+ Irodalom

Anyám az életet szerette

Veled együtt gondolunk az anyákra, mert kevés, ami biztos, de az igen, hogy mindenkinek van anyukája.

Kosztolányi Dezső: Anya arca

Én nagyon sokakat szerettem,
Én vágytam arra, vágytam erre,
De aki úgy szeretett engem,
Anyám az életet szerette.

Ő úgy szerette, hogy megállott,
Az úton elmaradt, lekésett.
Ő úgy hajolt, hogy összeroskadt
S a porban azt mondotta: élet.

Az életet bámulta folyton
Mint egy menyasszony mindig-ifjan,
Apám szemében kezdte nézni
És nézte aztán arcainkban.

Csak a szívét hallgatta halkan
Mély-kék szemekkel, megbűvölten,
Csak a tűnő időt figyelte
S arcát nem látta a tükörben.

Ő járt, tudott és látva-látott
Fájó ideggel szótlan álmot.
Megszentelt engemet a lelke,
Az ő lelkétől vagyok áldott.

Neki nem volt korán könyezni,
S könyezni nem volt soha késő.
Ha ment az erdőn, ment az úton
Ketten mentek az élet és ő.

Sírt és dalolt bús mátkaságán,
Bölcsők között sírokra görnyedt.
A képeskönyve volt az élet,
Nem vitt magával soha könyvet.

A fiait csókolta némán,
Halottjait némán temette.
Én nagyon sokakat szerettem,
De ő az életet szerette.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top