+ Interjú

Mi másodgenerációs Petri-rajongók vagyunk

A Kezdhetek folytatódni című Petri-est közönségének tapsoló tenyere már a pirosból visszasápadt, ki-ki lódul a maga dolgára. A darab két előadója, Pál András és Rozs Péter is útra kelnek… – Zalai Szilveszter interjúja.

A címlapfotó Rádóczy Bálint munkája

A Radnóti Színház Kezdhetek folytatódni című Petri-est közönségének tapsoló tenyere már a pirosból visszasápadt, ki-ki lódul a maga dolgára. A darab két előadója, Pál András és Rozs Tamás is útra kelnek, egy saroknyira csupán, a kocsmáig. Csatlakozom. Odabent teltház, kint november, elférünk. Sör is akad, cigaretta is.

– Szeretném letudni a kötelező kérdést: hogyan fogant az előadás?

Pál András: Tamás és én már nagyon régi munka- és baráti kapcsolatban vagyunk. Egy nap odaállt elém, hogy „csináljunk már valamit együtt!”. Nem volt kérdés, hogy erre azt felelem, „persze”, így elkezdtünk gondolkodni. Valami olyasmiről volt szó, hogy én valamiket mondok, ő meg valamiket zenél, mire bedobtam Petrit. Tamás kevéssé ismerte a verseit, ezért felolvastam neki néhányat, többek között a Napsütötte sávig-ot. Tetszettek neki a szövegek. Egy kis időre elvonult, elolvasta kábé a komplett életművet, majd pár hét múlva jelentkezett, hogy ez kurva jó, csináljuk!

Rozs Tamás: Eleinte azt is fontolgattuk, hogy más, elsősorban kortárs magyar költők munkáit is feldolgozzuk, de rájöttünk, hogy nem, legyen inkább csak Petri.

PA: Azt hiszem, nem volt Magyarországon Petri-est Vallai Péter halála óta.

RT: Több színész is gondolkozott már hasonlóban, meg is támadtak minket, hogy ezt ők akarták megcsinálni. Hát… szerintem szabad a pálya.

PA: Szóval kitaláltuk, hogy legyen Petri-est, aztán eszembe jutott Valcz Peti barátom, akinek az édesapja, Vallai Péter kvázi a költő „hangja” volt: hosszú-hosszú évtizedeken át szavalta a Mester műveit. Péter anno Kaposváron osztály- és lakótársam volt, rengeteg Petrit olvastunk közösen. Egyértelmű volt számomra, hogy ő kell legyen ennek a projektnek a külső szeme.

RT: Akkor aztán mindenki hozott magával néhány számára kedves verset, kiterítettük őket a padlóra, és elkezdtünk válogatni.

– Volt a fejedben valami zenei referencia, hogy mégis hogyan fogod meg a Petri szövegeket?

RT: Nem, csak a vers volt. Kiválasztottam egy-két szöveget, amikkel elkezdtem dolgozni, megmutattam a srácoknak, amit sikerült belőlük kimunkálnom, és hát úgy döntöttek, nem rúgnak ki…

PA: Az volt az érdekes, hogy Tamás a maga zenei megközelítésével olyan verseket talált meg, amiket mi a Petivel fel sem fedeztünk, egyszerűen elsiklott felettük a szemünk. Teljesen meglepett minket. Lenyűgöző volt!

Petri György verseinek minden eddiginél bővebb gyűjteménye jelent most meg. A könyv egy egész ciklussal bővült, amelyben több mint hetven, kötetben korábban nem publikált vers és töredék olvasható. A versek szövegét gondozta és az utószót írta Várady Szabolcs, az életmű legjobb ismerője. / A címlapfotó Rádóczy Bálint munkája.

– Nézőként is úgy tűnt, hogy a zenei betétek egészen más aspektusát világítják meg a költőnek. Petriről jórészt a szabad vers jut eszünkbe, annak pedig korántsem magától értetődő a zenei adaptációja.

PA: Színházi berkekben sok ember szokta mondani, hogy Petri amolyan divatos költő, és én ezen mindig kicsit felbaszom az agyam, mert azt gondolom, hogy sajnos nagyon kevesen ismerik ezt az embert. Persze, vannak slágerversei, de ha valaki például beleáll, hogy megzenésíti a műveit, számtalan ismeretlen rétegét képes felfedezni a munkásságának.

RT: Szerintem nem érdekes, ki mit mond. Vannak előítéletek, elfogultságok, sztereotípiák, de lényeg: közünk van a versekhez! Egy közeli barátom is úgy vélekedett, hogy Petri hűvös és eltávolodott, ám kiderült, hogy ezek tökre távoli szavak. Persze, ott van benne a karcosság, az életnek ez az érdes megélése, irónia, talán még némi cinizmus is, de hát hasonlóképp van benne melegség, számtalan mélység és magasság.

– Aggasztó, mikor ráaggatják egy művészre a divatos jelzőt. A minap láttam egy olcsó TV-műsort, melyben egy sokadrangú celeb arról beszélt, hogy régen csak trapézszárú farmert volt képes felvenni, míg mostanra ennek épp az ellenkezője igaz. Meg volt róla győződve, hogy az ízlése változott. A költészet talán örökkévalóbb annál, hogy efféle félreértések martalékává váljon.

PA: Mi az egyáltalán, hogy divatos költészet? A Petivel speciel mindig elmondjuk, hogy mi másodgenerációs Petri-rajongók vagyunk, akiknek a szülei nyomták a kezükbe az ÉS-t, mikor még tizenévesek voltunk. Én például így olvastam először Petri verset. Később már, egyetemistaként, magunk vettük kézbe a köteteket, felolvastunk belőlük egymásnak. Nem azért, mert divat volt, hanem mert ezzel tudtunk azonosulni.

– Visszakanyarodva az előadásra: Petri életművében hemzsegnek a monológszerű versek, melyek nyilván jól adaptálhatók színpadra, másfelől a ti előadásotok már-már felér egy színdarabbal. Színészként milyen volt egyszerre interpretálni a műveket, az alkotójukat, és még hozzá is segíteni a közönséget egy sajátságos interpretációhoz?

PA: Azért kérdezel jót, mert leszarom. Nekem nincs ahhoz önbizalmam, hogy Petri verseit interpretáljam, nekem nincs ahhoz önbizalmam, hogy elhiggyem azt, én vagyok Petri. Ő nálam egy sokkal műveltebb és intelligensebb ember volt. Ez nem vitás. Nekem csak ahhoz van önbizalmam, hogy egy olyan emberrel lépjek színpadra, történetesen a Rozs Tamással, aki kíváncsi arra, ahogy én a Petri szavain keresztül egy szituációt, egy hangulatot, egy érzést aznap megélek. Ennél nagyobb bizalmat el sem tudok képzelni.

RT: Ma például izgultunk, pedig másfél éve van színpadon az előadás.

PA: Játszottuk mi ezt már harminc embernek, ötven embernek, háromszázötven embernek, nem ez számít. Az számít, hogy mi a Tamással barátok vagyunk, napi szintű kapcsolatban, és pontosan tudjuk, mi történt a másikkal az elmúlt két hónapban, mióta utoljára játszottuk a Kezdhetek folytatódnit. Tudja, hogy én másképp fogom mondani a szöveget, én meg tudom, hogy ő másképp fogja megpendíteni a húrt. Ám amint ő megpendíti a húrt egy bizonyos tónusban, én nem mondhatom egy másik tónusban a verset. Kölcsönös bizalommal függünk egymástól. Lehet, ha én egy nagy Petri-elemző vagy Petri-imitátor volnék, pontosan tudnám, hogyan mondom a verset, de én ezt nem tehetem, én a Rozs Tamás és a Pál Andris vagyok.

RT: De azért azt se felejtsük el, hogy mi alapvetően Petrit szolgáljuk, bár lehet, hogy ez kissé patetikusan hangzik. A lényeg, hogy Gyuri bácsi a főnök. Mindenesetre vicces volt, mikor a minap éppen próbáltunk, és megkérdeztem az Andrist, vajon tetszene-e Petrinek az előadásunk, mire ő tök őszintén azt felelte: nem tudom.

PA: Volt olyan ember, aki a saját bevallása szerint személyesen ismerte Petri Györgyöt, és kirohant az előadásról, mondván, ennek semmi köze Petrihez, ez ripacskodás. A közönség jórésze azonban kedveli, amit csinálunk, és nem azért jönnek, hogy azt hallgassák, ahogy Petri György szavalja a verseit, hanem azért, hogy közelebb kerüljenek azokhoz a dolgokhoz, amikről Petri György beszélt. A személyesség a fontos, a titok bevallása, ami szerintem a zenének és a színészetnek is az esszenciája. Az a lényeg, hogy odaállj a nézők elé, és azt mondd:

„…ilyen vagyok, és ha így is szeretsz, legyek neked a sör előtt a sósperec.”

Zalai Szilveszter

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Wahur Ander

    2018-11-30 - 19:27

    A Petri-életmű legjobb ismerőjeként joggal aposztrofált Várady Szabolcs, aki személyes barátja is volt Petrinek, nagyon elégedett Pál András Petri-versmondásával.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top