+ Képzőművészet

Kertben ülni, élvezni az életet, szívem – de nyáron ám!

Szentendre felett az ég most olyan, mintha valamelyik helyi képzőművész maszatolta volna akvarellfestékkel bánatos-kékesszürkére, lassú hömpölygésű októberire. (Egyik festő a minimum kétszázból, mert hozzávetőleg annyi él itt, mint megtudtam. Elhajítasz egy tubus cinóbert, és piktort találsz el vele. Jó hely!) – Welbach Lola Lombhullató jelenti, milyen lesz 2018-ban az Art Capital.

Szentendre felett az ég most olyan, mintha valamelyik helyi képzőművész maszatolta volna akvarellfestékkel bánatos-kékesszürkére, lassú hömpölygésű októberire. (Egyik festő a minimum kétszázból, mert hozzávetőleg annyi él itt. Mint ma megtudtam. Elhajítasz egy tubus cinóbert és piktort találsz el vele. Jó hely!)

Ösvény egy szentendrei kertben, ősszel. (W. Lola fotója, csakúgy mint a cikk nyitóképe)

Ez is gyönyörű, ezt is szeretem – most élek, minden évszakkal jóban vagyok -, de hazudnék, ha azt írnám, hogy nem villanyozott fel az Art Capital 2018-as programja, melynek sajtótájékoztatóján jártam. Először is, hogy júniusban lesz – június 9-től 24-ig -, mikor minden és mindenki bizsereg, másodszor, hogy főtémája: Ösvények a kertben. (Mintha egy haiku címe lenne.) Minden eddiginél több, mintegy harminc helyszínen mutatja majd be a hazai és a térség legjelentősebb kortárs képzőművészeti fesztiválja mindazt, amit a Kert szimbolizál. (csend, titok, szerelem, bujaság, rend vagy elvadultság, pihenés, zen, alkotás, diskurzus barátokkal, apró pókok bámulása, buli, Paradicsom, paradicsom, menedék, magadnak teremtett meghitt tér stb.)

Ráizgultam a témára, mert habár életemben egy petúniát el nem ültettem, legkedvesebb időtöltésem kertekbe belesni, azokban sétálgatni, de leginkább: ott üldögélni. (Mi másnak van értelme, drága Szindbád?) Az Art Capital 2018 két hete alatt sok jelentős magyar és nemzetközi képzőművész mutatja majd be nekünk a maga kertszerelmét. Emellett lesz pályázat a témáról kurátoroknak, konferencia, megint lesz köztéri kiállítás, és – ha minden jól megy, menjen jól, két ujjam keresztbe teszem – nyáresti filmvetítés a Dunaparton, limonádé és hosszúlépés mellett. Felütésként Bécsben mutatják be az idei esemény néhány projectjét, ezzel is idecsábítva az osztrák műélvező közönséget, akik a Dunán kellemdúsan le tudnak majd hajózni Szentendrére, a képzőművészet magyar fővárosába.

Viszont repülővel jön Mohau Modisakeng, az idei velencei biennálé rendkívül tehetséges dél-afrikai művésze, és lesz Ferenczy Béni kiállítás is. A tervek szerint lesz kedvezményes szálláslehetőség látogatóknak, hogy többnapos, pompás nyári desztináció lehessen a fesztivál.

Mohau Modisakeng egyik alkotása.

Ám, mint ahogy Gulyás Gábor igazgató elmondta, a Ferenczy Múzeumi Centrum sok egyéb, Art Capital-on kívüli izgalmas programmal készül a jövő évre: többek között új Czóbel Béla, Kmetty- és Vajda Lajos kiállítás nyílik, valamint a jeruzsálemi Izrael Múzeummal is alakul egy nagyszabású tárlat. (Alig várom mindet.)

Ferenczy Béni és Noémi, apjuk, Ferenczy Károly festményén.

És most egy kérés: a Nagyposta előtti tér neve had legyen Bizottság-liget, ó, kedves szentendrei képviselő testület! Hiszen egyrészt már úgyis ott van egy posztamensen a közelmúlt egyik legnagyobb hatású zenekarának, a város egyik büszkeségének az emlék- illetve inkább jelenköve, másrészt mi tehet még inkább kedvessé, vonzóvá és izgalmassá egy képzőművészetéről híres helyet, minthogy a turista, a kő megtekintése után, mikor elindul felfedezni a kisvárost, lófrálásában véletlenül találkozik az utcán azokkal, akikről a jelenkőn olvashatott? (Például efZámbó Istvánnal, aki ráérősen, derűsen jön-megy a Szamárhegyen vagy Waszlavik Gazember Lászlóval, aki viszont mindig hosszú, energikus léptekkel szeli át a Főteret, s akik mindketten rendkívül barátságos, nyitott emberek.)

A Bizottság-liget emlék/jelenköve. (W. Lola fotója)

2016-2017-ben ötvenkét időszakos tárlat volt itt. Az előző évben öt. Az Art Capital 2018 megint kiváló image-építő lesz, nagy esély arra, hogy Szentendrére azt dobja a gép, hogy “a festők városa”, mikor egy – teszem azt japán, osztrák, szerb vagy magyar – turista beírja a keresőbe helységünk nevét. Jövőre tehát találkozunk a kertben!

Welbach Lola Lombhullató

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top