+ Színház

Megszólalnak az 56-os forradalom Amerikába emigrált túlélői

Az amerikai magyarokkal és a k2-ős színészekkel készült interjúkból egy különleges térben zajló, dokumentarista-jellegű előadás készül, amely igyekszik valamelyest rendszerezni a töredékessé vált magyarságunkat, lehetőséget nyújtva a közös vizsgálódásra.

  • A Szkéné Színház és a K2 Színház közös előadása: K2Závada Péter: Holdkő – hovatartozás egy szuszra. Ősbemutató: május 14 – 15. 19h, Szkéné Színház

Mi közünk lehet 2017-ben fiatal színházi alkotókként az 1956-os forradalomhoz? Mit jelent számunkra az otthontól mint anyaégitesttől való elszakadás, a nemzeti és személyes identitás megélése, egy kultúra széttöredezése és szétszóratása? Miként zajlik a beolvadás egy idegen környezetbe, mely ugyanúgy nyomokat hagy az érkezőben, mint a befogadóban? Többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ azok alapján az interjúk alapján, melyeket a K2 társulata a forradalom Amerikába emigrált túlélőivel készített New Yorkban.

A szövegkönyvet a K2 interjúi alapján Závada Péter állította össze.

„Számunkra is ismeretlen terepen járunk, amikor az általunk meg-/átírt színpadi szövegek helyett ezúttal semmi másból nem dolgozunk, csak azokból az interjúkból készült monológokból, amelyeket mi magunk személyesen gyűjtöttünk. A hovatartozás kérdése égetően fontos, különösen ma, amikor tömegek hagyják el az országot egy jobb élet reményében. Kérdés, hogy mit jelent a haza fogalma nekünk, akik itt igyekszünk boldogulni és azoknak, akik külföldön élnek? Egyáltalán mit gondolnak a mai magyarok politikáról, a saját múltunkról való emlékezésről, emlékeink interpretálásának lehetőségeiről?

Az amerikai magyarokkal és a k2-ős színészekkel készült interjúkból egy különleges térben zajló, dokumentarista-jellegű előadás készül, amely igyekszik valamelyest rendszerezni a töredékessé vált magyarságunkat, lehetőséget nyújtva a közös vizsgálódásra – és akár a megnyilvánulásra is – azzal kapcsolatban, hogy mi is a haza és hol is van pontosan, ha létezik egyáltalán.”

Benkó Bence & Fábián Péter rendezők

Amerikai tartózkodásukról egy blogot is írtak.

A Szkénével közösen készült Züfec című előadást 2015-ben a kritikusok jelölték a legjobb új magyar dráma és a legjobb független előadás díjára, a Thealter Fesztiválon (Szeged) pedig elnyerte a kritikusdíjat. 2016-ben Röpülj, lelkem! címmel egy három felvonásos kortárs operettet írtak.

Megtarva a műfaji sokszínűséget Závada Péter segítségével most egy verbatim hangszínházra készülnek Holdkő címmel, amely már a harmadik koprodukciós előadásuk lesz a budai befogadó színházzal.

Hangok: Boros Anna, Borsányi Dániel, Domokos Zsolt, Horváth Szabolcs, Piti Emőke, Viktor Balázs. Látvány: Jeli Sára Luca. Zene: Horváth Szabolcs. Technika: Kicsi. Fényterv: Kehi Richárd. Produkciós vezető: Erdélyi Adrienn. Rendezősasszisztens: Kovács Zsuzsi. Rendezők: Benkó Bence & Fábián Péter

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Béla szerint:

    Könnyebb volt le lépni mint utána újjáépítésbe kezdeni,nem ők a hősök hanem akik itt maradtunk és tettük a dolgainkat az ország érdekében!!Remélem érthető?!!!

  2. Mahir Kara szerint:

    Mi a „disszidálás”? Viszonylag békés átmenet, a szocializmusból, kapitalizmusba!

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top