+ Irodalom

Nagy érdeklődés kísérte a magyar pavilon programjait Varsóban

Ma ér véget a Varsói Nemzetközi Könyvvásár, amelynek idén Magyarország volt a díszvendége.

Minden várakozásunkat felülmúlták a rokonszenv-megnyilvánulások, mellyel a lengyelek a könyvvásár idei díszvendégét, Magyarországot fogadták

mondta Tischler János, a Varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatója, a mai napon véget érő Varsói Nemzetközi Könyvvásárról. Hozzátette, a könyvvásárt és egyben a 2016/2017-es lengyelországi magyar kulturális évadot megnyitó csütörtök esti gáláról sok pozitív visszhang érkezett.

A könyvvásár folyamán fellépett Varsóban többek között a Győri Balett, Bognár Szilvia és a Hungarian FolkEmbassy, valamint Lukács Miklós cimbalomművész. A magyar standon az egymást váltó bemutatók iránti érdeklődésről Tischler elmondta: naponta 8-10 találkozót szerveztek, ezeken általában a 20-30 volt folyamatosan jelen, a beülő közönséget kiegészítette a standnál megálló nagy számú járókelő is.

varsói könyvvásár

A magyar programoknak már a rendezvények idején nagy médiavisszhangja lett, ami a megjelent írók mellett a kísérőprogramoknak volt még köszönhető.”A magyar táncház hangja időnként belengte a könyvvásárnak otthont adó varsói nemzeti stadion egészét” – jegyezte meg Tischler, majd kiemelte: a könyvvásárlók rendkívüli érdeklődését keltette fel Rejtő Jenő A tizennégy karátos autó című regényének képregényváltozata. Nagy figyelem kísérte továbbá a Lengyelországi Zsidók Történelmi Múzeumában (Polin) péntek este megrendezett irodalmi estet, melyet a magyar fordításokból is ismert gdanski író, Pawel Huelle moderált. A rendezvényen Spiró György és a magyar irodalom jeles lengyel fordítói a magyar, a lengyel és a zsidó kultúra közép-európai együttéléséről beszélgettek.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Balassi Intézet által az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával szervezett négynapos varsói könyvünnepen több mint 20 magyar kortárs és klasszikus magyar mű jelent meg, a rendezvénysorozaton 13 magyar kortárs szerző vett részt. Négy magyar kiállítás is nyílt, köztük a Fortepan internetes fotóarchívum lengyel anyagából rendezett bemutató, amelyhez Háy János írt kísérőszöveget.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top