+ művészet & politika

Recsk története – csak erős idegzetűeknek

A magyar történelemben viszonylag kevés olyan település van, amelynek neve a köztudatban valami rosszal – és szinte csak azzal – kapcsolódik össze. Azt nem kell magyarázni, hogy Recsk ilyen.

Bank Barbara: Recsk / A magyar internálótáborok története 1945-1953 – Szépmíves Könyvek, 2017 – 470 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-615-566-231-7

Recsk, mint településnév – a lakók szándékától teljesen függetlenül – sajátos tartalommal telítődött. Ráadásul erre nem is akkor – az ötvenes években – került sor, amikor az igazi borzalmak történtek, hanem évtizedekkel később, amikor a szovjet mintára létrehozott táborban történtekről – a hétköznapi működésről – már lehetett beszélni. Recskről először a Nyugat-Európában és Észak-Amerikában élő migránsok írtak és beszéltek nyilvánosan. Több olyan önéletrajzi írás született, melynek központi jelentőségű része volt a recski tábor. Itthon a nyolcvanas években kezdődött az „olvadás”, a témával dokumentumfilmesként Gyarmathy Lívia kezdett el foglakozni. A kényszermunkatábor túlélői 1988-ban alapították meg a Recski Szövetséget, s ekkortáj, nem sokkal később kezdtük olvasni Faludy György Pokolbéli víg napjaim című munkáját is, ami vitathatatlanul a legismertebb munka ebben a tárgykörben. Aztán a borzalmak tudomásulvétele mellett, a visszaemlékezések megtalálták a helyüket a közös emlékezetben, de valahogy késett a tények és dokumentumok feltárása. Úgy jutottunk el 2017-ig, hogy nehéz feladat elé került az, akit visszaemlékezések hátterében meghúzódó, adatokkal is igazolható történet érdekel.

Ez a faramuci helyzet az Ünnepi Könyvhéten változott meg gyökeresen. Ekkor jelent meg Bank Barbara kötete, amiben gyakorlatilag minden benne van, amit ma Recskről tudhatunk. A kutatás, mely főleg (a hiányosan, de fennmaradt) levéltári forrásokra támaszkodik, sokkal konkrétabbá teszi az eddig igencsak elnagyolt képet, és ezzel lehetőséget teremt arra, hogy szembenézzünk a múlt egy sötét fejezetével. A kötet nem csak szakemberek érdeklődésére tarthat igényt, hiszen az irtózatos adatmennyiség – és a szöveghez kapcsolódó jegyzetapparátus – óhatatlanul is bevonja az olvasót.

[Nem véletlen, hogy a könyvről már a megjelenés előtt is – utólag érthető – büszkeséggel mesélt a Kovács Attila Zoltán, a Szépmíves Könyvek „gazdája”. Érdekességként talán csak azt érdemes megjegyezni, hogy a könyv még annál többet – sokkal többet – tartalmaz, mint ami abban az interjúban szóba kerülhetett.]

A kötet első másfélszáz oldala nem is közvetlenül Recskkel foglakozik, hanem megrajzolja azt a szervezeti, politikai, társadalmi hátteret, amiben az internálás, az ítélet nélküli fogvatartás megvalósulhatott. Bemutatja a Politikai Rendőrség létrejöttét, de –szükség esetén – ennél is többre vállalkozik: ha a történések megértéséhez arra van szükség, akkor Bank Barbara összefoglaló jelleggel „kitekint” például a szovjet-orosz kezdetekre. A recski tábor – szerkezete, felosztása és működése szerint is – kísértetiesen hasonlított a Szovjetunió büntetőtelepeire. Ebben nagy szerepe volt Garasin Rudolfnak (1895-1969), akinek élete 1915-ös fogsága esésétől javarészt a Szovjetunióban, pártvonalon zajlott.

Kifejezetten azzal a feladattal bízták meg, hogy a Szovjetunióban tanulmányozza a lágereket, és tanulja meg, hozza haza a szisztémát. Garasin Rudolf egy nagy internacionalista volt, élt már előbb is kint, a Szovjetunióban, a háború alatt magas rangú szovjet tiszt volt, a felesége is orosz volt.[…] Garasin kíséretében mindig volt egy oroszul tudó ávós tiszt, mert Garasin annyira rosszul beszélt magyarul, hogy néha ki kellett segíteni

– olvashatjuk az egyik visszaemlékező szavait.

A szerző – bár fájdalmasan nagy hiányokat talál a dokumentumok között – mégis egy összefüggő és alapos képet rajzol meg, melyből kibontakozik az elnyomók és az elnyomottak portréja is. Kiderül, hogy „miféle bűnök” miatt juthatott valaki Recskre, s bizony van olyan, amit nem könnyű elhinni.

– Azért vagyok itt, mert félretettem 30 kg kukoricát, amely a Szövetkezet földjeiről származik.
30 kg kukorica! Lehetséges, hogy ezt az embert ilyen vétségért tartóztatták le?
Egy fiatal paraszt következett ezután:
– Százados úr, nálam ugyanaz a helyzet, de csak 10 kg-ért.
– Ugyan, fiatalember, ne tréfáljon. Lehet, hogy hónapokra vagy évekre bezárnak embereket 10 kg lopott kukoricáért?
Tisztelettel válaszolt: igen, különösen, ha rossz szemmel nézik, mint ahogy engem a községi elöljáró.

És ennél még sokkal cifrább történetek is sorjáznak, olyan emberekről, akik nem is voltak jelen azon a demonstráción, amiért a táborba kerültek. Ijesztő történetek ezek a kontroll nélküli hatalomról és az önkényről. S attól csak még ijesztőbb, hogy Bank Barbara nem csak szubjektív visszaemlékezésekre támaszkodik, hanem összefésüli azokat a korban keletkezett iratokkal és dokumentumokkal.

A Recsk című kötet legfőbb erényét talán az a látens aktualitás adja, mely ott lappang a sorok között, s ha valaki nem fékevesztett komcsizáshoz akar támaszt magának, akkor elgondolkodhat a hatalom mibenlétén, s a történelemben újra és újra felbukkanó emberi kegyetlenséggel. Mert az tényleg érthetetlen.

***

A címlapképen, a könyv borítója mellett azok a szép, mosolygó, komoly emberek a recski ávéhás őrség tagjai…

Ha tud valamit valaki,
Mesteri bölcset, újszerűt,
Van, ki a jóra, van, ki gonoszra tör vele.
Ki a földnek törvényeket ad,
Jogot, mit az isteni eskü véd,
Az a városban az első; de hazátlan,
Akinek jó, ami nem szép.
Tűzhelyemnél nincs helye.
Ne ossza meg tervét sem az velem, ki így cselekszik.

(Szophokész: Antigoné – Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása)

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. göre gábor

    2017-06-28 - 03:55

    Amikor gazemberségük megírása az “üzlet” azt is megteszik!

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top