+ Film

Visszatér Shannen Doherty a fölújított Beverly Hills 90210-ben

Felújítják a nagy sikerű Beverly Hills 90210 tévésorozatot, a szériában több régi szereplő, köztük a Brendát alakító Shannen Doherty is visszatér – írta meg a BBC News.

A BH90210 című új feldolgozásban Jason Priestley, Jennie Garth, Ian Ziering, Gabrielle Carteris, Brian Austin Green és Tori Spelling is szerepet kapott. Az eredeti szereplők közül hiányozni fog a márciusban, 52 évesen agyvérzésben elhunyt Luke Perry.

A sorozatot gyártó Fox szerint a produkció a szereplők való életéből és kapcsolataiból merít, de nem áll majd távol tőle némi „tiszteletlenség” sem a régi történettel szemben.

Az eredeti amerikai sorozat 1990 őszétől 2000 májusáig futott a képernyőn. Aaron Spelling produkciója olyan tinédzserekről szólt, akik egy Beverly Hills-i gimnáziumba, majd a Kaliforniai Egyetemre jártak. A sorozat első évadaiban a két főszereplő egy ikerpár, Brandon (Jason Priestley) és Brenda (Shannen Doherty) volt.

Shannen Dohertynél 2015-ben diagnosztizáltak mellrákot, amely később tovább terjedt, ezért megoperálták, kemoterápiát és sugárkezelést is kapott. Februárban egy egészségügyi portálnak nyilatkozva elmondta, hogy már rendbe jött, de tisztában van vele, hogy vigyáznia kell magára:

„Még nincs vége. Minden öt egészségesen eltöltött év egy újabb mérföldkő lesz”.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top