+ Film

Meghalt Vass Éva, aki kiérdemelte a mosolyt

„Én csak egy zuglói lány vagyok, s az is maradok”

85 éves korában vasárnap elhunyt Vass Éva kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész – közölte a szinhaz.org színházi portál.

Vass Éva 1933. július 23-án született Budapesten. 1952-ben az Ifjúsági, illetve az Úttörő Színházban kezdte pályáját
statisztaként, majd az Ifjúsági Színház stúdiójában tanult. 1954-től a Pécsi Nemzeti, 1956-tól a Petőfi, illetve a Jókai, 1957-től a
Madách Színház tagja volt, ahonnan 18 év után, 1975-ben szerződött Kecskemétre. Ezt követően 1978-tól a Várszínház, 1983-tól a Nemzeti Színház tagja, 1991-től a Független Színpad művésze volt. 1994-től lett a Budapesti Kamaraszínház művésze.

Jelentős színpadi szerepei között volt Catherine (Miller: Pillantás a hídról), Betty (Priestley: Veszélyes forduló), Miranda (Shakespeare: A vihar), Ophelia (Hamlet), Stella (Williams: A vágy villamosa), Lucy (Brecht-Weil: Koldusopera) és Júlia (Hubay-Vass-Ránki: Egy szerelem három éjszakája).

A filmvásznon 1953-ban a Rákóczi hadnagyában debütált, majd mások mellett a Nem ér a nevem, A gyilkos a házban van, a Hideg napok, a Hangyaboly című produkciókban láthatta a közönség, emlékezetes alakítást nyújtott a Menekülés a börtönbe, a Rettenetes szülők, a Földnélküli János és a Pá, drágám! című tv-játékokban is.

Utolsó szerepét Oscar Wilde: Bunbury című darabjában a Kamaraszínházban játszotta. Férje, Gábor Miklós Kossuth-díjas színművész 1998-ban bekövetkezett halála után nem lépett fel többé.

Vass Éva kétszer kapta meg a Jászai Mari-díjat (1958, 1963). Az Érdemes művész címmel 1983-ban tüntették ki, míg 1988-ban Kiváló művész lett.

2000-ben, férje halála után két évvel alapította a Gábor Miklós-díjat. Az elismerést Shakespeare-szerepben kiváló teljesítményt nyújtó színésznek ítéli oda a szakmai kuratórium, amelyet 2017 óta Ascher Tamás rendező vezet, a tagjai közé tartozik Meczner János rendező, Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, Spiró György író és Stuber Andrea színikritikus.

„Fel-alá járom a szobákat és azt mondom magamban: élni kell! Járni kell! Élni kell! Egyszerre, életemben először, rajtakapom magam, hogy arra gondolok: mi lenne belőled, ha én nem lennék? Vigyázni kell rád! Életemben talán először gondolok Valóban Egy Másik Ember javára, érzem, hogy egy másik emberért kell élnem, léteznem. Akárhány indoka lehet is ennek az érzésnek, akkor is itt van, megjelent. Velem szemben, az asztal másik sarkánál, egy okos, bölcs, tehát kissé keserű asszony ül, aki szeret, de a sok – és úgy látszik, nagyon erős – szenvedésben talán olyan komoly veszélyek közt jártam, amelyekről nem is tudtam mindent – ismeretlen közelségbe jutunk. Ezek az erős szenvedések talán jobban egymáshoz kötnek minket. De vajon a szerelemnek – a szerelemnek! – mennyi lélegezni valót hagytak? Vajon lesz e még erőnk egymásra mosolyogni önfeledten? Most, amikor kezdjük kiérdemelni a mosolyt? Mindegy. Istenem, mindegy. Szeretem ezt az embert, és valóban szeretnék élni. Érte is. Érte. Éváért.”  (Részlet Gábor Miklós naplójából)

Vass Éva 1998-ban, Gábor Miklós halála után a szerelmet, a játszás örömét, és élete értelmét is elveszítette. Most nem csak a rivalda sötétedett el, a nézőtér is gyászba borul.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top