+ Irodalom

Egy csomag, és más semmi

A fiatal nő elmondja, hogy ő geológus, a férje mérnők, tíz hónapja vannak úton, Szíriából jöttek Törökországon át, miután a házukból kőhalom lett. Hat hónapos terhes volt, amikor elindultak – Ferber Katalin berlini jegyzete.

Berlin

Vasárnap van, épp az S-Bahn állt le, mindenki szótlanul kutyagol. Szerencsére az eső épp elállt, van U-Bahn is, nem nagy ügy.

A peronon sokan várunk (nekem kihalt a peron, mert a tokiói tömeghez szoktam) s egy harminc év körüli, nagyon bizonytalan mozgású férfi lép oda hozzám. Egy csaknem keszlettre gyűrt cetlit mutat: suttog, Potsdam. Berlin hírhedt s persze már rég átépített helyén vagyunk, az Alexander Platz megállójában. Mondom neki, azt hívén, érti, jöjjön velünk, egyfele megyünk. Ekkor veszem észre a törékeny csöpp nőt és a babát, távolabb állnak, de kétségtelenül ők hárman egy család.

Babakocsi is van, meg pakkok az alján, no meg az oldalán, nem figyelek erre, csak amikor együtt szuszakoljuk be a metróba. A törékeny, ragyogó tekintetű nő elkezd velem beszélgetni, a baba, mint megtudom, hét hónapos kisfiú, hatalmas kaccantásokkal nevet vissza rám. Férjem a férjével, s bár egyetlen szót sem tudnak beszélgetni, hisz közös nyelv nincs, láthatóan összebarátkoznak.

Bemutatkozik nekem a kisfiú anyukája, tekintete megelevenedik, néhány megálló után az egész metrókocsi a gyerekkel játszik, cuppogások csettintések, a baba egyre jobban élvezi a figyelmet. Önfeledten sikkantgat.

A fiatal nő elmondja, hogy ő geológus, a férje mérnők, tíz hónapja vannak úton, Szíriából jöttek Törökországon át, miután a házukból kőhalom lett. Hat hónapos terhes volt, amikor elindultak, koraszülés lett ez bizony, teszi hozzá mosolyogva, ott kellett maradnunk két hónapot, hogy a fiunk erőre kapjon. (Azaz, hogy a baba életben maradjon, gondolom én, de nem mondom.)

Megint átszállunk, együtt toljuk a babakocsit, s aztán kiszakad a táskák egyike, kiloccsan az ivóvíz, szerencsére a tej nyugton marad a cumisüvegben.

Alig fél óra kellett, hogy megértsem, ez mindenük amit épp együttesen pakolászunk vissza a babakocsiba. Kaptak egy potsdami címet, mondja örömmel a geológus nekem, nagyszerű lesz lakni, igazi lakásban.

A peronig kísérjük őket, szerencsére a potsdami S-Bahn hamarosan jön. A férfi kezet fog mindkettőnkkel, a kisfiú sikongat és nevet, az asszony pedig rengetegszer ismétli nekünk a köszönöm szót angolul.

Valahogy hazakeveredünk, dermedtté némul mindkettőnk, bekapcsoljuk az esti híradót, a bemondó rövid kommentárja a szíriai polgárháború aznapi eseményeiről.

Egymásra nézünk, és kikapcsoljuk a tévét. Szó nélkül.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Rózsahegyi Márk

    2016-02-07 - 07:44

    Soha ne add fel. Töltsd ki HunOpti önismereti tesztünket, és biztasd erre az ellenségeidet is. 🙂 http://optimistaklub.hu/optimista_teszt

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top