Kirobban-e a kedvesség forradalma?

dalai-lama

Daniel Goleman könyve (A jóság hatalma) a Dalai Láma gondolataiba enged bepillantást, a kötet fontosságát egy korábbi írásban már jeleztük. Most viszont itt egy részlet a harmadik fejezetből:

A kedvesség forradalma

Amikor a Dalai Láma belépett a színpadra, az Emory University nyolcezer férőhelyes csarnokában, a Gwinnet Arenában már egy gombostűt sem lehetett leejteni. Szokása szerint odament a színpad széléhez, integetett a közönségnek, régi ismerősként üdvözölve a jelenlévőket.

Ekkor hirtelen észrevett két embert, akik az első sorok egyikének ülőhelyei felé igyekeztek. Megpróbálta odahívni őket a színpadhoz, de túl sűrű volt a tömeg. A Dalai Láma ekkor – a külügyminisztérium által kirendelt biztonsági egység megdöbbenésére – lelépett a színpadról, majd egyenesen barátjához, Richard Moore-hoz sietett. Megölelte, majd a kölcsönös tiszteletet kifejező tibeti gesztussal összeérintették homlokukat.

A színpadra visszatérve a Dalai Láma így szólt: „Szeretet, szeretet, szeretet – Richard gyerekkora óra ezt gyakorolja. Hősnek tartom őt.”

Richard Moore az észak-írországi konfliktusok idején volt gyerek. Tízéves volt, amikor egy nap hazafelé tartott az iskolából, és egy brit katona gumilövedéke megvakította. Moore figyelemreméltóan rövid idő alatt jutott túl az önsajnálaton, a katonával szemben érzett haragján, és megbocsátott.

A Dalai Láma évekkel később ellátogatott Észak-Írországba, ahol találkozott Moore-ral, és megismerte a történetét. Öt évvel ezután, amikor a Dalai Láma másodszor járt Észak-Írországban, az előadásán jelen lévő Moore megrökönyödve hallotta, hogy a Láma szerint korábbi látogatásának csúcspontja az volt, amikor találkozott egy fiatalemberrel, akit egy brit katona gumilövedéke megvakított, de megbocsátott a katonának.

Moore nem a fogyatékosságára koncentrál, hanem megmaradt képességeire; elvégezte az egyetemet és sikeres üzletember lett. Később megalapította a Children in Crossfire nevű szervezetet, amelynek célja, hogy jobb életet biztosítson a Tanzániában, Etiópiában és Gambiában (adott esetben háborús körülmények között) élő szegény gyermekeknek. A szervezet fővédnöke a Dalai Láma, aki szoros barátságot kötött Richard Moore-ral.

Hogy a Dalai Láma elismerő szavait idézzem: „A szemed világát elvehetik, de a látásodat nem.”

Engem a leginkább az érintett meg, hogy a Dalai Láma, akit sok millióan emelnek piedesztálra, személyes példának, hősnek tekinti Richard Moore-t, aki az általa olyan fontosnak tartott együttérzést és megbocsátást gyakorolja.

Az együttérzésnek természetesen sok formája és szintje van. Példaként hadd említsek egy epizódot arról az egyhetes konferenciáról, amely során a Dalai Láma tudósokkal beszélgetett. Miközben beszélt, észrevette, hogy egy bogár járkál a teremben, és gyorsan odaintett magához egy szerzetest. Anélkül, hogy a konferencia ritmusából egy pillanatra is kiesett volna, megkérte a szerzetest, hogy óvatosan vigye ki a bogarat, nehogy valaki véletlenül agyonnyomja.

Úgy alakult, hogy a feleségemmel elvittük egy barátunkat egy közös teázásra a Dalai Lámával, éppen egy nappal azelőtt, hogy elnyerte a Nobel-békedíjat. Az asztalon volt egy tálca friss sütemény, és miközben beszélgettünk, a Dalai Láma egy ínycsiklandozó almatortát méregetett. Majd abban a pillanatban, amikor már azt hittem, hogy érte nyúl és a tányérjára teszi, így szólt a feleségemhez: „Tessék, vedd el.”

Másnap, amikor Nobel-díj átadását követő mozgalmas sajtótájékoztató kezdetekor elült a zaj, az Associated Press riportere feltette az első kérdést: „Milyen érzés elnyerni a Nobel-díjat?”

A Dalai Láma kicsit elgondolkodott, és így válaszolt: „Örülök”, majd kis szünet után hozzátette: „hiszen olyan sokan szerették volna, ha elnyerem a díjat.” Amikor megtudta, hogy a Nobel-békedíj pénzjutalommal is jár, azonnal azon kezdett gondolkodni, hogy kiknek adja oda a pénzt.

Személyiségének része az ösztönös együttérzés, és a legtermészetesebben hajt végre kisebb és nagyobb önzetlen tetteket. Szerinte az együttérzés az irányt mutató sarkcsillag, az erkölcsi GPS segítségével bejárt utunk célpontja.

A Dalai Láma azzal érvel, ha valóban szeretetteli törődéssel fordulnák a többiek felé, akkor nem csak a mindennapi életben lennénk kedvesebbek, hanem levetkőznénk a cinikus reakcióinkat is, a társadalom pedig együttérzőbben kezelné a kiszolgáltatottakat, akik nem tudnak kiállni magukért.

Ugyanakkor a Dalai Láma nem azt kéri, hogy azért legyünk kedvesebbek, mert ő mondja. Ehelyett arra hívja fel a figyelmet, ha az ember jobban tudatában van, hogy érzelmi világa hogyan hat rá és a körülötte élőkre, akkor együttérzőbben szemléli a világot. Szerinte ekkor „az ember már biztos lehet abban, hogy erre van szüksége, hogy ez vezet a jólétéhez.”

Gyakran mondja: „Amikor másokra gondolsz, a tudatod tágul.”

 ***

Daniel Goleman: A jóság hatalma [A FORCE FOR GOOD] – Libri Kiadó, 2015 – fordította Tóth Zsuzsanna – 336 oldal, kemény kötés – ISBN 9789633105047



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!