+ Irodalom

Grecsó az úszódresszben flangáló Bettiről, Herczog az új „pintérbéláról”– Az Élet és Irodalom 2020/03. számából

élet és irodalom

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

 Láng Zsolt Cs. Gyímesi Éva hátizsákja címmel írt esszét.

„Negyven évvel ezelőtt a kolozsvári Korunk szerkesztőségében nyilvános eszmecserét rendeznek. Ankét, ez a kor szava, úton-útfélen ankétoznak az elvtársak (a népi etimológia megfejtése: ankét pofont kapsz!). Gáll Ernő, a lap főszerkesztője tartja a megnyitót. Nem nevezi meg a találkozó témáját, viszont hosszan beszél a veszélyekről. A romániai magyar szellemi életben „szétaprózódás”, a sokszínűség álcájában fellépő „atomizálódás” tapasztalható, ami azzal fenyeget, hogy „lehetetlenné válik a szóértés”.

  Mai nyelvre lefordítva, a szétaprózódás/atomizálódás azt jelenti: vannak, akik lesodródnak az útról, ráadásul fel sem fogják, ez „rájuk nézvést” milyen veszélyes, mert ha messzire elkószálnak, már ők, Gáll Ernőék, a romániai magyar intézmények vezetői sem tudnak rajtuk segíteni, ha pedig bajba kerülnek, akkor az egész magyar közösség bajba kerül. „Közös érdek az egység megőrzése.”

INTERJÚ

 “Kristálytiszta, egyértelmű szöveg”

Kálmán Gáborral beszélget Hományi Péter

„Kálmán Gábor a harmincas generáció figyelemreméltó alkotója. Már első, regényével (Nova, 2011) kiérdemelte az év legjobb elsőkötetes írójának járó Bródy-díjat. Második regénye A temetés (2016) kísérletezőbb, szöveg, mely tulajdonképpen egy hosszú vonatút és egy temetés leírása. A szerzővel tavalyi kötete, a Janega Kornél szép élete (2018) kapcsán beszélgettünk.”

 KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

 Csuhai István Látatlanban címmel írt recenziót Afonso Cruz Festő a mosogató alatt című regényéről.

„A könyv hátsó borítója és szerzői utószava, az Epilógus is elárulja, hogy a regény cselekménye megtörtént eseményeken alapul. Cruz apai nagyszülei az óceánparti Portugáliában, Figueira da Foz-i házukban a második világháború alatt valóban bújtattak egy Szlovákiából menekült, Amerikába tartó, pontosabban oda visszatérni kívánó zsidó származású férfit, egy Ivan Sors nevű festőt. Egykori jelenlétének emlékét nemcsak a családi legendárium és néhány felidézett pontos dátum, hanem egy-két a lakásban maradt tárgyi emlék és a rejtőzés hónapjai alatt festett pár Sors-festmény is megőrizte (az Epilógusban mindezekről a regény fiktív matériájába bekerülő tárgyakról fényképfelvételek is láthatók). Mert hát a Festő a mosogató alatt végül is Afonso Cruzhoz méltóan vérbeli fikció, az Ivan Sors névből a regényben Jozef Sors lesz, és a szöveg voltaképpen az ő kitalált, regénnyé írt története, ha úgy tetszik, a fejlődésregénye, amelyben a címet adó motívum, a portugáliai bujkálás az első pillantásra várhatónál igazából kisebb akcentust kap.”

KÜLFÖLDI FOGADTATÁS

 „A halált meg lehet szégyeníteni”

Oravecz Imre 1972. szeptember című művének olasz fogadtatásából.

„Nincs banálisabb dolog a szerelemnél, a maga kiszámítható parabolájával, hallgatólagosan elfogadott szabályainak kegyetlenségével („nem könnyű szeretni, ha szeretnek”), a szeretők örökös érzelmi aszinkróniájával, a megcsalásokkal, a gyerekekkel (…) Nincs a szerelemnél nevetségesebb sem, de ezek a szövegek soha nem banálisak, és nem is nevetségesek. Szélesen áradó körmondatok, soha nem indokolatlan anaforák és felsorolások, megbízhatatlan narrátor, aki szándékos következetlenségekkel hinti tele az elbeszélt történetet – mindezek által Oravecz olyan gyötrelemről vall, amely annyira szemérmetlenül személyes, hogy valamennyiünk történetévé emelkedik, és mindannyiunkhoz szól, mert minket meztelenít le, mindannyiunkat. A mi unalmunkat, amelyet a házasság monotóniája vált ki, és ugyanakkor a görcsös vágyat, amelyet ez iránt az „éltető egyhangúság” iránt érzünk, mert csak a másik ember irántunk érzett szerelme és a mi szerelmünk egy másik ember iránt hitetheti el velünk – különösen ha tartós érzelemről van szó –, hogy ha legyőzni nem is lehet a halált, de legalább meg lehet szégyeníteni.” (Rosella Postorino: A szerelmi bánat mércéje huszonöt sor, La Stampa TuttoLibri, 2019. május 31.)

 VERS

 A héten Fekete Szilvia, Gömöri György, Hartay Csaba és Marczinka Csaba versei kaptak helyet.

 Itt Gömöri György egyik versét idézzük:

 Levél Cz. M. lengyel költőhöz

 Mesterem, akit (mert bizonyos verseid úgy szerettem),

Amikor másképp kezdtél írni, megsértettem —

(Bár az emigráns-hasadtság ügyében magamról is beszéltem),

Látom, nem voltam igazságos. Ahogy Te sem voltál velem,

Amikor  korábban megdicsért írásomat (egy levélben)

Csúnyán leszóltad. A nyolcvanas években aztán

Egy nosztalgikus oxfordi konferencián újra

Idéztem régi verseid, s úgy láttam: megbocsátasz.

Olvasom, Mesterem, amit nagyon öregen írtál,

Ahol még mindig a végső kérdéseket teszed föl,

Ennél szebb végjátékot magamnak sem kívánok,

Túl egy hosszú élet hol víg-, hol szomorújátékain.

 

PRÓZA

Milbacher Róbert, Puskás Panni és Rékai Anett szépprózája olvasható,

Tárcatár: Grecsó Krisztián.

Részlet Grecsó Krisztián Világok határa című írásából:

„Ott álltam ifjúságom elpazarolt, matt hétköznapjaiban én is. Márta nagyival az első úszótanfolyamra ingázva, még óvoda utáni nyáron, amikor a szüleim nem hittek nekem, de én éreztem, nem tudok megtanulni úszni, mert az nehéz. Szorongásomban megiszom majd a fél medencét, aztán megkönnyebbülve, boldogan hányok. Ott rostokoltam a második úszótanfolyamra járva is, amikor már nem érdekelt a siklás, annál élénkebben az úszódresszben flangáló Betti, de négy év nagy idő. Közben az Asztalos János Szocialista Brigád tagjai, társadalmi munkában, három szabadszombatjukat föláldozva megépítettek a Kendergyári megállóhelyre egy csinos hullámlemez bódét. Bevert az eső, és áporodott forróság volt benne, ha sütött a nap, mégsem ezért nem érte meg bemenni, hanem, mert akkor nem állt meg a busz.

A kendergyári megálló a falu szélén van, mögötte a széles, végtelen rónaság, a délibábos láthatár, meg a Tüzép-telep drótkerítéssel elzárt gázpalackjai. Ott toporogva vizsgáltam meg lelkiismeretemet, a már új korában is rozsdásszeplős vasoszlopnak támaszkodva képzeltem el, mit kellett volna mondani, tenni – hogy milyen remek ember lennék, ha nem az lennék, aki.”

 SZÍNHÁZ

Herczog Noémi az új „pintérbéláról”, az Anyaszemefényéről írt kritikát.

„De aki aktuálpolitikai szinten próbálja nézni az Anyaszemefényét, az akkor is csalódik, ha időnként beleütközik Rogán Antal vagy Kocsis Máté nevébe: az Anyaszemefénye – ha lehántjuk róla e gegeket – nyugodtan játszódhatna a neoliberális világ bármely pontján, még sokkal inkább, mint a NER-ben. Ez törést okoz az előadás aktualitását tekintve, az viszont jó, hogy a szereplők – szemben A démon gyermekeivel, itt nem a fideszes–nem fideszes tengelyen mozognak, a sztori ennél bonyolultabb.”

FILM

Stőhr Lóránt Bagota Béla Valan című thrilleréről írt filmkritikát.

„A Valan nem is a történetszövésével emelkedik ki a magyar bűnügyi filmek sorából, inkább a rendezés színvonala és a műfaji filmben szokatlanul kimunkált társadalomképe avatja élvezetes mozidarabbá. Bagota Béla életszerű karaktereket, szituációkat és helyszíneket teremtett thrilleréhez. A film főszerepét a szuggesztív tekintetű Krisztik Csaba alakítja izzó szenvedéllyel, némi humor, oldottság viszont jócskán árnyalná a főhős erősen tipizált karakterét.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.

Az ÉS elérhető online is: www.es.hu

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top