– Volt ennek bármi köze a zenei ízlésedhez?
– Nem igazán, ez kőkemény meló volt. Volt színházi ügyeletvezetői vizsgám is, így aztán én dolgoztam ki a szabadtéri rendezvények szabályrendszerét, s ennek megfelelően épült fel a teljes háttér a mentéstől a beengedésen és kiürítésen keresztül minden. Aztán ’89-ben kimentünk Athénba, az Olimpiai Stadionba Pink Floyd koncertet építeni, és vittem magammal a teljes tűzoltó verseny-állományt. Ráadásul utána átmentünk Thessalonikibe Stevie Wonder-t építeni… Mire hazaértünk, addigra azzal várt a parancsnokom, hogy „Lakos elvtárs, döntse el, hogy maga most tűzoltó, vagy koncertszervező!”.
– Nem hiszem, hogy nehéz döntés volt!
– Egy-egy koncerttel annyit kerestem, mint a tűzoltóságnál három-négy hónap alatt. Így 1990-ben meg is csináltam az első saját cégemet, aminek az első munkája a prágai Rolling Stones koncerten a bal oldali torony építése és berendezése volt.
– Egy frissen alapított céggel?
– Nyilván nem a céget keresték, hanem azt mondták, hogy a Lakos Lacival és a Firemans-szel akarnak dolgoztatni. Az amerikaiak azt mondták, hogy nálunk csak a Pokol Angyalai tudnak többet… Ez ment egy pár évig, de elkezdtem unatkozni. Akkor a dabasi polgármesterrel megegyeztem, hogy átveszem a badacsonylábdihegyi úttörőtáborukat, amit el is kezdtem felújítani, de közben leváltották a polgármestert… Addigra én beletettem a projektbe majdnem ötmillió forintot, ami akkoriban még szép pénz volt. Az új polgármester közölte, hogy eladásról szó sincs, három évig ott lakhatok, de aztán húzzak el. Ugyanezen a nyáron volt a nagy balatoni angolnapusztulás is, ami miatt egyik napról a másikra kiürült a terület. Következő év májusában még kinyitottunk, de akkor is csak zűrök voltak, a német csoportokat például hazahívták, mondván, hogy Magyarország háborús övezetnek számít, és ide nem lehet diákokat hozni. Ez volt az a pont, amikor gyakorlatilag mindent elvesztettem, meg még tízmillió forintot.
– Hogy lehet egy ilyen „malőr” után talpra állni?
– Eleinte segédmunkásként falat véstem egy templomban. Ebből nőtt ki egy építőipari vállalkozás, ami odáig jutott, hogy egy szegedi nagyáruház építésénél elvállaltam, hogy befűtöm az építés alatt álló 9 600 négyzetméteres csarnokot, miközben egyik fala még hiányzott. Kívül, a szabadban mínusz 22 fokot mutatott a hőmérő. Nagy segítség volt, hogy egy barátom, a cirkusz világából ismert Eötvös Szandi, adott autót, embereket, gépeket, egy másik barátomtól pénzt kaptam üzemanyagra. Elkezdtem járni a Szeged környéki falvakat, és minden portán, ahol bedőlt fóliasátrakat láttam, megkérdeztem, hogy nincs-e eladó fűtőberendezésük. Volt. Ráadásul találtam egy hetven éves bácsit, akinek szaktudása volt, és rendbe tudta hozni ezeket az évek óta nem használt berendezéseket. Amikor fűteni kezdtünk az épülő áruházban, akkor még kilenc méteres jégcsapok lógtak a csarnokban, de sikerült plusz 15 fokot csinálni. Ezt a munkát megsüvegelték, és kerestünk annyit, hogy ki lehetett fizetni a tartozásokat, és tudtam venni egy-két gépet, alkalmazni egy-két embert. Akkoriban kezdődött a Sziget Fesztivál, még Diáksziget néven, s meghívtak a technikai csapatba. Több mint másfél évtizeden keresztül én voltam az infrastrukturális technikai vezetője a rendezvénynek, hozzám tartozott az infrastrukturális és a hatósági ügyek tömkelege. Aztán felmondtam, s azóta külsősként biztosítom a rendezvények alaphátterét.
Az archívum mélyéről: Dudás Bélával, az egykor legnagyobb koncert-technikai kivitelezővel… valószínűleg egy Nyugati Pályaudvaron tartott szilveszteri bulin
– Egy ilyen fesztivál igényeit nem lehet csak úgy egyik napról a másikra kielégíteni.
– Éppen ezért én magam kezdtem el kitalálni-fejleszteni konténereket, szivattyúrendszereket, és minden egyebet, ami az ilyen rendezvény lebonyolításához kell. Az eszközöket mi magunk le is gyártjuk. Közben felvettem mérnököket és lakatosokat, és lassan kialakult egy elég komoly csapat. 2004-ben vettem egy lepukkant sörgyári telepet, így 2005-től saját telephelyünk van, amire 2012 táján – részben állami támogatásból – építettünk egy raktár- és iroda-csarnokot, tavaly felhúztunk egy konténer szerelőcsarnokot tervezőirodával és lakatosműhellyel, autószerelő műhellyel. Azóta itt készülnek az általunk gyártott vagy átalakított konténerek. Most éppen az egyik távközlési szolgáltatónak gyártunk olyan konténereket, amiből árusítani tudnak. Vagy van például olyan magyar közműcég, amelynek az Ausztriából megrendelt konténereit mi gyártottuk le Magyarországon. Közben egy külföldi cégnek a budaörsi telephelyünkön konténer-depot üzemeltetünk, konténereket alakítunk át, és javítunk. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is nyitottunk egy telepet, ahol konténerváz szerkezetet építünk. Most is pályázunk további fejlesztésekre és gépekre. Mindemellett megkeresésekre újabban sportrendezvényeket is csinálunk… szóval zajlik az élet.
Készülő Konténerek között (a friss képek mindegyikét Martinek Ádám készítette)
– Hogy néz ki egy fesztivál – akár a Sziget, akár a részben általad létrehozott Hegyalja Fesztivál, vagy a Mezőtúri Rockfesztivál – a Te sajátságos nézőpontodból?
– Én azt szeretem, amikor van egy üres mező, ahol létre kell hozni egy várost. Meg kell találni, hogy hol van áram, víz… a szennyvízrendszert legyártottuk magunknak: hatvan-hetvenezer ember szennyvizét tudjuk így kezelni. Ezek nagyrészt nem csak saját gyártású, de ráadásul saját fejlesztésű eszközök is.
A mai napig együttműködöm a katasztrófavédelemmel, a Budapesti Mentőszervezetnek vagyok logisztikai vezetője. A Fővárosi Katasztrófavédelem Igazgatósággal éppen most csináltunk egy gyakorlatot, de jelen voltunk például a vörösiszap-katasztrófa után, jégvihar, hóvihar, árvíz, mind-mind részét képezi a munkámnak. Vannak olyan szempontok, amelyek miatt a fesztivál és a katasztrófa ugyanaz.
– Ilyen háttérrel talán már nem is olyan oktalan a kérdés: a menekültügyi helyzetben nem volna használható a szaktudásod?
Válasz a következő oldalon. Lapozz!
