A Velencei Biennálé politikusabb egy választási kampánynál

fenntartható-identitás

A Velencei Biennálé története több szinten is összefonódott a politikával, hogy mást ne mondjunk a harmincas években maga Mussolini vonta felügyelete alá az összművészeti eseményt. Az idei felhozatal azonban másként politikus. Mielőtt azonban túlbecsülnénk a szerepünket, annyit azért elárulhatunk, hogy nem a hazai pályáztatás körüli botrány (tavaly több hazai alkotó is bojkottálta a pályázatot) fogja felkavarni az állóvizet Velencében.

A pénisz uralma alatt éljük életünket!
Sarah Lucas kiállítása a Velencei Biennálén

Az örmények kapták az Arany Oroszlán-díjat

Az idén ugyanis a háború sújtotta országok képzőművészeti alkotásai, illetve az egymást nem szívlelő nemzetek együttműködése okozza a legnagyobb izgalmat az óriási seregszemlén.

Szomszédunk, Ukrajna például a beszédes című Hope! (Remény) című pavilonnal készült az idei seregszemlére. Ukrajna művészeti projektje természetesen az országban zajló harcokra koncentrál. A kiállítás legizgalmasabb része minden bizonnyal Yevgenia Belorusets fotóinak szabadtéri vetítése. A képek egy a harcok közepén álló bánya dolgozóinak portréi: ők tipikusan azok az emberek, akik egyik oldalon sem állnak, mégis a háború áldozatai. A bányának ráadásul a háborúban is üzemelnie kell. A „Kérlek ne fotózz le! Különben holnap lelőnek” című portrésorozat a háború civil áldozatai előtt tiszteleg.

velencei biennálé

Szimbolikus az is, hogy bár sem Indiának sem Pakisztánnak nincs külön pavilonja az eseményen, a két konfliktusban lévő ország egy-egy művésze (Shilpa Gupta és Rashid Ran) úgy döntött, közös installációval hívja fel az emberek figyelmét az emberek közötti megosztottságra. A My East is Your West (Az én Keletem a te Nyugatod) című projekt videókkal, performanszokkal, fotókkal „beszéli ki” a két ország közötti feszültséget.

velencei biennálé

Pikánsnak ígérkezik ahogy a Biennálén az örmények tömeges kiirtásának 100 éves évfordulója is kontextusba kerül: A török pavilont berendező Sarkis ugyan Törökországban született, de egyik szülője örmény. Becsületére legyen mondva, nem bújt ki az évforduló súlya alól. Ahogy fogalmazott, művének foglalkoznia kell  a – száz év elteltével a török kormány által még mindig – hevesen vitatott történelmi eseménnyel. A törökök például legutóbb amiatt tiltakoztak, mert Ferenc pápa tömegmészárlásnak nevezte a török hadsereg örmények elleni súlyos tettét. Sarkis természetesen nem egy az egyben akar a kérdéssel foglalkozni, hiszen a lélegző szivárványokból álló installáció csak többszörös elvonatkoztatás után utalhat a XX. század egyik legnagyobb szégyenfoltjára.

A Biennálé művészei között azonban van, aki sokkal direktebben fogalmaz meg kritikát. A New York-i művésznő, Patricia Cronin, a XVI. században épült San Gallo templomának oltárait alakította át sajátosan. Mindegyik oltárra női ruhadarabokat halmozott fel, olyan nők ruháit, akik valamilyen erőszak áldozatai lettek. Az egyik oltárra több száz szárit helyezett, ezeket olyan hindu nők viselték, akiket csoportok erőszakoltak meg, majd akasztottak fel egy fára.

velencei biennálé

A második oltáron az érdeklődők a Boko Haram által elrabolt 276 nigériai lány hidzsábjait, azaz fejkendőit láthatják egy kupacban.

Míg a harmadik oltár egy nőket kényszermunkán tartó elmegyógyintézetként működő mosoda női dolgozóitól gyűjtötte be a művész. Várhatóan az egész installáció lesz a Biennálé legfelkavaróbb, legtöbb megütközést keltő része. De egy ekkora jelentőségű eseménytől el is várható az erős, és gondolkodásra sarkalló reflexió a világ kitárgyalatlan vagy megoldatlan problémáira.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!