+ Ajánló

Alig kezdődött el az év, de ennél jobb mesekönyv idén már nem jöhet!

Ha azt hiszed, hogy az állatmesék mára elsatnyultak, akkor figyeld Erwin Moser történeteit. Nem csak gyerekeknek szól A tigrisbogár.

Erwin Moser: A tigrisbogár [Der Tigerkäfer] – Manó Könyvek, 2017 – fordította Nádori Lídia – illusztrálta Erwin Moser – 192 oldal, kemény táblás kötés – ISBN 978-963-403-266-3

Elismerem, a címben megfogalmazott állítás kicsit elhamarkodottnak tűnhet március elején, de A tigrisbogár annyira elbűvölő, és gyermeket/felnőttet/kamaszt magával ragadó, hogy nehezemre esik elképzelni ennél jobb mesekönyv-élményt. Természetesen, ha mégis kikerül a nyomdákból valami olyasmi, ami legalább ennyire jó, vagy ennél is jobb, akkor azonnal – és örömmel! – önkritikát gyakorlok.

Az állatmesék évszázadok óta kísérik az embereket, s tanulságaik, mint arra Hajnóczy Péter felhívta a figyelmet (A tücsök és a hangya), mára bizony erőltetettnek és fáradtnak tűnhetnek. Nem véletlenül üzent a hangya La Fontaine úrnak a tücsökkel, s nem véletlen, hogy Hajnóczy novellája viccként közszájon forog, és önálló életet él.

Erwin Moser mesés történetei olyanok, mint a friss tavaszi szellő: életszagúak, rafináltak és végtelenül bájosak. A szerző a természetes olvasói igényeknek – és nyilván saját kedvének – engedve úgy építi újjá a klasszikus formát, hogy csak azon csodálkozhatunk, miként lehettek meg eddig a gyerekek A tigrisbogár történetei nélkül.

Az egymást követő, sokszor csiklandón abszurd fordulatok és a közbeeső résztanulságok lehetetlenné teszik az olcsó moralizálást, és gondolkodásra késztetik a gyerekeket… de szerencsés esetben a mesét felolvasó felnőtteket is. A tigrisbogár történeteit nem azért kell/lehet/érdemes felolvasni a gyereknek, mert egyedül még nem tud olvasni – persze, egyszerűbb a helyzet, ha a kölyök nem ismeri a betűket –, hanem azért, mert ez jó és hasznos közös élmény lehet: gondolkodás jóról és rosszról, szándékról és lehetőségről, önmagunkról és a világról, életről és halálról, becsületről és lelkiismeretről. És mindez nem a magyar oktatási rendszerben kötelező erkölcstan-oktatás színvonalán!

A történetek zöme a gyerekek által ismert környezetben, talán éppen a szerző gyermekkorát meghatározó Fertő tó partján játszódik, s az állatok is olyanok, akiket ismerőseink: egér, csiga, szú, pillangó, pincebogár, béka, pók, nyúl… S ha szerző mégis elcsábul, akkor is „az ismerős szavannán” találja magát, mint az oroszlános mesében:

Élt egyszer a szavannán egy hatalmas oroszlán. Ő volt a legerősebb, ezért ő volt az állatok királya. Egy napon a szavannán élő állatok arra jutottak, hogy nincs szükségük királyra. Magunk is tudjuk, mi a dolgunk!, mondták. Nem kell nekünk király, főleg nem olyan, mint a kőszívű oroszlán! És attól a naptól fogva egyszerűen nem fogadtak többé szót neki, nem hajoltak meg előtte, sőt, alig köszöntek neki.

… és itt akár véget is érhetne a mese, de ez csak a történet eleje! Talán nem is véletlen, ha a gyerekek rácsodálkozó tanulságkeresése közben a mesét felolvasó felnőtt is elgondolkozik az őt körülvevő, magukat királynak gondoló „oroszlánokon”…

***

A tigrisbogár című kötetet ITT érheted el, ha pedig meglátogatnád az Erwin Moser Múzeumot a Fertő tó mellett, az sem lehetetlen.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top