+ Tudomány

Szokatlanul sok illatszeres üvegcsét találtak egy nő 1700 éves koporsójában Környén

A márgából készült koporsó 40 centis mélységben volt, csak ekétől származó sérülések voltak rajta.

Környe határában szántás közben egy még érintetlen szarkofágot találtak, mely egy 1700 évvel ezelőtt élt nő sírja volt – mondta el a tatai Kuny Domokos Múzeum régész főmuzeológusa.

A márgából készült koporsó 40 centis mélységben volt, csak ekétől származó sérülések voltak rajta. Belsejében a csontok anatómiai rendben feküdtek, a halott mellé szokatlanul sok, hét illatszeres üvegcsét helyeztek el – ismertette a pénteki lelet részleteit László János.

A felfedezés azért is ritka, mert a környéken, település közvetlen közelében még nem fordult elő ilyen leletanyag. A szarkofágban több bronz ruhakapcsot és díszítményeket találtak. A kőkoporsón felirat nem volt, így az elhunytról csak a vele eltemetett tárgyak alapján lehet ismereteket szerezni.

Környénél a rómaiak száz évvel a birodalom bukása előtt, a 360-as években négy méter vastag falú erődöt emeltek, melynek első falait és bástyáit az 1930-as években találták meg, amikor a halastavat leengedték.

A falak zavarták a halgazdaságot, ezért fel akarták robbantani a maradványokat. A lelet értékét felismerve a község akkori főjegyzője értesítette a Magyar Történeti (ma Nemzeti) Múzeumot, melynek munkatársai megakadályozták a további pusztítást.

A Pannóniában épült tíz, úgynevezett belső-erőd közül a környei a legnagyobb, a falak több mint 90 ezer négyzetméternyi teret fogtak közre. Az erődön átfolyt az Által-ér, a létesítményben sok állatot tartottak.

Nagy kiterjedése ellenére a belső-erődök közül ásatásra a legkedvezőtlenebb, mert a falu teljesen ráépült a római romokra, így egybefüggő feltárás nem végezhető.

A római falak az 907-es bánhidai csata idején még álltak, erről számolt be Kézai Simon a Gesta Hungarorum-ban.

Ezt a Szvatoplukot azután a magyarok… váratlan rajtaütéssel a Rákos folyónál, Bánhida mellett egy bizonyos városban, melynek még most is állnak romjai, egész hadseregével együtt megsemmisítették… E város romjai még ma is láthatók.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top