+ Irodalom

A költő nem hord magassarkút – Nemes Nagy Ágnes megidézése a New York-ban

A legutóbbi páholy az idén 95 éve született Nemes Nagy Ágnesé volt. Nem a költőről szólt, nem is igazán rá emlékeztek, hanem valami egészen furcsa módon mintha vele együtt beszélgettek volna. Köszönhető ez annak is, hogy Juhász Anna szépen terelte három rendkívül erős vendégét: Kútvölgyi Erzsébetet, Tóth Krisztinát és Schein Gábort.

De jó újra itt – gondolom, amikor belököm a New York ajtaját. Aztán a másikat is, erővel. Egy éve távol vagyok az irodalomtól, de legalább nagyon közel minden máshoz – ezt is gondolom, miközben megyek fel a lépcsőn. Még csak másfél perce egyensúlyozom a híradózás és a kulturális tér között, máris esetlenebb vagyok, mint valaha. Nemes Anna beszámolója a New York Művész Páholy legutóbbi estjéről.

Méltóképpen emlékezni

Juhász Anna a kortárs irodalmi pezsgés anyja és lélegeztetőgépe – nem tudok mást írni, de még csak gondolni se nagyon. Édesanya, mert van ebben a folyamatos jelenlétben valami ösztönös és megkérdőjelezhetetlen; de lélegeztetőgép is, mert olyan, mintha nélküle megállna az a nagyon sűrű élet, amit ő táplál. Az általa vezetett New York Művész Páholy, ha nem is hangos, de komoly és értékes siker. Ezt már akkor érzi az ember, amikor belöki a New York két, körútra bámuló ajtaját.

A legutóbbi páholy az idén 95 éve született Nemes Nagy Ágnesé volt. Nem a költőről szólt, nem is igazán rá emlékeztek, hanem valami egészen furcsa módon mintha vele együtt beszélgettek volna. Köszönhető ez annak is, hogy Juhász Anna szépen terelte három rendkívül erős vendégét: Kútvölgyi Erzsébetet, Tóth Krisztinát és Schein Gábort. Ugyan vibrált az energia, de nem volt émelyítően tömény az est. Hát, alighanem így kell méltóképpen beszélni Nemes Nagy Ágnes költészetéről.

Fotó: Zombor Edina

Simán rávágod, hogy ez Kosztolányi

Az est ívet akart bejárni, de ezt mindig megtörte a be-beverselő Kútvölgyi Erzsébet. Ő volt a páholy Nemes Nagy Ágnese, aki hol belejajdult, hol belebúgott egy-egy verssel a két író-költő csörtéjébe. Az ívet azért el tudták indítani. Megtudtuk, hogy Tóth Krisztina pályakezdő költőként, még az egyetemi évek alatt találkozott Nemes Nagy költészetével. Azt mondta, hogy akkoriban könnyen imitálható hangnak tartotta, és csak később érezte meg, milyen teher elsajátítani ezt a versnyelvet. Schein Gábor is hasonlóan találkozott a költővel, számára nagyon lényeges nyelvi minta volt.

Személyesen nem ismertem, csak mandinerből, mert Székely Magda sokat mesélt róla.

Schein azt mondta, kettős viszonya volt a versekkel. Egyfelől rajongott azért, ahogyan a költő a látványokat gondozta, de nem szerette a versei szorongásos szigorúságát.

Fotó: Zombor Edina

Az, hogy objektív vagy éppen intellektuális lírának nevezték a költészetét, inkább negatívum volt – mondta Schein. A jelentősége viszont nagy volt: a háborút túlélt fiatal nemzedék úgy érezte, újra kell alapoznia a magyar kultúrát. Ebben Nemes Nagynak Babits volt a legfontosabb, legtisztább minta. Schein szerint a költőnek egy kifejezetten előítéletes közegben jutott nőként központi szerep, erre korábban nem volt példa, addig egyáltalán nem lehetett és nem is volt ízlésközpont egyetlen nő sem. Tóth Krisztina a háború szerepét továbbgondolta: Nemes Nagy nem csak a háborúval, a káosszal, hanem az elme őrjöngésével is szembefordult, csak a tisztaságot tartotta értéknek. Ugyanakkor Babits mellett Kosztolányi is erőteljesen hatott rá.

Fontos, hogy nem volt átjárás, Kosztolányi szenvedélye nem vérzett át a Babits hatása alatt született művekbe. Lényeges ez a kettősség: radikálisan kettéválasztotta a tudatos és az ösztönös énjét.

Schein szerint Nemes Nagy tisztábbra olvasta Babits műveit, mint amennyire azok valójában tiszták. Az etikának ez valami egészen száraz elképzelése volt. A nem nyilvános életműben viszont átsejlik Kosztolányi.

Vannak olyan művei, amelyekre simán rávágná az ember, hogy ez bizony Kosztolányi.

Tóth Krisztina szerint a publikálásra szánt művek közül nem véletlenül maradtak ki ezek a stílusgyakorlatok.

A személyes hang nem fért bele az általa kreált költői karakterbe. Ha hagyta volna az intimitást felszínre törni, akár egy teljesen más hangja is kibontakozhatott volna, de ő ezt kínosan kerülte. Sem az intimitás, sem a humor nem fért bele a verseibe, pedig sok helyen érződik, hogy az önmaga által fölfeszített keret őt is zavarta.

No smink, no magassarkú

Nemes Nagy Ágnes nagyon szép nő volt, és ez megnehezítette a dolgát a macsó irodalmi közegben – legalábbis Tóth Krisztina szerint. Még a kevésbé macsó Szerb Antallal töltött délutánok is arra ébresztették rá a fiatal költőt, hogy magassarkúban nem lehet irodalmi sétákat tenni. Pusztán azért, mert nem veszik komolyan. Tóth Krisztina ezen a ponton olyan, de olyan szépen összefoglalta a lényeget: tudjuk, egy nő csak akkor csinos, ha felvesz egy olyan cipőt, amiben nem lehet járni.

A fiatal Nemes Nagy Ágnes és férje, a műkritikus, író Lengyel Balázs.

Tóth szerint az akkori irodalmi közeg arról volt híres, hogy elvárt egyfajta szigorú, férfias stílust a tehetséges nőktől. Ha Nemes Nagy nőiesen öltözött, akkor a válaszuk tudat alatt is az volt rá: bizonyára rossz költő.

Tóth Krisztinának erről eszébe jutott egy tíz évvel ezelőtti fotózás története a PIM-ben. Amikor megérkezett, leültették egy pamlagra Bartis Attiláék elé, de mielőtt kattant volna a gép, a fotós odalépett hozzá, és megkérte, üljön egy kicsit nőiesebben, egy kicsit talán omoljon el.

Azt azért nehezen tudom elképzelni, hogy a fotós ugyanígy odalép Bartishoz is, és megkéri, hogy már bocsánat, de egy kicsit álljon már férfiasabban. Az irodalmi közegben tehát no smink, no magassarkú, ezt jegyezze meg minden nő, különben tényleg nem veszik komolyan.

(Az írás szerzője egy éve híradós riporter. Életének így már három szerelme van: az írás, az újságírás és a televízió.)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top