+ Film

2014 legrosszabb filmjeit keresik

Arany Seprű

Nyilvánosságra hozták Kínában a 2014 legnagyobb csalódását jelentő haza filmeknek járó Arany Seprű díj jelöltjeit. Valamennyien több mint 100 millió jüan (4,5 milliárd forint) jegybevételt értek el a hazájukban – közölte a kétes elismerés ötletének atyja a hétvégén Pekingben.

Nyilvánosságra hozták Kínában a 2014 legnagyobb csalódását jelentő haza filmeknek járó Arany Seprű díj jelöltjeit. Valamennyien több mint 100 millió jüan (4,5 milliárd forint) jegybevételt értek el a hazájukban – közölte a kétes elismerés ötletének atyja a hétvégén Pekingben.

Cseng Csing-szung idén is az interneten, a kínai közösségi média legkülönbözőbb platformjain tette lehetővé a jelölést egy hónapon át. Egyelőre ennek alapján választották ki azt a tíz filmet, amelyekből egy több mint 20 tagú szakmai zsűri dönti el, hogy melyek a legérdemesebbek az Arany Seprűre. A végső eredményt március közepén hirdetik ki.

A filmek közül két kategóriában hirdetnek majd „győztes veszteseket”, de rendezők, forgatókönyvírók, valamint férfi és női főszereplők is számíthatnak a díjra. Cseng, aki egy szakmai lapot is vezet, 2010-ben alapította a díjat. Úgy fogalmazott, hogy a nyilvánosság filmekről szóló visszajelzéseit igyekeznek vele és az internetes közvélemény-kutatás eredményével értékelni. Beszámolt róla, hogy a nagyközönség megfogalmazása szerint tavaly a filmtörténet eddigi „legszégyentelenebb, legkevésbé kreatív és legszörnyűbb” kínálatát vonultatták fel a kínai alkotók.

Cseng azt is elárulta, eddig még egyetlen „jutalmazott” sem vette át az Arany Seprűt, nem úgy, mint neves nemzetközi rokonát, a hollywoodi Arany Málnát.

A tavalyi filmek idei jelöltjei között van például a Hold királyság fehér hajú boszorkánya vagy a Tiny Times 3. Utóbbi több mint 500 millió jüant (22,5 milliárd forint) bevételt ért el. Az ugyancsak a listára felkerült Monkey King (Majomkirály) ennek a dupláját hozta.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top