett Cornelia karaktere, a sapkaviselése a Becstelen brigantyk (Tarantino, 2009) Shosannáját is megidézi.
Szemmel láthatóan rengeteg munka van benne, ám utolérte az adaptációk örök réme, az, hogy szatírát filmre alkalmazni irgalmatlanul nehéz, ha nem éppen lehetetlen. A Fabian filmre vitele különösen az, dacára annak, hogy magát a regényt kritikusai forgatókönyvesnek, filmszerűnek tartják pergő jelenetezése, gyors váltásai miatt Kästner távolító, poentírozó, szatirikus szövegeit még narrációval sem lehet úgy képre vinni, hogy ne váljon melodramatikussá (lásd a zárójelenet abszurditása). Kästner Fabian-története, melyben tisztánlátó véleményt fogalmaz meg egy nehezen érthető, bonyolult és veszélyes korszakról, nem a kioktatás értelmében moralista, hanem egy éles szemű kritikus dialektikus helyzetleírása egy idézőjelezetten melodramatikus történet fonalán. Ebből az elbeszélés-központú filmen óhatatlanul a melodráma kerül előtérbe.
A 21. században nem magától értetődő, ami száz évvel korábban a mindennapok része volt, s ha erre az evidenciavesztésre nem reagál a későbbi kor alkotója, hiába halmoz hiteles eszközöket, hiányos marad a háttér. A száz évvel korábbi szcéna olyan történeteket is tartalmaz, amiket úgyszólván „lábjegyzetelni” volna szükséges, ilyen, hogy csak egyet említsünk, Fabian munkahelye, a Kurmark cigarettamárka és cigarettagyár. Ez a maga korában a lehető legmodernebb, munkásait megbecsülő, építészetileg is jelentős komplexum volt. A tulajdonos család zsidó volt, a hitleráj idején arra kényszerítették őket, hogy eladják a gyárukat, s örülhettek, hogy elmenekülhettek. A Graf ígérte, 21. századból indított történetnek javára vált volna, ha a film elején a tárgyak és helyszínek használatával fölskiccelt időgépbe belekalkulál hasonlókat. Különösen amiatt, mert megmutatja az „örökké fiatal város”, Berlin botlatóköveit.
Boronyák Rita
