+ Irodalom

Andrássy Gyula nem volt próféta, de sokat tudott a jövőről

Ifjabb gróf Andrássy Gyula könyve bizonyíték arra, hogy a történelem az élet tanítómestere. Az utolsó osztrák-magyar külügyminiszter elemzései ma is aktuálisak!

Ifjabb gróf Andrássy Gyula: Diplomácia és világháború – Szépmíves Könyvek, 2018 – 286 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-615-5662-76-8

Historia est magistra vitae,

avagy a történelem az élet tanítómestere. Ez a latin mondás cseng a fülemben a Szépmíves Könyvek egyre bővülő kínálatát forgatva. Hiszen olyan, korábban meg nem jelent, vagy mára elérhetetlen könyvek sora jelenik meg, melyek tényleges segítséget jelentenek abban, hogy megértsük/megérthessük azt, ami nagyapáinkkal történt.

Fontos ez?

Hogy a fenébe ne lenne fontos?! Ezek a könyvek tanítanak. Sok olyan akad közöttük, mely a történelem forrása, vagy éppen a közkézen forgó – néha mitológiába hajló – történelem árnyalója, cáfolója felülírója. A Szépmíves Könyvek közül néhány a történelem elhallgatott, vagy éppen csak elfeledett – méltatlanul elfeledett – figurájára hívja fel a figyelmet. Itt van például ifjabb gróf Andrássy Gyula, aki nem csak

tényleges alakítója, de krónikása is

annak amit mi már történelemként ismerünk. És ami neki még egyszerűen a csak „közelmúlt” volt. Andrássy írásain – a tavaly megjelent A világháború problémái című munkán is – átüt, hogy tisztán látja, történelem lesz mindabból, amit megélt, neki pedig felelőssége van. Nem csak a döntésekben, de azok hátterének feltárásában is.

„Ma még korai teljes objektivitást várni, de meg kell jönnie nemsokára annak az időnek, mikor az ellenséges nemzetek képesek lesznek egymás eljárását józanon megítélni.”

Az első világháború és az azt követő zavaros – több szempontból is tragikus – idők története ma már történelem. Távlata van, s mi már nagy egységként, folyamatként láthatjuk mindazt, ami akkoriban zajlott. Az, hogy az események tőlünk (időben) távol zajlottak, lehetőséget ad arra, hogy átfogó pillantással megpróbáljuk látni/átlátni az egészet. Ugyanakkor ez a távolság az, ami megfoszt attól, hogy az egyes részleteket a maguk összetettségében és bonyolultságában szemlélhessük.

A közelség az, amit ifjabb gróf Andrássy Gyula megadhat annak, aki majd’ száz évvel az első megjelenés után (Légrády testvérek kiadása, 1920) kezébe veszi a könyvet.

A Diplomácia és világháború című kötet fókuszában a már véget ért első – akkor még sorszám nélküli, így egyetlen – világháború áll. Andrássy nem magyarázkodik, nem mítoszt teremt, hanem feltárni próbál, okokat és összefüggéseket keres – elsősorban nem a honfibú, a gyász, a revansvágy hajtja, hanem a megért(et)és vágya. Éppen ezért, szerencsénkre, szemléletében meglehetősen távol áll az elbukott hősiességet hirdető, másokat hibáztató – máig is mérgező – szemlélettől.

Ifjabb gróf Andrássy Gyula hajlandó tükörbe nézni,

s miközben a kötet első részében megpróbálja feltárni a nagy nemzetközi folyamatok hátterét, azonközben a második részben már a mi hibáinkról beszél. A háború című rész két fejezetből áll:
Első fejezet: Külpolitikai hibáink;
Második fejezet: Katonai hibáink.

„Ebben a háborúban, melyben Ausztria és Magyarország létét és mindenét kockáztatta, melynek győzedelmes befejezése mindennap kétségesebbé vált, semmi nyomás hatása alatt, senki kedvéért nem volt szabad tudatosan újabb hibát elkövetni. Inkább el kellett volna Németországtól válni, mintsem olyan eszközhöz nyúlni, melynek káros voltáról meg voltunk győződve. Barátságos viszonyban lévő államférfiak és hadvezérek hibás számításáért és szenvedélyéért nem volt szabad tönkretenni a nemzetet, melynek életfenntartása a kormány kötelessége volt.”

Andrássy olyas dolgokat is előre látott, melyek tényleges bekövetkezéséhez – általa nem látott/látható okok miatt – évtizedek kellettek. A közbeeső időkben, mondjuk a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években, bárki legyintett volna az 1920-ban megfogalmazott aggályokra. De, amikor Jugoszlávia önmagára támadt, akkor, már a mi életünkben (közelmúltunkban) nagyot szólt:

„Teljesen meg vagyok arról győződve, hogy a közeljövőben a különböző vallásfelekezetek egymással való harcai s az ellentétes tradíciók viszályai bizonyítani fogják, hogy a jugoszlávok tényleg nem képeznek politikai egységet, s hogy nagyon nehéz Zágrábot, Serajevót, Raguzát Belgrádból, vagy megfordítva, Belgrádot ezen városok bármelyikéből kormányozni.”

„Az ellenséggel való küzdelmet az osztályharc váltotta fel”

– olvashatjuk a kötet harmadik, A katasztrófa című részének „felütésében”, mely a forradalmakat, a polgári- és szovjet köztársaságokat tárgyalja. Ez az a része a könyvnek, mely időben a legközelebb áll a megírás időpontjához, ráadásul ez az az időszak, melynek jelentős szereplői minden szempontból a lehető legtávolabb állnak a visszafogott, értő és távlatokban gondolkodó Andrássy Gyulától. Az általa megrajzolt kép mégsem annyira elfogult, mint azt várni lehetne.

Ifjabb gróf Andrássy Gyulának ezt a – mára szinte ismeretlen – munkáját most is hallatlanul izgalmas újraolvasni. De milyen jó lett volna, ha nem elfeledve porosodik az elmúlt száz évben! Évtizedenként elő lehetett/kellett volna venni, és újraolvasva látni, merre halad a világ, s merre Andrássy „jóslatainak” megértése. Miközben mind tudjuk, hogy nem jóslatok azok…

Andrássy Gyula nem volt próféta, de sokat tudott a jövőről
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top