+ Irodalom

Könyves szakmai nap után nagyszabású karácsonyi könyvvásár!

Gönczi Péter, Balla Katalin, Bolza Péter, Balla Judit, fotók: Sós Károly

– Négy napos családi könyvvásár lesz Újpesten, várják a kiadók jelentkezését

Írta: Galambos Ádám

Újabb könyvvásárt szervez a Magyar Könyvkiadók Érdekvédelmi Szövetsége (MKÉSZ) ezúttal az újpesti UP rendezvénytérrel összefogva. A december 12-től 15-ig tartó négy napos eseményt a szövetség által rendezett novemberi szakmai napon jelentette be az MKÉSZ elnöksége.

A II. MKÉSZ Szakmai Napon telt ház, közel 100 érdeklődő fogadta a meghívottakat a Magyar Újságírók Szövetsége Vörösmarty utcai székházában. Az első beszélgetésen az e-könyvek jelene és jövője került terítékre, ahol Földes László, a Kossuth Kiadó projektvezetője nyugtatta meg a jelenlévőket, hogy az e-könyv köszöni szépen, jól van, és a kisebb megtorpanások ellenére igenis helyet követel magának a hazai könyvpiacon. Csordás Attila, Magyarország piacvezető e-könyv áruházának, az ekonyv.hu-nak az ügyvezetője pedig arra ösztönözte a jelen lévő könyvkiadók képviselőit, hogy ne féljenek az elektronikus könyvektől, készítsék el kiadványaik ezen változatát is, hiszen csak plusz bevételt hoz, és tapasztalata szerint egyáltalán nem vesz el a nyomtatott példányszámból. Béky Adrienn, e-könyvtördelőtől azt is megtudtuk, hogy igen kedvező áron lehet ma már elektronikus változatot varázsolni egy már betördelt, nyomdailag előkészített kötetből, viszont bizonyos elemekre már az előkészítés során érdemes odafigyelni, hogy az az elektronikus formátumban is megállja a helyét.

A környezettudatos könyvnyomtatásról szóló beszélgetésnél inkább a látványra fókuszáltak a meghívottak és a vendégek. Sall Fanni a Ritoszféra Könyvműhely vezetője gyönyörű, kézzel kötött, speciális papírra nyomtatott kiadványokat hozott magával, Rémán Izabella (Lelkesedés Tanulás Szabadság Kiadó) pedig elmesélte, mekkora nehézséggel kellett szembenézniük, amikor elhatározták, hogy kiadójukat környezettudatossá formálják. Gellér Róbert, a Gelbert Ecoprint Nyomda vezetője elmondta, hogy ma egyáltalán nem kifizetődő egy teljesen környezettudatos nyomdát fenntartani, mivel a megrendelők az árat sokkal fontosabbnak tartják a környezetkímélő nyomtatásnál. Ettől függetlenül mind a három résztvevő egyetértett abban, hogy a környezettudatos nyomtatásé a jövő, előbb-utóbb a kiadóknak is ezt az utat kell választaniuk a minket fenyegető klímakatasztrófa elkerülése végett.

Az utolsó beszélgetés az irodalmi ügynökségek és a kiadók kapcsolatáról szólt, amely egy nagyon izgalmas és szenvedélyes eszmecserét hozott. Az ügynökségeket Balla Katalin, a Balla–Sztojkov Irodalmi Ügynökség vezetője, valamint Bolza Péter, a Kátai & Bolza Irodalmi Ügynökség vezetője képviselte. Már a nyitókérdés megdermesztette a jelenlévőket, mivel Gönczi Péter, az Álomgyár Kiadó vezetője, az MKÉSZ tagja azzal nyitott, egyáltalán szükség van-e az internet világban az irodalmi ügynökségekre? Bolza Péter őszintén elmondta, hogy az irodalmi ügynökségeket elsősorban a kinti kiadók igénylik, azok, akik el akarják adni a jogokat, és nem a hazai kiadók, akik vásárolnak. Balla Katalin hozzáfűzte, hogy az ügynökségek még a mai viszonyok között is nagyon sokat segíthetnek a magyar kiadóknak, hiszen ismerik a kinti partner igényeit, munkamódszereit és segíteni tudnak a minél kedvezőbb jogdíjak kiharcolásában.

A szakmai nap végén az MKÉSZ elnöksége bejelentette, hogy az újpesti UP Rendezvénytérrel (www.uprendezvenyter.hu/) közösen négy napos családi könyvvásárt rendez, amelyre várják a hazai könyvkiadók jelentkezését. A rendezvényt november végétől egy nagyon erős médiakampány kíséri Újpesten és a környező kerületekben molinókkal, citylightokkal, valamint a nyomtatott helyi kiadványok és a közösségi oldalakon keresztül.

A december 12-15-ig tartó könyvvásárra az info@mkesz.hu e-mail címen, valamint Balla Juditnál (telefon: 06-20-381-9059) a rendezvény felelősénél lehet jelentkezni. A részvételi díj a 4 napos könyvvásárra bruttó 49 900 forint, amely nemcsak a négynapos helybérlést, hanem a technikai berendezést is tartalmazza.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top