+ Irodalom

Egy ír szigeten még ismerték a fiúcsinálás titkát

Az ír partoknál található sziget kevéske lakója mindent elkövetett a sziget benépesítéséért. Evégett buzgón hittek a babonákban, például a fiúcsinálás titkában.

Érdekes történetek a xx. századi magyar sajtó alapján – 1998.

január, Japán – Az elmúlt év szilveszterén ismét sokan fogyasztották a mocsi néven ismert, rágós és ragadós rizslepényt. A hagyomány szerint meghosszabbítja az életet. A gyakorlat általában mást mutat, de a szigetország hagyománytisztelő nép. Ez év januárjára, az átmulatott éjszaka, és a temérdek jókívánság után huszonnégyen haltak bele a mocsi fogyasztásába.

január, Ausztrália – Tizenkét turistát szállított egy ausztrál bennszülött két tevével vontatott szekerén. A rendőröknek föltűnt, hogy a sofőr többször megismétel egy kivételesen ritka fizikai manővert. Először feltűnően sokat beszélt, aztán hirtelen elaludt és majdnem leesett a bakról. A rendőrök megállították, hogy megszondáztassák. A bennszülöttnek sem kellett több, leugrott a bakról, és a kocsi mögé kötött harmadik tevével menekülőre fogta.

január, USA – A bárokból és éttermekből kitiltották a dohányzást Kaliforniában, egyúttal megtiltották a közterületen való italozást is. Sokaknak feltűnt, hogy az utóbbi időben elszaporodtak a bárok küszöbén cigivel és itallal álldogálók. A cigit az utcán szívták, az italt odabent fogyasztották. Egy bártulajdonos azt jósolta, az új szabályozásoknak köszönhetően hamarosan elszaporodnak a 10-12 bejáratos, sokajtós bárok.

február, Olaszország – Riasztották a rendőrséget a Szépművészeti Akadémiához, mert szépkorú hölgyek rohamozták meg az épületet és megzavarták a tanórákat. Az idős modellek azokat a termeket özönlötték el tiltakozásul, ahol a hallgatók fiatal modellekről készítettek akttanulmányt. Egy 62 éves modell fölpattant a szabad posztamensre, és azt kiabálta, az ő teste még mindig kifogástalan, és tudják meg, ő egy egész művésznemzedék múzsája.

február, Hollandia – Jelentős javadalmazás reményében speciális orvosi szolgáltatásban részesítették az orvosok a hozzájuk forduló fiatal hölgyeket, akik főleg a harmadik világból érkeztek. A rotterdami klinikán a hártya visszaoperálásával visszaadták a hölgyek szüzességét, így amely országokban oly fontos feltétele volt a házasságnak, ne akadályozza meg holmi előzetes bujaság.

február, Írország – Az ír partoknál található sziget kevéske lakója mindent elkövetett a sziget benépesítéséért. Evégett buzgón hittek a babonákban, például a fiúcsinálás titkában. A szigorú előírás szerint a nemzésre vállalkozó férfinak nem csak kalapban kellett ágyba bújnia az asszonnyal, de szex közben nem volt szabad abbahagynia a fütyülést, és mert a hagyományos blasketsi süveg napellenzős, tanácsosnak tartották fordítva viselni.

március, Svájc – Március első hetében megnyílt svájc első legális bordélyháza. A Zürich elővárosában található háromemeletes házban a hölgyek és urak egyaránt napi 200 frank bérleti díjat fizettek. Az első időkben nem volt túl nagy a tolongás, félházzal működött a bordély. Sokan gondolták úgy, manapság már az ősi mesterségek sem a régiek.

március, Argentína – Lövöldözés támadt egy városnegyedben, amelyről külön riportban tudósított a televízió. Egy fiatal férfi, aki a helyszínen tartózkodott, hazatelefonált az anyjának, ne féljen, nincs semmi baja. Ám alig telt el néhány perc, a fiút holtan pillantotta meg anyja a riportban. Az asszony később bement a hullaházba, ahol minden kétséget kizáróan azonosította halott fiát. A temetési szertartás végén jártak, mikor a zokogó asszony megpillantotta a sírhalmok közt felé rohanó fiát.

március, Ausztrália – Páratlan vakációs ajánlat jelent meg a lapokban. 50 ezer fontért bárki kibérelhette egy házaspár déli sarkvidéken található kunyhóját. A vakációzók számára biztosították az állandó műholdas kapcsolatot, jégcsákányt, szánkót és speciális kiképzést is kaptak, sőt, az ár tartalmazta a kunyhó fűtését is. Viszont alá kellett írniuk egy papírt, amely szerint ha téli idényben szeretnék igénybe venni a szolgáltatást, ne kívánjanak lehetetlent, vagyis ne tartsanak igényt mentésre.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top