x

Az ateizmus apostola tudományt varázsol!

richard dawkins gyertyaláng a sötétben
9.6
A több néha tényleg több.

Richard Dawkins: Gyertyaláng a sötétben [A Brief Candle in the Dark]– Libri kiadó, 2016 – fordította dr. Kelemen László – 484 oldal, keménytáblás kötés, védőborítóval – ISBN 978-963-310-668-6

Sokan azt hiszik, hogy az ateizmus valami furcsa betegség, ami rátelepszik az emberre, s aztán lassan elsorvasztja a humort, szépség iránti fogékonyságot, a fennköltséget, a nyitottságot és az emberszeretetet. Egy ismert művész szerint az „ateisták – szívidióták”. Nos, ha valaki meggyőzheti az Olvasókat ennek az ellenkezőjéről, akkor az pont Richard Dawkins. Persze, van abban valami furcsa, hogy ma még arról kell győzködni bárkit, hogy a vallásos/istenhívő emberek nem feltétlenül jók és az isten-telenség nem valami métely. (Egy trópusi halfajta kapta meg Richard Dawkins nevét, John Cleese-ről pedig gyapjas makit neveztek el…)

Dawkins – szerencsénkre – nem is ezzel van elfoglalva, a Gyertyaláng a sötétben című kötetben azt folytatja, amit az A csoda bűvöletében-nel elkezdett: az életéről, a tapasztalatairól és a találkozásairól mesél hihetetlen könnyedséggel, és magával ragadó stílusban. S ha az Olvasó hagyja magát, akkor egészen különleges élményekkel – és felfedezésekkel! – gazdagíthatja ez a kitérőkkel és a kitérőkből is kitérő kitérőkkel tarkított történet. Közben (mellesleg) elgondolkodhat a csoda mibenlétén:

Ha valamiképpen vissza tudnánk repülni a középkorba egy Boeing 747-essel, és felhívnánk a fedélzetre az akkori embereket, hogy megmutassuk nekik a laptopjainkat, a színes televízióinkat vagy mobiltelefonjainkat, akkor a legragyogóbb elmék is biztosak lennének abban, hogy ezek a szerkezetek természetfelettiek, mi pedig istenek vagyunk. Ismételten megkérdem: mit jelent a „természetfeletti” azon kívül, hogy „jelenlegi tudásunkkal nem értjük meg”? A kiváló tudósok trükkjeit a jelenlegi tudásommal nem értem meg, és valószínűleg ön sem

– morfondírozik a tudós elme, s a mondatai mögött rejlő tudományos optimizmuson túl arra is rávilágít, hogy a világ jelenségei nem lesznek kevésbé csodálatosak attól, ha megértjük a mögöttük rejlő mozgatórugókat. Mert ez a világ Isten nélkül is éppen elég csodálatos – állítja és bizonyítja minden egyes történetével Dawkins, aki – tényleg csodálatos módon! – nem gondolja azt, hogy az általa művelt tudomány előbbre való lenne a művészeteknél. Nem véletlen, hogy hosszan és elragadtatottan ír például Douglas Adams-ről, akinek Dirk Gently holisztikus nyomozóirodája című könyve az egyetlen olyan irodalmi alkotás, melyet Dawkins egymás után kétszer olvasott el az elejétől a végéig. Miért?

Erre azért volt szükség, mert elsőre nem minden Coleridge-utalást vettem észre, és másodszorra is alaposan oda kellett figyelnem, hogy ki tudjam őket bogarászni

– majd ezek után, ha lehet ezt még fokozni Richard Dawkins rajongói levelet írt Douglas Adams-nak!

A könyvben előforduló személyek sokasága nem csak azért érdekes, mert olyan figurák vonulnak el előttünk, mint David Attenborough, vagy éppen Charles Simonyi, hanem azért is, mert olyan közelségből szemlélhetjük ezeket az embereket, ahogyan nincsenek – és nem is lehetnek – a hivatalos életrajzokban. Ez a könyv például egészen más oldalról mutatja be Miriam Rothschild személyiségét, mint ahogy azt megismerhettük a Helikon kiadónál megjelent elképesztő Pannonica Rothschild életrajzból. S ha már az előbb Douglas Adams került terítékre, akkor a közelgő „törülköző nap” (május 25.) tiszteletére elárulhatom, hogy fogalmam sem volt arról, hogy a Galaxis útikalauz szerzője olyan magas volt, hogy iskolás korában, a kirándulásoknál ő volt a meghatározott gyülekezési pont a pályaudvaron. (És ez csak egy lábjegyzet Dawkins-nál a 225.oldalon.)

Dawkins csodálja a művészeteket és a művészeket, a természetet, s benne az embert, s közben meglátja azt is, amit egészen kevesen: a tudomány költői szépségét. Megrendítő szépségű utazásra invitálja az olvasókat, s közben megbarátkozhatunk a gondolattal, hogy ateistának lenni nem feltétlenül fogyatékosság, ahogy hívőnek lenni sem feltétlenül erény. Richard Dawkins hozzátett annyit ehhez a világhoz, hogy nagyvonalúan, s rajongva(!) elfogadják őt a vallási fanatikusok is annak, ami: zseninek.



1 hozzászólás

Írd le a véleményed!
  1. Balázs Bence Szencz

    “Sokan azt hiszik, hogy az ateizmus valami furcsa betegség, ami rátelepszik az emberre, s aztán lassan elsorvasztja a humort”

    Ezt nem nagyon értem. Pont az ateista humoristák a legjobbak (az egyetlenek?). Vallásos humorról még csak nem is hallottam…


Új hozzászólás