+ Riport

A CAFe Budapest koncertjei felfrissülést hoznak a korlátozások világába

Számos budapesti helyszínen veszi kezdetét kevesebb mint egy hónap múlva a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál. Az esemény részleteiről és programjairól meséltek a szervezők.

Október 9-én kezdődik a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, melynek programját és részleteit a szerdai sajtótájékoztatón ismertették a szervezők. A 17 napos összművészeti eseménysorozaton számos műfaj képviselteti magát a főváros különböző helyszínein. Mint Galán Angéla műsorvezető elmondta, a CAFe Budapest trendteremtő fesztivállá vált nem csupán hazánkban, de a régióban is. Az esemény egyik sajátossága, hogy a közterek is fontos szerephez jutnak a programokban.

Soha nem volt még ekkora szüksége az embereknek arra, hogy a művészet erejével feltöltődhessenek

– mondta Káel Csaba, a fesztivál operatív testületének elnöke, a Müpa vezérigazgatója, utalva a járványhelyzetre. Hozzátette: a fesztivál fontosnak tartja, hogy minden évben új produkciók színesítsék az eseményt, és nincs ez másként idén sem. Kiemelte a Vági Bence rendező-koreográfus nevéhez köthető Recirquel újcirkuszi társulat Solus Amor című vadonatúj előadását. A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria a kelet-közép-európai régióban először mutatja be az absztrakció legfontosabb kortárs képviselői közé tartozó Sean Scully életművét: a mintegy száztíz művet bemutató retrospektív kiállításon a monumentális festmények mellett megjelennek papírmunkák, plasztikák és fotók is.

A CAFe Budapest fontosnak tartja, hogy kapcsolatba lépjenek Budapest legfontosabb októberi történéseivel, ezért az egyik legfontosabb partnerüknek az Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásárt tartják, mely idén sem marad ki a programból, csakúgy, mint a Margó Irodalmi Fesztivál vagy a Budapest Ritmo világzenei fesztivál.

Faix Csaba, a fesztivál operatív testületének tagja, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezető igazgatója szerint a CAFe Budapest régi célja, hogy a programokat kivigyék a budapesti emberek közé. Ezért az ingyenesen látogatható Intro sorozat keretében a fesztivál nyitónapján a város legjobb kávézói és reggelizőhelyei koncerthelyszínné alakulnak, ahol többek között olyan előadók lépnek fel, mint Jónás Vera, Kocsis Bence, vagy épp Csorba Lóci. A Boráros téren lesz látható a Flying Bodies & Collective Dope You are the Flow című közösségformáló köztéri előadása. Idén is megrendezik a 100 szóban Budapest történetíró pályázatot (korábbi cikkünk a pályázatról itt olvasható), melyben arra kérik a nevezőket, hogy írjanak egy maximum 100 szóból álló történetet, ami valamilyen módon a magyar fővárosról szól. A legjobb történeteket idén Boncsér Sára Luca színésznő, Szabó Benedek zenész (a vele készült korábbi interjúnk itt olvasható) és Závada Péter költő választja ki, és a legjobb művek közül néhányat megzenésítve elő is adnak a Margitszigeten, egy régóta nem működő ásványvízpalackozó üzemben.

Tudományos-művészeti kiállítás is szerepel a programban: a Rejtett mintázatok – A hálózati gondolkodás nyelve című tárlat a nemzetközileg is ismert hálózatkutató, Barabási Albert-László kutatásaira épül. A Ludwig Múzeumban látható kiállítás a művészek és intézmények közötti kapcsolatokat ábrázolja virtuális és valóságos adatszobrok, valamint a kiterjesztett valóságot használó eszközök segítségével.

Úgy igyekszünk bemutatni munkáinkat, hogy azok számára is izgalmas, vizuális, esztétikai alapú katarzissá váljanak, akik nem kíváncsiak a mögöttük lévő tartalomra, de aki hajlandó időt szánni a megértésükre, az egy második tartalmat is felfedezhet. Ezt a kettősséget próbáljuk megadni a kiállítással

– mondta Barabási Albert-László. A kutató elmondta: a kiállításon kétdimenziós hálózatvizualizációk, videók, 3D nyomtatással készült szobrok is láthatóak majd.

Zárásként Galán Angéla arról érdeklődött Faix Csabától, hogy vajon mennyire vált turisztikai attrakcióvá a CAFe Budapest, és mit jelenthet ez 2020-ban. A fesztivál operatív testületének tagja szerint a koronavírus és az idegenforgalom visszaesése miatt idén elsősorban a magyar közönségre kell összpontosítaniuk, és a járvány miatt is igyekeznek külső helyszínekre vinni minél több programot.

Ennek a fesztiválnak most a közös felelősségről is kell szólnia. A cél, hogy a művészet általi feltöltődés minél tágabb térben történjen, ugyanakkor a digitális eszközöket is fel kell használnunk, hogy olyanokhoz is eljuthasson az előadóművészet, akik nem tudnak ott lenni a helyszínen. Ez egy szép és komoly kihívás

– zárta a sajtótájékoztatót Káel Csaba

A CAFe Budapest teljes programját itt találod.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top