+ Színház

Anger Zsolt belülről értelmezi a Closer körüli botrányt

closer

Radnai Márk a Closer rendezője csonttöréssel fenyegetett meg két újságírót, köztük volt egyik munkatársunk is, merthogy a darab megbukott. Az okokat elemezhetjük, a rendező fenyegetésével viszont leginkább a polgári törvénykönyv tud mit kezdeni. A közösségi finanszírozásban létrejött darab szereplője, Anger Zsolt belülről és közelebbről látja a történetet.

Radnai Márk a Closer rendezője csonttöréssel fenyegetett meg két újságírót, köztük volt egyik munkatársunk is, merthogy a darab megbukott. Az okokat elemezhetjük, a rendező fenyegetésével viszont leginkább a polgári törvénykönyv tud mit kezdeni. A közösségi finanszírozásban létrejött darab szereplője, Anger Zsolt belülről és közelebbről látja a történetet.

A szinhaz.hu szöveghű formában közölte Anger Zsolt levelét:

KÖZELEBBRŐL az agg, bölcs, ámde gyáva Julius Caesar példáktól sem mentes esete Trepljovval, az ifjú progresszív gondolkodóval, aki viszont sajnos bátor.

Hallgatom tegnap a Klubrádiót. Koltai Tamás elmeorvosi szakértő – akit valamiért az ország egyik legtekintélyesebb színikritikusaként konferálnak fel – kijelenti, hogy “feltehetően pszichés zavarokkal küzdhet” az a fiatalember. Tudni illik Radnai Márk, a 011 ALKOTÓCSOPORT megalapítója és rendezője. Egy levél miatt. Micsoda izgalmas színpadi helyzet!

Egy Jelinek-darab is kezdődhetne így, és Elfriede, a maga nyers eszközeivel fel is tárna egy mély pszichológiai barlangrendszert a második felvonás végére. Lássuk miből kellene dolgoznia.

Egy hetvenhárom éves sokat látott színikritikus, számtalan kritikával, számos könyvvel a háta mögött, amelyek a ’70-es évek közepétől gyorsan a magyar színházi világ egyik jelentős elemzőjévé teszik az akkor még bátor, harmincas évei közepén járó  – akkor még – fiatalembert. A színházak legendás időket élnek, a tiltott, tűrt és támogatott előadások világa, forradalmi robbanásokkal. Mint például a Marat/Sade, melynek sorsára jellemző, hogy a 81-es bemutató után itthon nagyon komoly politikai perpatvart kavarva a betiltás szélére került, különösen a varsói események után, külföldön viszont zajos sikert aratva megmenekült. 1990-ben ünnepi élő egyenes közvetítésben láthattátok a Magyar Televízióban – én nem, mert én a takarásból néztem kaposváron “csopiként”. Mámoros pillanat volt, szabadság, a színház legyőzte a rendszert, stb. Tényleg az volt. A negyvennyolc éves Koltai Tamás az est egyik illusztris vendége. Eörsi István, Ács János, Görgey Gábor vannak még jelen. Óriási eseménye a színházi világnak.

Meanwhile…

Talán éppen ezekben a percekben érheti valami trauma az akkor alig kétéves kis trepljovot – nem ez a neve, ez csak egy jelző. Elhatározza, hogy színházzal akar foglalkozni. Felnő. Nagy családban, mindenki mindenkiért, mindenki egyért. Tanul, olvas, nyelvet tanul. Az egyetemen rendezőhallgatóként a semmiből összerak egy nagyon ütős csapatot, és létrehoz egy Tarantino-paródia előadást, Kutyaszorítóbban címmel. Nem lehet levakarni műsorról, a legendás Bárka színház tengerfenékre süllyedése lehetetleníti el. Megalakul a 011 ALKOTÓCSOPORT. A titokzatos névről mindjárt lehull a lepel. Trepljov nagy hévvel lát neki a munkának, zseni tervezők, menő fotósok, végtelenül lelkes asszisztens egyetemi hallgatók, tekintélyes reklámirodák, filmgyártó cégek segítségével nagyon dolgos munkával 4 év alatt izgalmas projektek és előadások jönnek létre. A szél ellenében, melyeket egyetemi júliuscézárok fújtak a trepljov pofájába, bemutatják a MEANWHILE IN KANSAS (Bárka) c. darabot, mely ezelőtt három évvel megjósolja a kaotikus drogpolitika miatt bekövetkező egészségügyi katasztrófát, amellyel kapcsolatban mostanában kezdtek el vakarózni az okosok.

A darab záró szavai a következők:

Ekkora testi és lelki nyomort még nem láttál Budapesten testvérem. Itt a HIV egy év alatt úgy bedarálja majd a kerületet, hogy a jófiúk a faszukat markolászva állnak majd sorba az ingyenes aids-tesztért. És amúgy tudod mi a nyálas fasz van? Kibaszott közegészségügyi katasztrófa közeleg és senki nem tesz semmit. És miért? Azért a kis pénzért meg hatalomért ami a nagyobbak szaros asztaláról néha az ölükbe potyog. Hallod!? Itt laktok Pesten? Halott emberek vagytok.

Bemutatásra kerül a DROSZT (Átrium), az első színpadi valósidejű film, amely a budapesti taxik éjjeli életén át feszeget társadalmi problémákat, a PÁRNAEMBER (Jurányi, Szputnyik), és nem utolsó sorban a GARZONPÁNIK, amely a Thália Színház remek és korszerű projektjeinek egyike volt, melyben a független alkotókat támogatják. Lezajlik az első 011-FESZTIVÁL, melynek élő közvetítéseit 3800 néző követte az interneten a USTREAM segítségével és támogatásával, amely az egyik legjelentősebb magyar vonatkozású világcég a világon. A  színház organikusan épül, aki egyszer a 011-ben dolgozott, az vissza akar térni, vagy inkább el se akarja hagyni, mert kiváló, fiatal, energikus csapat, ahol nincs hierarchia a színháztermen kívül, ahol mindenki meg van hajtva, de az elismerés és a tisztelet, ami egymásból és a rendezőből árad, nem enged szabadulni. A FACEBOOK-on több mint 13.000 rajongójuk van. Ha mindennek a létrehozója egy pszichés zavarokkal küzdő fiatalember, akkor jól rászedett néhányunkat.

A karaktervázlatok után helyezzük a srácokat a környezetbe. Ha forgatókönyv lenne, akkor vizuálisan valamelyik Terminátor-mozi egy képkockája ugorjon be, ha most pislogsz egyet, sivár bolygófelszínen gépek özöne zúz. A magyar színházi világ. Két társaság ül zakóba’, és tanakodnak, hogy melyik végén kell feltörni a lágytojást.

Az addigra már régen elefántcsonttoronyba zárkózott agg, bölcs, de gyáva júliuscézár – nem ez a neve, ez csak egy jelző – egyre kevesebbet látott már ki onnan. A színháziak egy része nyíltan megfogalmazta, hogy nem kérnek belőle, mások meg csak legyintettek. Egyedül maradt. Talán olvassák még, de mivel a színház, amit ő annak lát, állítása szerint kétfelé szakadt, asztalon dobolgatva türelmetlenül ül, és várja, hogy újra érezhesse, hogy jelent valamit a véleménye, elköveti a DRÁMAI VÉTSÉG-et.

Bennfenteskedni kezd. (Valljuk be, nem először.) Felhívja az egyik magánszínház művészeti vezetőjét, ahol trepljovunk éppen a CLOSER című darabot állította színpadra. És közli, hogy ezt a gyereket meg kellene tanítani rendezni. Erre uccu neki, haddelhadd, trepljovunk ír egy magánlevelet, melyben fizikailag megfenyegeti az aggot. Huszonhét éves fejjel, forró haraggal írt levél ez, amelyet a felháborodás szült, és a valóságban, a Józan Ésszel felfogható határokon belül mind tudjuk, hogy ennek fizikai megvalósulásának lehetősége túl van minden ésszel és értelemmel bíró világ határain. A levél a világhálón landol. Vizuálisan kifejezve: minden reflektor és minden rozsdás ágyúcső a trepljov felé fordul hirtelen – ez nem a neve, ez csak egy jelző. Mindenki megrögzött pacifistává válik és nagy hirtelenjében kiegyenesíti a kaszát. Igen, ez képzavar, de a legfurcsább dolgokat gyakran maga a valóság teremti. A júliuscézár pedig…ö.. ö szerény..ö..ö  hangon..ö…ö bemondja a rádióba’, hogy nem gondolta, hogy ebből ekkora cirkusz lesz.

Ha nem gondolta, hogy abból cirkusz lesz, amikor az ország egyik legtekintélyesebb kritikusa felrak egy ilyet az oldalára, akkor sajnos nagyon el van rugaszkodva a valóságtól. Ez esetben talán nem kellene elmeorvosi szakvéleményt adnia a trepljovról.

Júliuscézárok. Nem kell félnetek. Csak gondolkodnotok kell, és bölcsnek kell lennetek. Ez a 21. század. “Ne vedd el a munkámat, mert megharaplak.” Mi csináltuk ezt, ide jutottunk. Nem hívjuk fel egy üzleti alapokon működő korszerű és menő színház művészeti igazgatóját 73 éves színikritikusként, hogy egy progresszív gondolkodású 27 éves fiatalember, akinek a pályája még nem tart öt éve sem – a titokzatos 011 szám az alakulás évét jelenti, 21-ik századiasan -, de már ennyi mindent letett az asztalra, és nem jelentjük ki, hogy nem tud rendezni. Ha igazán nagyok, bölcsek, bátrak vagyunk, akkor nem az üzleti partnerüket hívjuk fel, hanem magát a srácot. (Igen, üzleti partner. A 21. századra újra megjelent Budapesten a showbusiness.) Például: szia Márk, láttam az előadásodat, és mielőtt írnék róla beszélgetnék veled szívesen. Vagy utána. Vagy akármikor. Lenne pár kérdésem, tanácsom, meglátásom.

Negyvenhat éves vagyok. Lassan én is juliuscézár leszek. A Closer-t végigcsináltam Márkkal. Sokadszor dolgoztunk együtt. Az egyik főiskolai vizsgájában Moliére Mizantrópját játszottam. Azelőtt sok júliuscézárral dolgoztam már, mind a legnagyobbakkal. Az én korosztályomból sokakat alattvalójukká tettek, én afféle renegát lettem. Ha ketrecet, vagy aggressziót éreztem, akkor továbbmentem. A 011-nél megragadtam. Kíváncsivá tett ez a lendület, és régen elhatároztam, hogy nem alattvalókat akarok gyűjteni, mint a többi júliuscézárok. Hanem partnereket. Ez a fiú 20 évvel fiatalabb nálam. Két hónapig próbáltunk éjjel nappal. Az elmúlt 30 évben – első szerződésemmel amatőrszínészként vendégszerepeltem a Szegedi Nemzeti Színházban, 1985-ben – kialakult bennem egy komoly képesség: az olvasópróbán megmondom, ha valaki nem tud rendezni. A Closer próbái alatt nagyon elgondolkodtató beszélgetések zajlottak a felfedezéseinkről, az instrukciókról, a megvalósítási formákról. Márk a bemutató után meghozott egy alaposan átgondolt és rettenetesen nehéz döntést, mely előtt kikérte az én véleményemet is. Átalakította a szereposztást, amely valóban nem mindennapi dolog, de felelős rendezőként ezt a döntést hozta, mi pedig újra próbálni kezdtünk. A második előadás előtt még volt néhány hetünk. Rákérdeztünk az üzleti alapokon működő menő budai magánszínháznál, hogy mi az oka annak, hogy a tervezett hat júniusi előadásból csak az első háromnál van megnyitva az online jegyvásárlási lehetőség? Az érvek egyike, amely a menő magánszínház ügyvezetőjének szájából elhangzott, hogy az agg júliuscézár kritikájában lehúzza a darabot. Márkkal egymásra néztünk: Itt volt a Koltai?! Nem is tudtuk. Mert nem érte csináljuk, nem azok vagyunk, akik reggel megveszik az ÉS-t és lihegve kinyitják a kritikánál. Van jobb dolgunk is, színházat csinálunk. Vagy éppen kis cetliket nyomtatunk a nézőknek, melyeket a nézőtéri székeken elhelyezve arra kérjük őket egy 011-es emailcím megadásával, hogy: “Segítse ön is munkánkat! Legyen a kritikusunk. Írjon egy pár sort a darabról.”

Márkkal kinyitottuk a laptopot, hogy lássuk mit ír az agg, de olyan falba ütköztünk, amelynél nevetve lecsuktuk a laptop tetejét, nevezetesen a félelmetes Koltai cikkért be kell regisztrálni és 360 HUF-ot kell fizetni, hogy el tudjuk olvasni. Megállapítottuk, hogy ez nem veszélyezteti egy progresszív gondolkodású színtársulat független előadását, melyet az egyik legmenőbb budapesti magánszínházában játszunk, mikor már egy éve is az volt a 011 FESZTIVÁL jelszava, hogy: “MOST A FIATALOK JÁRNAK SZÍNHÁZBA.  És ez nem életkorra vonatkozik. Hanem arra, aki legyen bármilyen agg korú, de friss gondolkodású, megérti, ha a trepljovok új formákat keresnek, új kérdéseket tesznek fel, végigjárják ők is a tévutakat, melyeket évtizedekkel ezelőtt mi is végigjártunk. Ha fiatal vagy és az akarsz maradni, akkor támogatod őket, hadd fejezzék ki álmaikat, vízióikat, és nem eltiporjuk őket, mert ők mi vagyunk, és ha nem akarja fejbelőni magát a darab végére, és mi magunk végzünk vele, akkor nem marad semmi abból, amit mi építettünk, mert fejbelőjük saját magunkat.

A színház nem kétfelé szakadt, hanem millió organikus képződmény dugja ki a fejét, az emberek éheznek a kultúrára és nem kíváncsiak arra, hogy a júliuscézárok szerint ki való és ki nem a magyar színpadokra. A néző maga ítél, és az ő lefordított hüvelykujja nem úgy néz ki vizuálisan, ahogy a legutóbbi CLOSER előadás vastapsoló zsúfolt nézőtere.

Ebben a nagy hajcihőben olyan hisztérikus vélemények jelentek meg, amelyek teljesen elrugaszkodtak a valóságtól. Higgyétek el én KÖZELEBBRŐL látom. (Peter Griffin: Úh, hát kimondta, kimondta a címet! Hogy csinálta?! ) Látom, hogy mi van. Csehov van megint. Trepljov lelőtte a sirályt. Fusson, ki merre lát. A gyávák. A bátrak jöjjenek közelebb. Nézzetek. Kérdezzetek, adjatok tanácsot. Segítsetek. Kommunikáljatok. Jelentkezzetek. Kövessétek a 011 ALKOTÓCSOPORT munkáit, és az oldalukat. És menjetek a Nemzetibe és a Katonába és a harmincéves földessymargitba, és mindenhova és mindent lássatok. És mindenben az alkotás lehetőségét keressétek, ne a rombolásét. Legyetek kíváncsiak és kreatívak és a 22. század van az út végén, nem a 20. Annak vége. Tisztelünk mindenkit, aki minket tisztel. A deklaráns ítéletektől írtózunk. Mindenre nyitottak vagyunk.

Végezetül egy gondolatkísérlet és egy nyílt levél:

Ha én egy menő magánszínház tulajdonosa lennék, és megtudnám, hogy az ügyvezető veri a negatív palávert az egyik lehetséges sikerdarab próbái alatt, majd a közösségi portálokon csüggve ekézi a darab rendezőjét, akkor valószínűleg elgondolkodnék azon, hogy kirúgom. Ha pedig megtudnám, hogy a darab szereplői 48 órával az események után sem kapnak semmilyen tájékoztatást, de még egy rövid telefont sem az esettel kapcsolatban, csupán a sajtóból és a közösségi oldalakon vérengző kommentelőktől, akkor szerintem ki is rúgnám.

Kedves Radnai Márk!

Kivételesen érett gondolkodású, nagyon jó meglátásokkal rendelkező, okos embernek tartalak, olyannak, akire ezen a pályán még nagy jövő vár. Ha az előttünk álló évtizedekben amit közös munkával töltünk majd, mégegyszer ilyen meggondolatlan baromságot teszel, mint ennek a levélnek a megírása, akkor beverem a pofádat.

Szeretettel ölelek mindenkit:

Anger Zsolt

És egy utóirat. Karaktergyilkossággal fenyegetni egy rendezőt, miszerint “elmondom a véleményem a bemutató után történtekről”, körülbelül ugyanolyan bumfordiság, mint egy színikritikust azzal fenyegetni, hogy nem fogja tudni használni a klaviatúrát egy darabig. Arról nem is beszélve, hogy ez pont olyan, mintha el akarnám mondani a véleményemet valakinek a ma reggeli székletéről, pedig nem is voltam ott, amikor kinyomta.

Én láttam KÖZELEBBRŐL. (Úristen! Megint kimondta! )

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top