+ Irodalom

Botrányos perszóna a taposómalomban, avagy a futógép felfedezése

Szépen fialt az üzlet, a jegyesei kitartóan várták a kikötőben, aztán kétségbe esve írtak néhány levelet, majd a hoppon maradt férfiak máshol vigasztalódtak. Kivéve az utolsót, Mark Hillaryt, aki dühében felszállt az első hajóra. – Szőcs Henriette írása.

Ki-ki a saját életének ördöge, és csinál belőle poklot.

(Oscar Wilde)

Körülbelül öt-hat perc bemelegítő gyaloglása lehetett, ami induláskor nagyon fontos, hogy bírja az egész napot. Most viszont már hegynek tart, holott utálja a hegymenetet, de ez a szemétláda itt noszogatja, na, őt még a felfelé kaptatásnál is jobban gyűlöli. Muszáj kapkodnia a lábát, már kocog, így nem fogja bírni végig, ez biztosan egy tíz százalékos emelkedő. Nagy levegő, beszív, kifúj, nem szájon át, hanem orron. Ki a francnyavalya ne nyitná ki a száját, hogy kapjon végre levegőt? Úgy tátog, mint amikor a libát tömik.

Minden egyes lépésnél belegabalyodik a szoknyájába, kétszer orra bukott, kénytelen volt megcsomózni az anyagot térd tájékán, így ugyan kivillan a lábszára, őt nem érdekli, de a férfiakat igen. Most is az egyik itt liheg mögötte, érzi a bűzös leheletét, meg forróságot a tarkóján, ahogyan figyeli őt, az újoncot. Ha lassít, lesz, ne mulass, ha összeesik, még inkább.

Beteszi lábfejét a fahengerben levő mélyedésbe, araszol felfelé, mint egy lépcsőn. Csak éppen nem jut sehova, ahogyan a többiek sem előtte, hiába koptatták fényesen simára a fokokat. Itt mindenki rab, nem mehet sehova, a börtönt magas kőfal veszi körül, a tetején, mint egy galambdúcban, ülnek az őrök. Tűzparancsuk van, minden szökevényt lelőnek, gondolkodás nélkül. Mondjuk, akikkel eddig találkozott, mint ez a foglár is itt mögötte, nem is igen tudna gondolkodni, nincs mivel, esze nincs.

Nem úgy, mint neki, aki arra használta a csinos pofikáját, hogy férfiakat kopasszon meg. Az egyik vőlegényjelölt írta neki a fotográfiája láttán, hogy csinos a pofikája. Az egyik újvilági lapban adott fel hirdetést, hogy azt mondja, vagyontalan, kilátástalan helyzetben levő árva lány megházasodna, szívesen elhagyná az óhazát egy jobb élet reményében. Addig-addig édesgette őket szűziesen, amíg bekapták a csalit. Pedig dehogy volt már érintetlen, hiszen volt egy férje, aki eltűnt, pont Amerikába, együtt összegyűjtötték a hajójegyre valót, eladták mindenüket, hogy majd John pár hónap munkával megkeresi az ő jegyének árát, azonban a férje elfelejtett jelentkezni. Az új vőlegényei finanszírozták a jegyét, meg küldtek úti toalettre valót is. Amelyik nem a rávalót, hanem magát a jegyet küldte, ott a hajótársaság pénztárosa segített megszabadulni a beszállókártyától, némi jutalék ellenében.

Szépen fialt az üzlet, a jegyesei kitartóan várták a kikötőben, aztán kétségbe esve írtak néhány levelet, majd a hoppon maradt férfiak máshol vigasztalódtak. Kivéve az utolsót, Mark Hillaryt, aki dühében felszállt az első hajóra. Itt, Angliában, egy bíró nagybátyja segítségével megtalálta őt, sőt, még egy hirdetést is feladott Amerikában, jelentkezzenek, akiket megkárosított. Szerencséjére csak két másik idióta tett panaszt, a többi túlságosan szégyellte magát.

Nem tudja, hogy lehet ez két évig kibírni. Ennyire, két teljes évre, hétszázharminc nap fegyházra ítélte a bíró. A fellebbezésről lemondott, mivel megfenyegették, örüljön, hogy csak csalásért, és nem bigámiáért és házasságszédelgésért ültetik le. Hát nyugton maradt, mert ugye lehet, hogy a férje, John, már alulról szagolja az ibolyát, de ő ezt sosem tudja bebizonyítani. Két év sokkal kevesebb, mint öt. Öt évbe biztosan belehalna.

Mivel november van, csupán napi hét órát kell taposnia a fokokat. Azt mesélte a többi elítélt, hogy nyáron tíz óra a penzum. Tíz óra, hihetetlen, még ülni is rengeteg! Beszélgetni sem lehet, mivel deszkákból ácsolt falakkal választották el egymástól a rabokat, hogy ne okítsák egymást újabb praktikákra, meg ne tudjanak lázadást szervezni. Pedig azt rebesgetik, Oscar Wilde, a híres író is itt van valahol a taposómalomban. Még nem találkozott vele, biztosan a férfi szárnyban őrzik. Egyszer látta színházban Wilde darabját, A canterville-i kísértetet. És még nem kaszlizták be, amikor a Herald rikkancsai az ordítozták városszerte, hogy Wilde beperelte Queensberry márkit. Az ostoba író, mit gondolt, nyerhet egy arisztokratával szemben? Persze őt ítélték el fajtalankodásért. Ebben az országban bármit megtehetsz, csak maradjon az otthonod falai között. Kár érte, annyira szép férfi, szívesen megnézné magának.

A taposással keresik meg a rabok az eltartásuk költségét, a hengerek fogaskerekeket mozgatnak, amik a pincében malomköveket hajtanak. Nem csupán a fogda használatára, hanem bérbe is őrölnek gabonát. Mások azt rebesgetik, rég felhagytak ezzel, mert semmi hasznot nem hozott. Szóval csak kegyetlenkedés, a rabok kínzása a cél. Mint most is, ráhúzott az őr a hátára, inkább szedi a lábát, nem álmodozik. Bár egyetlen haszna lesz a napi testmozgásnak, szép karcsún kerül innen ki, nem kell elfűznie a derekát, hogy fogjon magának egy vén bakkecskét, aki eltartja.

Kedvenc gépem az edzőteremben a kávégép.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top