+ Ajánló

Torma Tamás kritikája az olaszliszkai emlékhelyekről – Az Élet és Irodalom 2019/36. számából

élet és irodalom

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

INTERJÚ

TudatkórusokHalasi Zoltánnal Csontos Erika beszélget.

A költő, műfordító Halasi Zoltán versszerű prózája (Út az üres éghez, 2014) és „regényes” verseskönyve (Bella Italia, 2016) vadonatúj poétikával, a kultúra, a mentalitás fénytörésében ábrázolja az embert. Emellett Halasi az elmúlt években a Nobel-díjas Elfriede Jelinek hét drámáját fordította le. A téli utazás (2017) és a Düh (2019) már könyv formában is hozzáférhető. Az osztrák írónő A királyi úton című, Trumpról szóló szatíráját októberben mutatják be a Katona József Színházban, Máté Gábor rendezésében. E három Jelinek-darabról és Halasi saját, A nép nevében című nagyszabású drámájáról beszélgettünk, amely 2018-ban jelent meg a színház.net-en. Ebben az izgalmasan formabontó, tragikomikus „hazafias revüben” a népbíróságok jelképes tárgyalótermében különféle történelmi tudatok feszülnek egymásnak.

 

FEUILLETON

Váncsa István Lacikonyha, fröccs, ifjú leányok címmel írt újabb gasztroesszét.

„Wildschwein úr üveget vesz elő, bort tölt, megvizsgálja. Kétéves dourói fehér (viosinho, fernão pires, malvasia fina), színe halvány citromsár­ga, illatában leginkább citrusfélék, talán még bodzavirág, plusz valami alig érezhető pörzsanyag, mondjuk a sütőből frissiben kivett mogyorós csóké, de az utca másik oldaláról észlelve. Élénk, harmonikus, ki­egyen­súlyozott, Wildschwein úr két és fél euróért vette a Pingo Doce-ban, le volt árazva. Remélhetőleg a hal is szeretni fogja, Wildschwein úr ugyanis pescadát, magyarul tengeri csukát készít, hiba volna bármi­vel is elrontani. A portugálok ezt a vízi szörnyet nagy becsben tartják, noha a portugál halpiacokon általában erős a mezőny. Maga a szó is jelzi, hogy viselője a luzitánok szívéhez igen közel álló tengeri lény, ugyanis a pescada szó a pescar, azaz halászni vagy horgászni ige múlt idejű melléknévi igenevével azonos.

Pescada tehát az, amit kifogtak, „a hal”, legalábbis nyelvtanilag. (Mint nálunk a ponty, hogy valami hasonlatot mondjunk, még ha ros­szat is.) A szótári definíció ennél valamelyest konkrétabb, eszerint a pescada szó az árnyékhalfélék családjába tartozó különféle fajokat je­löl. Ehhez csak annyit, hogy az árnyékhalfélék családjába nem keve­sebb mint kétszáznyolcvanhárom faj tartozik, a jó hír az, hogy ezek egymásra többé-kevésbé hasonlítanak. Még jobb hír, hogy ami a por­tugál halas pultokon pescadaként jelenik meg, európai tengeri csuka, tudományos nevén Merluccius merluccius szokott lenni. (Merluccius = mar, maris, azaz tenger + lucius = csuka.) Attól európai, hogy az At­lanti-óceán keleti partvidékén, esetleg a Földközi-tengerben fogják. Alapjában véve elég ronda teremtés, feje mint a bűn, viszont legalább van feje, sőt farka is van, nemcsak törzse, mint a fagyasztottnak.

Alaplé készítésénél az ilyesmi plusz pontokat jelent.”

 

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Darida Veronika Verskoreográfia című recenziója Gonçalo M. Tavares Tánckönyv című művéről szól.

„A Tánckönyv, ahogy már utaltunk rá, ha tánctörténeti tradícióra nem is, de szellemtörténeti előzményekre annál inkább támaszkodik: Artaud, Mallarmé és Valéry felől értelmezhető a legtermékenyebben. Akár úgy is olvasható, mintha Artaud A színház és hasonmásában kifejtett, majd kései füzeteiben újra felbukkanó eszméinek egyfajta folytatása lenne.

Az artaud-i kegyetlen színház metafizikai jellegű, mivel hisz a szükségszerűségben, a végzet és a pusztító erők működésében. Ehhez hasonlóan, a Tánckönyv első költeményeiben úgy jelenik meg a tánc, mint „a halál koreográfiája”, vagy mint a bűnöket a középpontba állító színpadi történet, mely egyben „a Balsors és a Váratlan koreográfiája”. A kegyetlenség azonban, Artaud felfogásában, elsősorban nem öncélú erőszakot és vérontást, hanem szellemi tudatosságot és tisztánlátást jelent, vagyis az elkerülhetetlen elfogadását. Ahogy ezt a Tánckönyv pontosítja: „elfogadni a CSONTTÖRÉST, a NEURÓZIST, a Pszichopatát, a fájdalmat, elfogadni mindezt, mintha ez lenne az ÚJ gondolat, melyet a táncos bemutat”.

 

KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL

Szeifert Natália Mi van veletek, semmi? című új regényéről két kritika is született.

Láng Zsolt: Mintha mindig is

„A könyv sallangmentes mondatai úgy tudnak mesélni, hogy közben a poétikájuk is érzékelhető része a meséjüknek. Hogyan? A mondatfűzés, a választott kifejezések és szavak révén, a nevek és a helyszínek beazonosíthatósága révén, az arányok teremtette harmónia révén. Ahogy például elmesélik a macskamentő akciót, abban, akár cseppben a tenger, a két főszereplő egész élete benne van. Nem csupán az eddigi, hanem a jövőbeli is. És ez külön jó, mert ahogy letesszük a könyvet, nem kell agyonaggódnunk magunkat: biztosak lehetünk benne, hogy Grafit és Pók kikeveredik a legnagyobb bajból is. Biztosak lehetünk benne, hiszen ismerjük őket. Mintha egy kitágult, végtelen pillanat teremtődne meg.”

Kész Orsolya: Live is life

„Több okból érdemes együtt olvasnunk a Mi van veleteket Szeifert előző, Az altató szerekről című regényével, bár kidolgozottságában el is marad attól. A gyermek- és kamaszkori emlékképek, a szülők élete, a rendszerváltás előtti időszak viszonyairól és társadalomszerkezetéről szóló visszatekintések túlságosan felszabdalják a szöveget, még úgy is, hogy vannak nagyon érzékenyen és plasztikusan megrajzolt jelenetek. Túl sokat akar a regény: egyszerre igyekszik tematizálni az alkotóvá válás, az alkotói identitás elnyerésének kérdéseit, például Grafit kettős életét, amelyben hol rajztanár, „aki megpróbálja a kamaszokkal elhitetni, hogy múzeumba menni, rajzolni meg festeni nem buziság”, hol majdnem-művész. Aztán a két kitüntetett szólamon keresztül egy generációs-szál is van, a 30-as férfiak „midlife crisis”-a, vagy a város „két felülete” és ehhez kapcsolódva valójában két társadalmi réteg konfliktusa, aminek a kimunkálatlansága olykor bántó egyszerűsítésekhez vezet. Viszont egy dologhoz nagyon ért Szeifert Natália, és ez már a korábbi szövegeiből is kiderült, méghozzá a másikkal való találkozás dramatizálásához.”

 

VERS

A szám versrovatában Áfra János és Falcsik Mari versei olvashatók. Ez utóbbiak közül választottuk az egyiket:

kertünk

remélem összeomlik ez az egész
remélem valóban nagy a baj
remélem jön a lényeget mentő
mélyöl ásás kora
remélem egy sárnégyzet lesz
ahol újrakezdjük

hogy lesz egy sárnégyzet

ahol újrakezdjük

 

PRÓZA

Nyirán Ferenc, Szántó T. Gábor és Vörös Anna prózája.

Tárcatár: Mán-Várhegyi Réka.

Részlet Szántó T. Gábor Európa szimfónia című írásából:

„Miután leszerelt, szeptemberben András megkezdi a főiskolát. Próbál túllépni a katonaság begubózásra késztető időszakán, de kapcsolatai nehezen alakulnak. Pár futó viszonya van, barátai nincsenek. Évfolyamtársai közül akad, aki törtetőnek és lekezelőnek tartja, néha pedig úgy érzi, hogy minden ok nélkül, pusztán apja pártfunkciója miatt tartanak tőle távolságot. Amikor magára marad, nincs más, mint újra csak a gyakorlás.

Apja nem hagyja békén, tovább hangoztatja aggodalmait, hogy nem fogja tudni eltartani magát, mert kevesebb a zenekar, mint a jó zenész. András ilyenkor dacosan visszavág, hogy jó zenész lesz, talál munkát, de ha netán mégsem, akkor is meg fog élni.

Elege van az otthoni konfliktusokból, újságkihordásból szerez pénzt, hogy albérletbe mehessen. A többi kézbesítővel együtt minden hajnalban megjelenik a Híd utcában, a Postapalota hírlapelosztójában, és kerekeken guruló zsákban hordja ki a lapokat. Néhány hét után már nem a vekker, hanem belső órája ébreszti.

Az ősz folyamán, még a vizsgaidőszak előtt, el is költözik. A város nyugati szélén, a Monostori negyedben, öreg hegedűtanára rogyadozó házában kap szobát. Reggeltől estig tanul, gyakorol a főiskola málló, sárga vakolatú épületében a Brătianu utcában, amit anyja Király utcaként emleget.”

 

ÉPÍTÉSZET

Torma Tamás kritikája az olaszliszkai emlékhelyekről szól.

„Ha továbbmegyünk a Kossuth Lajos út alvégi szakaszán, néhány száz méterre áll Szögi Lajos emlékműve. Alkotója nem ismert, az is lehet, több tételben készült, mert a betonalap, a kopjafa, körülötte a fémkerítés és a kőből faragott, kihajtott könyv igazi spontán emlékmű – kissé sírköves, kissé olyan, amilyeneket az utak mellett helyeznek el a balesetben elhunytak rokonai. De most az ízlés regiszterei semmit nem számítanak, mert minden részlete súlyosan üt, a temetői évszámpár, a néhai tanár derűs nézése a fényképén éppúgy, mint a napnak kitett színes fotó enyhe fakulása. Kiszáradtak a kisebb koszorúk és a kopjafára kötött szalagok is.”

 

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.

Az ÉS elérhető online is: www.es.hu

 

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top