+ Interjú

Az amerikai álom kiüresedését mindannyian megéljük

A Trouble in Tahiti egy házasság válságáról szól, és valójában az Edith Wharton novellája alapján készült Római lázban is ott van mélyen egy problematikus, elhallgatásokra épülő házassági viszony, hiszen a két nő ugyanazt a férfit szerette – meséli Almási-Tóth András, mindkét darab rendezője.

Egy házassági válság, és egy felidézett szerelmi háromszög-történet kerül egymás mellé október 20-án és 21-én a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon. Bernstein Trouble in Tahiti és Fekete Gyula Római láz című műve is az emberi kapcsolatokról mesél, s ez a két történet Almási-Tóth András rendezésében két este erejéig egymásra is hatással lesz.

Miért pont ez a két mű kerül egymás mellé?

Ebben az évben Bernstein születésének 100. évfordulójára emlékezünk, s ebből az alkalomból adódott a lehetőség, hogy bemutathatjuk a Trouble in Tahitit, melyet régóta szerettem volna színre vinni. Mivel egyfelvonásos műről van szó, kereshettünk mellé egy másik operát is. Nagyon szeretem, ha valamit viszonyíthatunk egy tőle elétrő stílusú műhöz és egymás fénytörésében fedezhetjük fel őket. Így esett a választás Fekete Gyula Római láz című operájára, ami ráadásul Chicagóban íródott és az amerikai zenei ihletettség felfedezhető benne. Egyébként operavizsgán egyszer már bemutattuk a Zeneakadémián, most ezt újítjuk fel. Ezen az estén Bernstein és Fekete Gyula zenei világa viszonyba kerülhet egymással. Pedig nem ugyanabban a korban születtek, hanem negyven év különbséggel.

Másfajta befogadói élményt ad az, hogy együtt láthatjuk őket?

Igen, pont ezért szeretem, ha két darab egymás mellé kerül, mert akkor a két mű nemcsak zeneileg, hanem dramaturgiailag is elkezdenek hatni egymásra. A Trouble in Tahiti egy házasság válságáról szól, és valójában az Edith Wharton novellája alapján készült Római lázban is ott van mélyen egy problematikus, elhallgatásokra épülő házassági viszony, hiszen a két nő ugyanazt a férfit szerette.

A Trouble in Tahitit Bernstein legsötétebb darabjaként emlegetik. Mitől annyira szomorú?

Maga a történet mérhetetlenül szomorú. Nem tragikus, hiszen nem hal meg benne senki, mégis nagyon sötéten beszél mindennapi életünkről. Együtt él két ember, akiknek nemhogy egymáshoz, de már saját magukhoz sincs kapcsolódásuk, s csupán a házassági kötelék és egy kisgyerek tartja össze őket. Zeneileg érdekes megoldás, hogy mindez show-szerű környezetbe van ágyazva, hiszen szerepel benne egy jazz-trió is. Ettől kicsit musicales lesz a hangütés, az amerikai showműsorokra jellemző világa van, amitől még nagyobb a kontraszt az amerikai álom és az élethazugságok segítségével fenntartott élet között.

Mennyire az amerikai álom kiüresedése ez, vagy inkább egy mindenkor aktuális válság, ami a mai kapcsolatokra is igaz?

Én úgy gondolom, hogy azt, amit egykor az amerikai álom kiüresedésének neveztek, ma mindannyian megéljük. Most már az egész világ az amerikai álom, és annak a kiüresedése. És így nagyon is aktuális. Az élet legfőképp a külsőségekre, a fogyasztásra, a pénzre, a szerzésre épül, miközben az emberi kapcsolatok, az igazi érzések, az őszinteség lassan eltűnik. Úgyhogy szerintem az amerikai álom kiüresedése mindannyiunk álmának a kiüresedése.

Hogy fogják megjeleníteni a Bernstein-darabot? Ugyanis sokféle rendezésre rá lehet bukkanni, ezekben azonban a két véglet jelenik meg: sokszor játsszák nagyon lecsupaszított, egyszerű díszletekkel, máskor pedig valóban showműsorokra jellemző díszletek között rendezik meg.

Az Izsák Lilivel tervezett színpadkép lényegi eleme egy lépcső, ami kicsit megidézi a showlépcsőt is, és szimbolikusan életvitelünk különböző szintjeire utal, ahogyan a zenei nyelv is többszintű mindkét mű esetében. Középen elkezdi a házaspár a reggelinél, aztán elindul a hétköznapi rutin, és valahogy nem nagyon tudnak összetalálkozni, csak este. A lépcső az, ami elválasztja őket, a tereket, a szinteket.

Ez a szimbólum a Római lázban is megjelenik majd?

Igen, abban is használjuk a lépcsőt. Amikor először megrendeztem, átalakítottam a kétszereplős darabot négyszereplősre. Most ennek egy újabb változata fog megszületni. Múlt és jelen, látszat és elfojtott valóság más-más szintje az életüknek, amit a lépcső szimbolizál. A két idősebb főszereplő nő a fiatalságukkal nem akar őszintén szembesülni, ezért olyan helyszínre helyeztem be őket, ahova az ember pont azért megy el, hogy változtasson magán:egy kozmetikai szalonba, és a két kozmetikust két japán énekesnő játssza, akik ugyancsak résztvevői lesznek a történetnek. A kozmetikában kénytelenek a szereplők mégiscsak szembesülni önmagukkal.

Nem egy karmestere lesz a két műnek, ez szintén rendezői koncepció volt?

Olyan karmestereket akartunk választani, akiknek kapcsolódásuk van az egyes művekhez. A Trouble in Tahitit úgy gondoltam jó, ha egy nagyon fiatal karmester dirigálja, így esett a választás Dobszay Péterre. A picit nyugalmasabb, lassúbb folyású, melankolikusabb Római lázat pedig Serei Zsolt, aki már vezényelte is ezt a művet. Itt említeném meg, hogy társrendezőt is felkértem, Varga Bencét, aki a Színművészetin most végzős zenés rendezőhallgató, ő is friss színt hoz a produkcióba.

A nézők milyen attitűddel üljenek be erre a két darabra?

Igazából ez nem opera és nem musical, hanem olyan zenés színház, amiben az operai és a jazz/musical elemek együtt vannak jelen, mindig az adott hangulathoz illeszkedik a megidézett zenei stílus: sokféle elemből áll össze, van, ami a klasszikus amerikai musicalt idézi, máskor Puccini hatása sejlik fel. Ezt a többszintes zenei nyelvet nyitottan felfedezni és dekódolni a néző legfontosabb feladata.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top