+ Életmód

Már az élelmiszer-tartalékaikat osztják meg egymással az emberek Velencében

fotó: apnews.com

Továbbra is a legmagasabb fokozatú riasztás van életben Velencében, ahol vasárnap az ár ismét teljesen víz alá temetheti a szigeteket.

Az utcákon lefektetett pallókon vagy magas gumicsizmában lehetett közlekedni. A pallók 120 centiméteres vízmagasságig nyújtanak segítséget, e fölött megemeli őket az ár.

A Szent Márk teret újra megnyitották, és újraindult a vízibuszforgalom is, de több megálló továbbra is zárva van. Az óvodák, iskolák, bankok, posták, más hivatalok szerdától zárva tartanak, az üzletek többsége szintén nem nyit ki, ezért akadozik az élelmiszer-ellátás. Továbbra sem látogatható a Szent Márk-bazilika, a dózse palota és a velencei múzeumok, paloták nagy része. A Biennálé területe nem szenvedett jelentős kárt.

A legmagasabb fokozatú, vörös színű időjárási riasztás egész Veneto tartományra érvényes a viharos esőzések miatt. A készültséget vasárnapra is meghosszabbították: hajnali három óra körül várják az első tetőzést, majd vasárnap dél körül 160 centiméteres árvizet jeleznek Velencében, ami azt jelenti, hogy a Szent Márk téren – amely a lagúnák egyik legalacsonyabb pontja – ismét térd fölé fog érni a víz. Ilyen magas vízállásnál ismét lezárják a teret, és leállítják a hajóforgalmat, mivel a vaporettók nem férnek át a hidak alatt.

Luigi Brugnoli velencei polgármester egymilliárd euróra becsülte az eddigi károkat. Nemzetközi pénzgyűjtés indult a város segítésére, a Chievo labdarúgócsapata felajánlotta hétvégi bevételét, és szolidaritási lánc működik a velenceiek között is, akik megosztják egymással élelmiszer-tartalékaikat, szivattyúikat, és segítenek a város tisztításában is.

Nicola Ligi, a velencei katasztrófavédelem koordinátora elmondta, hogy még a kora téli árvízhez hozzászokott Velencét is térdre kényszerítette, hogy a szerda éjjeli rendkívüli, 187 centiméteres ár óta folyamatos a tetőzés, és a város egyfolytában víz alatt áll.

Pierpaolo Campostrini, a Szent Márk-bazilika művészeti felelőse elmondta, hogy hiába tették vízhatlanná a kriptát még 1990-ben, a beáramló vizet a falak magukba szívták.

A sókristályok átitatják a téglákat, a márványt, a mozaikpadlókat és idővel „szétrobbantják” őket: „az ár elvonul, de mély nyomot hagy maga után”

– hangoztatta Campostrini.

A kulturális tárca 200 millió eurót ígért a következő két évre. Velence ezenkívül 20 millió euró gyorssegélyben is részesült, de a legkisebb presszó tulajdonosa is több ezer euróra becsülte a tengervíz alá került hűtőládákból kidobott áru értékét. Ehhez járul hozzá a forgalomkiesés is.

Az olasz sajtónak nyilatkozó Sergio Costa környezetvédelmi miniszter azt mondta, hogy a talán 2021 tavaszára működőképessé váló Mose-mobil zsiliprendszer önmagában nem lesz elegendő a város megvédésére. A velenceik szerint az is problémát jelent, hogy a várost tartó cölöpök a hosszú nyári szárazságban megrepedeztek, most pedig a megemelkedett vízben szétmállnak.

A velenceieket szirénazúgás figyelmezteti az ár érkezésére, valamint a polgármesteri hivataltól és a katasztrófavédelemtől telefonos és internetes értesítéseket kapnak a mindenkori vízszintről és a legfontosabb teendőkről.

Angelo Borrelli a katasztrófavédelem vezetője és Luigi Brugnaro közös sajtótájékoztatóján megerősítették, hogy a polgármestert nevezték ki a katasztrófa sújtotta térségnek nyilvánított város rendkívüli kormánybiztosának. Első intézkedésként egy évre felfüggesztették a velenceiek esetleges hitelfizetési kötelezettségét. A vállalatok, az üzletek és a lakosok három hetet kaptak a károk első összegzésére: az intézmények egyenként 20 ezer, a magánszemélyek fejenként 5 ezer eurós gyorssegélyben részesülhetnek. Mintegy hatvan templom került víz alá, épületenként 60 ezer euró kártalanítást kaphatnak. Elhangzott, hogy a venetói katasztrófavédelem 16 ezer önkéntese is részt vesz majd a város tisztításában az ár elvonulása után.

Sárközy Júlia

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top