+ Zene

Egész nap Bach-koncerteket hallgathatsz Budapesten

Bach

Csaknem 70 koncerttel ünneplik Johann Sebastian Bach születésének évfordulóját Budapest belvárosában, az állatkertben és központi templomokban március 19-én és 20-án a Bach mindenkinek nevű programsorozaton.

Csaknem 70 koncerttel ünneplik Johann Sebastian Bach születésének évfordulóját Budapest belvárosában, az állatkertben és központi templomokban március 19-én és 20-án a Bach mindenkinek nevű programsorozaton.

Március 19-én, szombaton a Deák téri evangélikus templomban nyilvános János-passió-főpróba lesz, a Szent István téren közös Bach-koráléneklésre várják az érdeklődőket, a Szabadság téri református templomban kamarazenei hangversenyt, a Kálvin téri református templomban orgonakoncertet rendeznek. A nap folyamán félórás koncertek helyszíne lesz a Fővám téri vásárcsarnok, a Kálvin téri aluljáró, az Astoria aluljáró, a Deák Ferenc tér és a Szent István tér. Március 19-én minden program ingyenes.

Március 20-án, vasárnap a Fővárosi Állat- és Növénykertben lesznek koncertek; a március 20-i programok az állatkert vendégei számára ingyenesek. 2010-ben egy New York-i csellista, Dale Henderson úgy döntött, hogy Johann Sebastian Bach születésének évfordulóját egy forgalmas vasúti peronon muzsikálva ünnepli meg. Elhatározásával mozgalmat teremtett, melynek neve Bach in the Subways (Bach a metróban). Az elmúlt évben már 39 ország 129 városában utcazenéléssel emlékeztek a zeneszerzőre aluljárókban, köztereken, nyitott koncerttermekben, templomokban – idézték fel a szervezők a programismertetőben.

  • Olvasnivaló: írtunk egy dokumentumfilmről, amelyben felmerült, hogy Bach talán  bizonyos műveket nem egyedül írt.

A kezdeményezés tavaly Magyarországon is elindult Bach mindenkinek néven. A nagy sikerre való tekintettel idén már kétnapos a rendezvény a Zeneakadémia Doktorandusz Önkormányzata szervezésében.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top