+ Gasztro

Így szurkolhatsz a magyar csapatnak a gasztronómia Forma-1-én

A világdöntőre a kontinentális selejtezőkön át vezetett az út, az európai finálénak Budapest adott otthont, a magyar csapat meg is nyerte azt.

A Bocuse d’Or nemzetközi szakácsverseny keddi lyoni döntőjét interneten is követhetik, akik nem utaznak ki szurkolni, a budapesti Hold utcai piac szurkolói központ lesz, ahol kivetítő előtt is szoríthatnak az Európa-bajnok magyar csapat sikeréért.

Hamvas Zoltán, aki Magyarországot képviseli a 24 tagú zsűriben, már pénteken elutazik Lyonba, ahová a csapat szombaton követi.

A Bocuse d’Or a gasztronómia Forma-1-es versenye, a csúcstechnológia, a legújabb fejlesztések, a legnagyobb séfek új fogásai előbb-utóbb leszivárognak a hétköznapi vendéglátásba, eljutnak a magyar tanulókig, ez a verseny küldetése, nem pusztán a gasztronómiai elit összecsapása.

A magyar csapat hónapok óta meghatározott terv alapján intenzív tréningen vesz részt.

Hétfő, szerda és péntek az előkészületek napja, ami mindig sokkal hosszadalmasabb, mint a főzés maga, hiszen szigorú szabályok alapján lehet az elkészített alapanyagokat a boxba bevinni, kedd, csütörtök és szombat pedig a versenyek, időre fűzünk, hiszen a kezdéstől öt óra elteltével kell tálalni egy vegán ételt, ezután 35 perccel egy húsételt. Az óriási főpróbát csütörtökön tartjuk, a Bocuse d’Or legendája, az akadémia támogatója, a felkészülést végig segítő Rasmus Koffod is jelen lesz – számolt be Hamvas Zoltán.

A dán séf a Bocuse d’Or történetének legsikeresebb versenyzője, aki először a bronz-, majd az ezüst- és végül az aranyszobrot is hazavihette, míg koppenhágai étterme, a Geranium idén a harmadik Michelin-csillagot is megkapta.

A világdöntőre a kontinentális selejtezőkön át vezetett az út, az európai finálénak Budapest adott otthont, a magyar csapat meg is nyerte azt.

Tizenegy nyertes volt eddig a világon, a verseny győztes séfjének és csapatának alapvetően változik meg az élete, de az egész ország gasztronómiájára másképp tekintenének, ha komoly eredményt sikerülne elérni.

A döntőn kedden 9.50-kor kezdődik a magyar csapat főzése, 14.50-kor találják a vegán ételt, 15.25-kor a húsételt.

Hamvas Zoltán beszámolója szerint a világdöntő VIP szekciójában magyar alapanyagok és borok is bemutatkozhatnak. Elsősorban aranyszalagos magyar élelmiszereket visznek Lyonba: kiemelt szerepet kap a furmint, a mangalica és a libamáj, de nem hiányzik a magyar lekvár, méz, bárányhús és a legfontosabb magyarországi fajtákból készült borok és pezsgők is kóstolhatók lesznek.

A nyitóképen a 2016-os európai kontinensdöntő győztese, az induló magyar csapat kapitánya Széll Tamás

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top