+ Film

Éveken át visszautasították a filmes zaklatásokról szóló filmtervüket

Nagyon kevesen vállalták, hogy a kamera előtt mondják el tapasztalataikat, és nem találtak forgalmazót sem.

A hollywoodi szexuális visszaélésekről forgat dokumentumfilmet az Oscar-jelölt Kirby Dick rendező és Amy Ziering producer.

A dokumentumfilmes páros hétfőn jelentette be, hogy új munkájukban az olyan szexuális ragadozók viselkedésére akarnak rávilágítani, mint Harvey Weinstein és társai. Emellett azt is vizsgálják, hogy hogyan tette lehetővé visszaéléseiket az a kultúra, amely védelmezte őket.

A két filmes elmondta, hogy évek óta próbálták ezt a filmtervüket megvalósítani, de nagyon kevesen vállalták, hogy a kamera előtt mondják el tapasztalataikat, és nem találtak forgalmazót sem. A Weinstein-botrány nyomán azonban özönleni kezdtek hozzájuk a jelentkezők:

Mintha egy láthatatlan gát szakadt volna át

– mesélték.

Kirby Dick rendezte a The Invisible War című 2012-es dokumentumfilmet az amerikai hadseregben előforduló szexuális erőszakról. The Hunting Ground című, 2014-ben bemutatott filmje pedig az egyetemi kampuszokon történt szexuális zaklatásokról szólt. Utóbbinak a The Weinstein Co. volt a forgalmazója. Mindkét dokumentumfilmet Oscar-díjra jelölte az amerikai filmakadémia.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top