+ Irodalom

Áder János hálával tartozik Bödőcs Tibornak – Az Élet és Irodalom 2020/02. számából

élet és irodalom

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Standeisky Éva Lovak és madarak címmel írt esszét Kassák Lajos A ló meghal a madarak kirepülnek című művéről.

„Kassák önéletrajzi történésekből, érzelmi elemekből épülő szabadversének címe: A ló meghal a madarak kirepülnek. Mit jelképez a ló? Mit a madár? Hogyan függ össze a ló halála a madarak szárnyalásával? A hosszú költemény első sora: „Az idő nyerített akkor azaz papagájosan kinyitotta a szárnyait mondom széttárt vörös kapu”. Az utolsó sor pedig: „én KASSÁK LAJOS vagyok / s fejünk fölött elröpül a nikkel szamovár”. Miért csupán a címben szerepel a ló? Miért említi a költő magát csupa nagybetűvel? És miért repül el az orosz teakészítő eszköz? A költeményben a látszólagos értelmetlenség és kuszaság mögött újszerű szerkezetesség és fontos mondandó rejlik. Gyarló hétköznapi nyelven: az életrajzi elemeket szokatlan képekkel és érzelemkifejező hangalakzatokkal tagoló hosszúvers arról szól, hogyan lesz az önmaga helyét kereső, írói ambíciójú szakmunkásból alkotó művész – Kassákból KASSÁK.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Hermann Veronika Régi dicsőségünk éji homálya című recenziója az Ünnep és felejtés – Emlékezet, identitás, politika című tanulmánykötetről szól.

„A bevezető szövegek után négy tematikus egységbe rendeződik a korpusz, az Eseményértelmezés, az Emlékfogalmazás, a Megtalált hagyomány és a Nemzetképek fejezetcímekből pedig a tanulmányok jellegére és megközelítésére is következtethetünk. Miközben az egyes írások nagyon változatos témákat dolgoznak fel – ahogyan erre később még kitérek –, hasonló szakirodalmi mezőt mozgatnak. Ezek közül is a legfontosabbak az Anthony D. Smith nevével összekapcsolódó etnoszimbolista megközelítés, Rogers Brubaker „etnikus vállalkozók” fogalma, Benedict Anderson ismert tanulmánya a nemzet elképzelt közösségéről, Reinhart Kosellecknek a múlt relativitásáról szóló elmélete, Pierre Nora francia történész emlékezetpolitikai írásai, a magyar mezőnyből pedig kiemelkedik Gyáni Gábor neve, akinek Az elveszíthető múlt című kötete a tanulmányok fontos hivatkozási pontjaként van jelen.”

VERS

A versrovatban Csuday Csaba és Weiner Sennyei Tibor versei kaptak helyet. Csuday Csaba Triptichonjának középső darabját idézzük:

II.

Onnan lészen eljövendő

Onnan? A befagyott repedésből? Hogyan,
hisz itt most tél van és hó és halál,
Mi vagy ki olvaszthatja fel elhidegült szívét?
Miféle meleg, milyen szeretet, hány lélekjóság
képes áthatolni a szikla, a rés jegén?
És hogyan kiáltoz az Úr, ha nyelve zúzmarás már?
Talán a Kisded? Születése vagy halála hozna
olvadást? S bár a pajtában készül már a jászol,
Ő, az Úr, még ott a télben, és csak találgatjuk, hogyan
lesz képes ítélni eleveneket és holtakat, minket,
halott eleveneket és eleven holtakat,
akik csak várjuk, egyre várjuk ítéletét,
hogy megbékéljünk, hogy megbocsáthassunk végre
az ellenünk vétkezőknek, és azoknak is, akik
most készülődnek, hogy méregadrenalint döfjenek
bordáink közé, akik moslékkal, szennyel fertőzik
kútjainkat és mélyükön a csillogó reményt.

PRÓZA

A héten Géczi János, Kántor Zsolt, Rubin Eszter és Varsányi Gyula prózája szerepel.

Tárcatár: Kiss Tibor Noé.

Részlet Kiss Tibor Noé: Én nem kuncogtam című írásából:

„A férjem a szája szélét rágta, Domján a tévé oldalát döngette, a szovjetek pedig egymás után lőtték a gólokat. Az utolsónál egymásnak futottak a játékosok, úgy borultak fel, mint a kuglibábuk, ami nagyon vicces volt, Domjánné kuncogott is közben, de a férje és a férjem úgy nézett rá, mint a véres rongyra. Én nem kuncogtam, mégis úgy éreztem magam, mintha én is kuncogtam volna, bűnösnek éreztem magam Domjánné kuncogása miatt is, pedig rám nem nézett úgy senki, mint a véres rongyra, legalábbis úgy emlékszem, hogy nem. Már a városban járunk, és a férjem még mindig nem szólalt meg, ami nem jelent jót. Ilyenkor úgy érzem, hogy még az is jobb lenne, ha gúnyolna amiatt, hogy összekeverem a bal kezemet a jobb kezemmel, hogy nem tudom rendesen beállítani az autórádiót, mert mindig serceg. A férjem nem szólal meg, csak néz maga elé, és a szája szélét rágja. A kislányomra gondolok, a legjobb lenne ott feküdni mellette, hallgatni a szuszogását, simogatni a haját, hozzábújni a forró, törékeny testéhez.”

SZÍNHÁZ

Molnár Zsófia a Katona új Bánk bán előadásáról írt.

„De tegyük is félre rögtön az előadás-tapasztalatokon alapuló előítéletet (amelyet, jegyezzük meg, Vidnyánszky Attila 2017-es rendezése a Nemzetiben abszolút pozitív irányba lökött), mert Tarnóczi a Kamrában nem a kötelező kűrt futja, neki saját koreográfiája van, amely mindamellett tiszteletről, fejlett elemzőkészségről és finom humorérzékről árulkodik.”

FILM

 Báron György a huszonöt éves  Sátántangóról írt.

„A Sátántangó, amelyet a szakértők minden idők félszáz legjobb mozgóképe közé szavaztak, ma alighanem élőbb, mint a bemutatója idején volt. Súlya, jelentősége egyre nő az időben, s ez csak nagyon kevés filmről mondható el. Premierje óta negyedszázad telt el, s rajongóinak száma folyamatosan gyarapodik, egy-egy mozivetítése ma is ínyenc esemény, melyre újabb és újabb generációk ülnek be, San Franciscótól Szöulig és Torontótól Amszterdamig.”

TELEVÍZIÓ

Grecsó Krisztián a televíziós újévi köszöntőkről írt.

„Ilyen hálával tartozik Áder János Bödőcs Tibornak. Aki Körmendi zsenialitásához és szoros olvasatához méltón érti a kor szavát, a saját szerepét és Áder János teljesítményét. Az már a sors gonoszsága, hogy egy szilveszteri beszéd, még ha olyan feszes is, mint a köztársaság mostanában soros elnökéé szokott lenni, nem lehet csehovi magasság. De Bödőcs Tibor Áder Ibizán című humoreszkje után éppen olyan lelket vidámító képtelenség volt a szilveszteri beszédet nézni, mint Csehovot játszani a magyar színházakban – a legendás jelenetet követő években. És ha érzett is a mai néző némi kulturális romlást, abban mégiscsak volt valami lélekemelő, hogy hasonló prizmák még léteznek: hogy a jó humor képes tökéletesen átszínezni valamit, ami magában elviselhetetlen, hogy az igazi tréfa távcsövén át nézve még léteznek távlatok, ahonnan nézve nem számít korszakosnak, ami ma annak mutatja magát.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.

Az ÉS elérhető online is: www.es.hu

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top