+ Interjú

Tandori Dezső egyszemélyes univerzumot alkotott – beszélgetés Jánossy Lajossal

A nyelv ellentmondásaival a világ ellentmondásait tükrözte, Tandori szavakhoz fűződő különleges viszonyába ez a fajta gondolkodás szűrődött be. De a költészetében megtalálta a saját filozófiai nyelvét, ami nem a filozófiai szótárak felől közelített.

fotó: Csanádi Gábor

A februárban elhunyt Tandori Dezsőre emlékeznek a MÜPA-ban november 18-án. Az est koncepciójában szerepel, hogy megszólaltassa Tandori Dezsőt, így az esten szereplő színészek mellett az ő előadásában is elhangzanak versek, és olyan audiovizuális felvételeket láthat a közönség, amelyeken maga a szerző lép a hallgatóság elé.

Jánossy Lajos irodalmár szerint Tandori szenvedélyes szerző volt, de alapvetően a játékosság mozgatta. Életmódja visszatükrözte Rousseau magányos sétáló figuráját, egy-egy útszakasz erejéig figyelmesen hallgató kísérőket engedett maga mellé. Életét átírta az irodalom, és ő is átírta az irodalmat, miközben oly módon rúgta fel az addig jellemző konvenciókat, hogy mindvégig tisztelte a hagyományokat is. A verebek, akikkel hosszú éveken keresztül összezártan élt, költői munkásságának állócsillagaivá váltak. Az est egyik szerkesztőjével, Jánossy Lajossal beszélgettem.

Egy 2014-es Tandori-könyv címét választottátok az emlékezéshez, A megnyerhető veszteség-ét. Miért épp ez lett a cím, és hogyan értelmezhető ez a mondat a halála után?

A halála által okozott fájdalom hívta elő ezt a nagyon beszédes címet, amely jól tükrözi azt, hogy az est során azzal foglalkozunk majd, hogy hogyan is lehet ezt a rettenetes veszteséget megnyerhetővé tenni. Szerkesztőtársammal Németh Gáborral mindketten úgy gondoljuk, hogy erre a kérdésre a válasz az, hogy újra elővesszük, élővé tesszük a szövegeket, gondolkodunk róluk, újra értelmezzük őket, és különböző formákban gondoljuk tovább azokat.

E köré a kötet köré szerveződik az est?

Ez a vers el fog ugyan hangzani, de a törzsanyagát a Semmi kéz és a Vagy majdnem az című kötetek adják, melyek szoros egymásutánban jelentek meg a kilencvenes években. Ez a választás önkényes, mert az életmű olyan hatalmas, hogy abból reprezentatív válogatást az időkeret általi behatároltság miatt nem lehet létrehozni. Így Németh Gábor javaslata alapján ebből a két kötetből válogatunk, figyelembe véve azt, a műsor szempontjából lényeges szempontot, hogy a verseknek színpadi megszólaltatásra alkalmasnak kell lenniük. Színészek mondják majd a verseket, és tekintettel kell lennünk arra is, hogy a hallgatóságnak ne okozzon nehézséget a befogadás, hiszen ezek egymás után fognak elhangzani. Zenék és más színpadi elemek tagolják majd a folyamot. Novák Eszter az est rendezője, ő önti végső formába az általunk adott irodalmi alapanyagot.

Mi jut eszedbe elsőként, ha meghallod Tandori Dezső nevét?

Tandori Dezső. Fotó: Várnagy Tibor

Maga Tandori Dezső, az ő figurája jut eszembe, mert személyesen ismerhettem őt. Egy olyan emberről beszélgetünk, akinek az élete maga volt az irodalom. Ez egy olyan élet, amely mindenképp túlmegy a hagyományos kereteken, erősen kötődik az avantgárd vonulathoz, de mégsem lehet kategorizálni őt. Képes volt a hagyományt megszólítani és megújítani, konfrontálódott a hagyománnyal, ugyanakkor óriási tisztelettel hívott elő abból olyan írótársakat, akiknek addigra már kissé megfakult az alakja. Erre senki más nem volt képes. A magyar írók közül sok mindenkit beemelt az élvonalba, Szép Ernőt említeném példaként, akin keresztül Tandori remekül be tudta mutatni a dalforma iránti érdeklődését.

Talán ezért is mondta azt, hogy ha valamilyen elismerést, díjat kap, akkor annak átvételekor mindig nyugtázza magában, hogy ezt bizony ketten kapták, ő és Szép Ernő.

Így van, de említhetjük Jékely Zoltánt is, akit szintén Tandori fedezett fel újra és a költészetét úgy tette megint élővé, mintha a kortársa lenne. Én a Tandori életművet el tudom gondolni egy nagy elbeszélésként is, amelynek ezáltal örök szereplőivé váltak az említett szerzők.

Miként emlékszel vissza a vele való beszélgetéseidre?

Hallatlanul szerteágazó, a legváltozatosabb pontokat érintő beszélgetések voltak ezek, témáink a művészet széles skáláján mozogtak, mindig arról beszélt, ami hozzá éppen legközelebb állt vagy ami foglalkoztatta, és ezeket a dolgokat hosszú monológokban mondta el. Csodálatos volt az ő hallgatóságához tartozni, nagyon szerettem őt és ő is ragaszkodott hozzám, barátságnak lehet nevezni a kapcsolatunkat.

Margócsy István úgy fogalmaz vele kapcsolatban, hogy a paradoxonok retorikájával él, ez egy központi eleme költészetének. Halálakor Te is írtál róla a Literán, a szövegben szintén ellentétekkel emlékeztél rá.

Ő egy nagyon filozofikus író volt, sokat foglalkozott Wittgensteinnel, aki által a nyelv mint ismeretelméleti anyag vált problémává a számára. A nyelv ellentmondásaival a világ ellentmondásait tükrözte, Tandori szavakhoz fűződő különleges viszonyába ez a fajta gondolkodás szűrődött be. De a költészetében megtalálta a saját filozófiai nyelvét, ami nem a filozófiai szótárak felől közelített. Verseinek komoly egzisztenciális tétjük van, elgondolkodtatóak és megrázóak, ahogyan az a nagy művészi alkotásokra mindig jellemző.

Tandori egy 1976-os versében fogalmazta meg, hogy „minden csak idéző jel”.  Verseit olvasva úgy tűnik, hogy idézőjelbe tette a körülötte lévő világot.

Igen, van egy kétsoros verse:

„Némaság a hang helyett.
De a némaság mi helyett?”

A dolgok egymásra utalt rendje nála egy végtelenben gondolható el, így megragadhatatlan. Ez is nagyon sajátossá teszi az ő művészetét.

Kenyeres Zoltán irodalomtörténész három olyan költőről gondolja azt, hogy az ő munkásságuk után már nem lehetett ugyanúgy verset írni, Tandori az egyik, Vörösmarty és Ady a másik kettő. Miben állt az újítás?

Az első kötete a Töredék Hamletnek címet viselte, ami azért volt a magyar irodalomban nagy esemény, mert ezzel a kötettel Tandori felmondta az arra az időre jellemző konvenciókat. Nem érezte magáénak sem azt a fajta beszédmódot, amit akkor a Nyugat hagyományát képviselő írók műveltek – ami alapvetően egy humanista beszédmód volt, de polgári kultúrában, könyvtári díszletek között elképzelve -, sem a másik, a nemzet szubsztanciáját a népben látó szerzők beszédmódját. Saját világot teremtett, a saját útját járta, és költészetének nyomán már valóban nem lehetett úgy gondolkodni, mint annak előtte.

A kortársak hogyan fogadták ezt az újító szellemű verselést?

A verebes-mackós korszakától kezdve voltak fenntartások. Nagyon szokatlan hangon szólalt meg, és csak néhányan hitték el, hogy ez egy különleges, de megalapozott világ. Tandori, ahogyan Petri és Oravecz is, alapjaiban változtatták meg az addig megszokott költészetet. Esterházy Péterre is óriási hatással volt Tandori, abban, hogy ő íróként megszólalt és ahogyan megszólalt, komoly szerepe volt.

Annak aki egyáltalán nem ismeri Tandori költészetét, mi lenne az a könyv, amit kezdésként ajánlanál?

Nincs tulajdonképpen olyan szöveg, amire azt mondhatnám, hogy ez bevezetés Tandori Dezsőbe. Egész kötetet tesznek ki a medvékről írt – idézőjelbe téve – gyerekversei, de ha jobban megnézzük, ezek valójában nem gyerekversek. Ezt azok számára javasolnám, akik a hagyományos formájú, rímes formába öntött verseken nőttek fel, mert ezek közkedveltek, könnyen befogadhatóak. Talán A megnyerhető veszteséget mondanám még, ez jó kiindulási pont lehet a költészetéhez. Nagyon nyitottnak kell lenni a művei olvasásakor, engedni kell a költői szándéknak mindenféle prekoncepció nélkül.

[A beszélgetés ezen a pontján egy idős úr távozóban odalép hozzánk, és elmondja, hogy egy ideje már önkéntelenül is hallgatja a beszélgetésünket, és nagyon érdekesnek találja azt. Még az ajtóból is visszatér, és még egyszer ráerősít, hogy élvezettel hallgatott minket. Jánossy Lajos szerint ez egy olyan igazi Tandori-s motívuma az együtt töltött időnknek.]

Weöres Sándorhoz is hasonlítják. Megalapozott szerinted ez a párhuzam?

Alkatilag, rebbenékenységükben, különlegesen termékeny és törékeny költői magányukban nagyon hasonlóak voltak, igen. Mindent tudtak a formáról, ahogyan mondani szokták, amit Tandori nem tudott, az nincs is.

Tánc is lesz a rá emlékező est programjában.

Ez már Novák Eszter rendező költői képzeletének következménye. Tandoriról asszociálhatunk a levegőre, a magasságra, a fent-lent dimenziójára. Alapvetően ez egy költői est, és kellenek bele a másfajta elemek is, hogy ne váljon statikussá. Tudomásom szerint ez lesz az első olyan Tandori est, amit nem maga Tandori csinál. Egy női hang is megjelenik majd, mert nem feltétlen férfihangra íródtak ezek a jellemzően lebegő szövegek.

Tandori Dezső egyszemélyes univerzumot alkotott – beszélgetés Jánossy Lajossal
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top