+ Színház

Underground revü a másságról a Trafóban

Tropical Escape @ Marek Jančuch

Tropical Escape táncelőadás újra

Február 10-én újra látható Marcio Kerber Cannabarro és Molnár Csaba Tropical Escape cím táncelőadása a Trafóban, amely 2016-ban elnyerte a tánckritikusok Lábán-díját. A budapesti alkalom után a produkciót a New York-i Abrons Art Centerben mutatják be.

A Tropical Escape Marcio Kerber Canabarro és Molnár Csaba önszerveződő kollaboráció-sorozatának első állomása, amely az előadásban használt anyagok és ötletek megmunkálását, feldolgozását helyezi középpontba. A 2016-ban Lábán-díjjal kitüntetett előadás kapcsolatot teremt olyan művészeti munkásságokkal, amelyek nem csak alkotásként, hanem egyfajta életformaként is beazonosíthatók.

„Molnár fantáziája és Canabarro intellektusa egymást kiegészítve formálódik kivételes színházi eseménnyé, szabad szájú underground kabarévá, szemérmesen perverz táncos revüvé. A másság, a másként gondolkodás szerteágazóan burjánzó reprezentáció-kísérletévé”

– írta elemzésében Králl Csaba kritikus, a Lábán-kuratórium tagja.

Az előadás a mocskos álmok tanulmánya. Konkrét referenciákat használ, víziói összekapcsolják az egzotikus paradicsomokat a fantázia laboratóriumaival. Az előadás fikciók kollázsa: Hollywood, pornó, olasz mozifilmek, dél-amerikai szappanoperák, francia balettek, szórakoztatóipari számok, születésnapi partik karakterei és rituáléi keverednek benne. Játékossága, bohózatszerűsége a másságot egy olyan alternatívaként mutatja fel, amely képes a normalitásból és a realitásból kiutat kínálni.

A Tropical Escape előadást a New York-i meghívás apropójából újítják fel, és egyetlen alkalommal tűzik műsorra a Trafóban.

https://www.facebook.com/events/582991872248530/

A provokációnak célja van – interjú a Tropical Escape alkotóival

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top