+ Média

Mácsai Pál taxija karambolozott az Elviszlek magammal forgatása előtt

Fotó: WMN/YouTube

Megállított autó, karambolozó interjúalany az Elviszlek magammal történetének eddigi legformabontóbb beszélgetésében

Mácsai Pál: Az ismert ember ne csináljon hülyeséget, ne feltűnősködjön, ne fontoskodjon

Az Elviszlek magammal történetében először – egy rövid kitérő után álló autóban zajlott a beszélgetés az epizód vendége, Mácsai Pál színész-rendező kérésére. Az Örkény Színház igazgatója az okok mellett azt is elárulja, mi a színészek egyik legnagyobb rémálma, milyen apának tartja magát, és hogyan viszonyul az ismertséghez. Az adást július első napjaiban rögzítették, de azért arra is kitér, mit gondol a Színház- és Filmművészeti Egyetem akkor még csak eszkalálódni készülő helyzetéről. Mácsai Pál a beszélgetésben úgy mutatja meg magát, ahogy korábban ritkán láthattuk: önmagát folyamatosan megkérdőjelező, esendő, önironikus, őszinte emberként, apaként, színészként.

„Fakszni, fontoskodás, rigolya, feltűnési viszketegség”

– indokolja Mácsai Pál viccelődve, miért kérte DTK-t, hogy inkább állítsa meg az autót, úgy beszélgessenek. De a valódi okra is hamar fény derül, Mácsai ugyanis szeret minden idegszálával arra figyelni, akivel éppen beszélget. Persze az is belejátszhatott, hogy a színházigazgató taxija a forgatásra igyekezve karambolozott. Szerencsére senki sem sérült meg, de Mácsai eléggé szorongott, hogy a baleset miatt elkésik a forgatásról. Kiderült ugyanis, ez a színészek egyik legnagyobb rémálma – az elfelejtett szöveg mellett.

Annak ellenére, hogy Mácsai Pálról az embereknek egy visszafogott értelmiségi képe jut eszükbe, gyerekkora óta erősen jelen van benne a viccelődni szerető bohóc is. Ez a kettősség máig jellemző rá, és csakúgy, mint a színpadon, az adott pillanat dönti el, hogy melyik jön elő. Persze van benne jókora önkontroll, amit nagyrészt az ismertsége miatt gyakorol.

„Ismertnek lenni feladat, felelősség. Az ember ne csináljon hülyeséget, ne feltűnősködjön, ne fontoskodjon. Ha megszólal, annak legyen füle-farka, vagy legalább legyen szórakoztató”

– mondja, hozzátéve, mennyire felszabadító számára, ha nem ismerik fel.

Az ismertséget egyébként igyekszik az otthonán kívül tartani, próbál

„nem hülye lenni otthon, vagy nagyképű, vagy felfújt hólyag”.

A fia mellett a szüleiről is mesélt, arról, mit visz tovább tőlük-belőlük.

„A papám egy nagyon édes ember volt. Egy szeretetre méltó ember. Hogy én vagyok-e annyira szeretetre méltó, mint ő, abban kételkedem. Először is nem vagyok otthon, szemben vele, másodszor ő sem volt egy csigavér alkat, de én még nála is hirtelenebb vagyok”

– vallja be. És hogy színészként milyen? Önmagát folyamatosan megkérdőjelező, örök elégedetlen.

Annak ellenére, hogy a műsor júliusi felvételekor még nem eszkalálódott a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül kialakult helyzet, Mácsai Pál mégis utal az intézmény szabadságának korlátozási törekvéseire:

„Annak a módja és tartalma sincs rendben.”

A karantén miatti szünet után huszonöt epizódos, extra hosszú évaddal folytatódik Magyarország díjnyertes autós-beszélgetős műsora, az Elviszlek magammal, amely immár harminckétmilliós össznézettségnél tart a YouTube-on. Az évadpremierben az On the Spot egyik alkotóját, Cseke Esztert láthatták a nézők, majd Janklovics Péter színészt, Illés Fanni paralimpikont és dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológust vitte el magával DTK, aki az új évad adásaiban Mercedes EQC-vel – az első teljesen elektromos Mercedes-modellel – szállítja beszélgetőtársait.

Az Elviszlek magammal adásai vasárnaponként a Spektrum Home TV műsorán, szerdánként pedig a WMN YouTube-csatornáján láthatók.

A Mácsai Pállal készült beszélgetés D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorának legújabb epizódja, amely a wmn.hu magazin YouTube-csatornáján látható.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top