+ Film

Keményen edzett és 17 kilót felszedett a szerep miatt a viszkis-film főszereplője

A viszkis film forgatókönyve két és fél évig készült, az első casting 2015 szeptemberében volt, a forgatás 75 napig tartott, a bemutató 2017-ban lesz. A főszereplő Szalay Bence a színművészeti egyetem hallgatója Zsótér Sándor és Börcsök Enikő osztályában. Az Új szónak adott interjúban beszél a felkészülésről és forgatásról, azt is elárulja, hogy 17 kilót hízott a szerep kedvéért.

Kopasz séróval mentem. Miután felvettek az egyetemre, félévben poénból levágattuk a hajunkat. Mindenki kopasz lett az osztályban. Én úgy is hagytam, mert nagyon megtetszett. Nimród azt mondta, ez így tök jó, csak mindent meg kell növeszteni. Hajat, szakállat. Ez benne is lesz a filmben. Látszani fog, ahogy folyamatosan nő meg a hajam, mert mindennap csináltam egy fotót. Állapotváltozást kellett bemutatni három hónapon keresztül.

A felkészülés komoly fizikai kihívásokkal járt. Edzeni kellett és fizikailag is belenőni a szerepbe.

Hokiedzésekre jártam, másnap kondigyakorlatok, úgy néztem ki, mint egy félhulla. Vagy mint Tom Hanks a Számkivetettben. Vékony voltam. Nimród arra kért, kezdjek el hízni. Fel is szedtem elég sokat. Kajáltam rendesen. Hetvenhárom kilóról indultam, és kilencven lettem.

 

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Nagy Emilia szerint:

    Megemberesedett végre! A kihagyott katonaságot sikerült bepótolnia.

  2. Zan Sirvanfas szerint:

    Nem tudom miért. A Viszkis alacsony és kb. 65 kiló.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top