+ Építészet

Megújult a szegedi vár és a Móra Ferenc Múzeum

Uniós támogatással, mintegy másfél milliárd forintból felújították a szegedi Móra Ferenc Múzeum főépületét, a szegedi várat és várkertet, a beruházást pénteken adták át.

Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester az ünnepségen azt mondta, a fejlesztésnek kettős célja volt, megőrizni a városképi jelentőségű műemlék épület értékeit és megteremteni a 21. századi feltételeket a vonzó kiállítások rendezéséhez.

A 900 millió forintos uniós támogatásból és 600 millió forint önkormányzati forrásból megvalósult munkálatok során a 124 éves épület legkomplexebb átalakítása zajlott le. A kívül-belül megújult Kultúrpalota a felújítással visszakapta eredeti színét: homlokzata most éppen olyan, amilyennek 1896-ban a szegediek láthatták. A következő hónapokban befejeződik a múzeum előtti tér és az egész Stefánia rekonstrukciója is.

Fogas Ottó múzeumigazgató elmondta, a közgyűjtemény 20 hónap után három új állandó kiállítással és két időszaki tárlattal nyitott újra.

Az új természettudományi kiállítás az Alföld és a Tisza árterének állat- és növényvilágát mutatja be. A preparátumok mellett Máté Bence természetfotós csaknem száz fényképét is láthatják az érdeklődők. A tárlathoz új múzeumpedagógiai foglalkoztatóterem is kapcsolódik.

Szintén állandó kiállítás mutatja be a múzeum névadóját és egykori igazgatóját, Móra Ferencet. Az író műveit a középpontba helyező látványos tárlat a természethez való meghitt viszonyán keresztül ábrázolja az író életútját és munkásságát.

A múzeummal együtt megújult a vár, amelynek bejárata átkerült a Stefánia felőli oldalra, és akadálymentesen megközelíthető. Az új helytörténeti kiállításon megjelennek a szegedi boszorkányperek, a betyárvilág, a Nagyárvíz pusztítása, az egykori vár izgalmas története.

A díszteremben látható időszaki kiállítás Munkácsy Mihály Honfoglalás című festményének történetét tárja a látogatók elé. A másik, Gábor Áron rézágyúja címet viselő időszaki tárlat a 1848/49-es szabadságharc székelyföldi hadjáratáról, az ágyúöntők és tüzérek munkájáról szól.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top