Fontos feladatot kapott 1978-ban a babelsbergi DEFA stúdió húszéves, barna, simahajú gyakornoka, Petra Tschörtner: Roland Gräf P.S. című mozijához kellett kísérő-dokumentumfilmet forgatnia egy vidéki gyermekotthonról, hogy a nézők jobban megértsék Peter, az árvaházi hős történetét.
Munkához is látott, és rendezőtársával, Andrea Andreesszel felkeresett egy menhelyet a mecklenburg-elő-pomerániai Suckow községben, hogy kikérdezze az ott élő gyerekeket és fiatalokat. Csakhogy az a kép, amelyet a leforgatott Heim (Otthon) rajzolt az NDK-ás intézetekről, meglehetősen távol állt a DEFA vezetőségének elgondolásától, így a félkész tekercs a fiókban landolt, és ott is maradt 22 évig.
A rendszerváltás után újra előkerült, és 1990 januárjában ünnepelte két évtizeddel megkésett premierjét. Legutóbb a berlini Collegium Hungaricumban (CHB) vetítették, amikor a határnyitás 30. évfordulójának tiszteletére rendezett „Szabadság a periférián”-rendezvényén ritkán látható magyar és német filmeket mutatott egymás közönségének a magyar kultúrintézet és a prenzlauer bergi Brotfabrik mozija december 5-én és 6-án.
Fotó: Botlik Virág, Copyright: CHB
– Óvatosan kell bánni a szavakkal, amikor a szabadságról beszélünk: az előző, elnyomó rendszerben is szerettek rá hivatkozni. Hamar megtanultuk, hogy amikor a szabadságot hivatalos helyen emlegetik, akkor általában az ellenkezőjét értik alatta. Minden értelmezés kérdése
– tesz megengedően pontot Claus Löser filmrendező és filmkurátor a mondandójának végére. Nem is akar most tovább hangosan gondolkodni itt, az felvezetőben (mert a szabadság különféle értelmezéseiről való filozofálás mégis csak túl messzire vinne), majd később, a vetítés után megbeszélhetjük ezt is.
Amilyen kézenfekvőnek tűnik a témaválasztás, annyira tekervényes úton közelítették meg az alkotások a szabadság fogalmát: társadalmilag kirekesztett, gyökértelenné vált, nyomorult sorsok próbálják elmondani a nézőknek, mit jelent a függetlenség. Egyáltalán segíti-e azokat, akiktől egyébként már mindent elvettek?
Az első este a Kelet-Európára szakosodott moziszakértő, Linn Löffler vezetésével mutatták be a Brotfabrikban Mészáros Márta első nagy játékfilmjét, az Eltávozott napot (és így legalább azok is megismerhették a főszereplő Kovács Katit, akiknek a hetvenes évek NDK-jában nem volt hozzá szerencséjük), aztán Bollók Csabától a 2007-es Iszka utazását vetítették.
Másnap a CHB látott vendégül három német dokumentumfilmet. Napjaink peremvidékét a német szekcióban a 2014-es Am Kölnberg villantotta fel; Heim ellenpontjaként pedig Petra Tschörtner öregekről mesélő Unsere alten Tage című 1989-es dokumentumfilmjét választotta be Claus Löser a rendezvény programjába. Nagyon fontos alkotás, mondja, mert megmutatja, hogyan éltek a NDK „gerontokráciájának” mellőzött nemesei: azok, akiket – ahelyett, hogy jól tartottak volna – inkább félretettek egy idősek otthonába.
– Azt jól tudtuk az NDK-ban, milyen, amikor nincsen szabadság – emlékezett Löser az estét megnyitó beszédében. – A rendszerváltáskor viszont mindent újra kellett gondolnunk: új definíciók után kutattunk: el kellett döntenünk, mit kezdjünk a hirtelen jött szabadsággal.
