+ Interjú

Valcz Péter épp a Lánchídon biciklizett, mikor kiderült, hogy nyert

A párizsi Lecoq-iskolában, ahol végeztem, nem különült el ennyire ez a két szakma. Alkotókat képeztek, és úgy gondolom, hogy ez a szerepkör áll hozzám legközelebb – meséli Valcz Péter, a Mary és Max rendezőjeként.

A Tünet Együttes, a Manna Kulturális Egyesület és a Bethlen Téri Színház koprodukciós előadásának bemutatója a Mary és Max Valcz Péter rendezésében április 8-án látható a Bethlen Téri Színházban. Az előadás a Találkozások című pályázat első bemutatója. A pályázatról, az ausztrál gyurmafilmről, és az anyajegyekről beszélgettünk Valcz Péterrel.

– Mikor Találkoztatok? Mesélj a Találkozásokról! Pályáztál, vagy ők találtak rád? 

Két év németországi kőszínészkedés után fejest ugrottam az itthoni  szabadúszó medencébe. Pályáztam egy csomó helyre. Rosszul mondom. Pályáztam arra a pár helyre, ahová új színházi előadás létrehozásával lehet. NKA, Titánium, Találkozások. (Igen, lenne még az MMA, de ezt a rövid idő alatt hatalmasra nőtt pénzelosztót még morálisan nem dolgozta fel a szakma gyomra. Röfögve sandítunk egymásra, hogy hát azért abban a vályúban is a mi adóforintunk van.) Na, de a Találkozások bejött. A Lánchídon bicikliztem épp, mikor Gáspár Anna felhívott.

– Amikor kiderült, hogy te vagy az első bemutató rendezője a sorozatnak, mit gondoltál. Volt már terved?

Persze. Eleve előadástervvel kellett pályázni. Az, hogy mi leszünk az elsők, az később derült ki. Ez persze figyelem szempontjából elég hasznos. Mindenki lelkes és motivált. De hát majd a bemutató után kiderül, hogy ezzel mennyit tudtunk segíteni az utánunk jövőknek.

– Miért éppen Mary&Max? Miért éppen Petra&Pista?

Elég konkrét volt a pályázati kiírás. Két szereplő, két generációnyi korkülönbséggel. Nekem rögtön a Mary és Max ugrott be. Hihetetlen megindító történet, zseniális humorral.

Pistát a Tünet Együttesből ismerem. Régóta kerülgetjük egymást, van köztünk valami rokonlélekség. Petrával meg még a Kaposvári Egyetemről tartozunk egymásnak. Rendeztem egy mesedarabot az osztályának, amibe ő végül egyeztetési okok miatt nem került bele. Nagyon sajnáltuk mind a ketten. Ő lett volna BOCI Mama, és erre a névre még négy karton csokit is kaptunk a szponzortól. 2008-as elmaradásunkat pótoljuk most . A sors fintora, hogy mivel Mary és Max is csoki imádó, így most tíz karton csokit kaptunk ugyanattól a szponzortól. Szóval, ha a Petrával dolgozunk, ott tuti lesz csoki.

Ja, és mindhárman 180 centi felett vagyunk. Ez még fontos.

Valcz Péter

Valcz Péter

– Milyen volt a közös munka Jordán Tamással? Miben segített neked?

Már az megtisztelő volt, hogy a nevét adta hozzá. Lendített egyet a dolgon az elején, majd most még finomhangol egyet a végén. Hihetetlen aktív, tanít, igazgat, játszik, rendez, így nehéz volt az egyeztetés, de amennyit tudott, jött és segített.

– Hogyan léptél kapcsolatban az AOSZ-al? Milyen volt velük dolgozni? Mennyit segített ez neked, Pistának?

Írtam nekik egy e-mailt. Csak hogy világos legyen, az AOSZ az Autisták Országos Szövetsége, és elsősorban egy érdekvédelmi szervezet. Nagyon jól indult az együttműködés. A Tünet Együttest meghívták a Szimpla Piacra főzni, ahol a bevételt mindig egy civil szervezetnek lehet felajánlani. Akkor erre lecsaptam és halászlevet, meg Szabó Réka-féle túrógombócot főztünk, miközben Gőz Pista pantomim foglalkozást tartott, a bevétel meg ment az AOSZ-nak. A halászlé sós lett, de a program olyan jól sikerült, hogy még az egyik nagy országos kereskedelmi televízió esti híradójába is bekerültünk. Ez sokat segített abban, hogy megteremtsük azt a minimális forrást, amiből létre tud jönni az előadás.

Az AOSZ aztán nagyon jó közvetítő szerepet töltött be. Összehozott minket az ASD munkacsoporttal, amelyet felnőtt autisták alkotnak és a szövegkönyv megírásától kezdve egészen a bemutatóig végigkísérték a munkánkat (külön köszönet Csonka Gábornak). Aztán kapcsolatba léptünk az Autista Akadémiával, ahol Gőz Pistával pantomim foglalkozást tartottunk. Sokat adott nekünk. Alapkoncepciót, hitelességet, mélységet. Én nagyon törekszem a szociális-kulturális együttműködésekre. Csodás win-win helyzet. Április 2-a az Autizmus Világnapja. Április 8-a meg a bemutató.

– Vannak további rendezői terveid, vagy inkább játszanál?

A párizsi Lecoq-iskolában, ahol végeztem, nem különült el ennyire ez a két szakma. Alkotókat képeztek, és úgy gondolom, hogy ez a szerepkör áll hozzám legközelebb. Kitalálni, létrehozni, reagálni, megszervezni, összehozni, megírni, előadni, közösen, együtt. Itthon a rendezői pozíció ezeket a dolgokat jobban magába foglalja, szóval a kérdésedre válaszolva: rendezni szeretnék teljes értékű alkotótársakkal.

– Mit jelent az neked, amit Szabó Réka fogalmazott meg, hogy a Tünet belső köreibe tartozol?

Biztonságot. Lehetőséget. Úgy lehetek szabad, hogy közben van egy hely, ahova tartozom. Kölcsönösen segítjük egymás álmainak létrejöttét, és ezzel a koprodukcióval ők most nagyot segítettek nekem.

– Van kaki színű anyajegyed? Vagy játékokat gyűjtesz?

Pont, hogy nincs. Sehol egy hátrányos helyzet, semmi kisebbségi körülmény. Harmincas, fehérbőrű, fővárosi, értelmiségi férfi vagyok, rendes körülmények közt születtem, sok lehetőségem volt (a hallásom, a látásom meg a memóriámon kívül egyelőre mindenem jól funkcionál). Valószínű, hogy ezek a jó körülmények annyira feszélyeznek, hogy társadalmi igazságtalanságokon vezetem le ezt a feszültséget. Egy családállításon hallottam, hogy a gyerek is legtöbbször a kevésbé domináns szülő felé húz, hogy kiegyenlítse a mérleget. Én meg dupla mérleg vagyok. Most mit csináljak? Valószínű ez a feladatom.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top