+ Film

A filmkészítéshez olyan fanatizmus kell, mint a piramisjátékhoz – Feketerigó-interjú

feketerigó

2015 elejére készült el Szombath Máté első játékfilmje, a Feketerigó. A minimális pénzből és önerőből készült film sajtóvetítését múlt héten tartották, a Feketerigóról Szombath Máté rendezőt, illetve Salvatore Giuliano operatőrt kérdeztük.

2015 elejére készült el Szombath Máté első játékfilmje, a Feketerigó.  A minimális pénzből és önerőből készült film sajtóvetítését múlt héten tartották, a Feketerigóról Szombath Máté rendezőt, illetve Salvatore Giuliano operatőrt kérdeztük.

Elöljáróban a filmről: a Feketerigó főszereplője, Kolos (Viktor Balázs) képzőművész-tanoncként tengődik, de sem szakmájában, sem magánéletében nem igazán találja a helyét. Aztán összefut általános iskolai haverjával, az öntörvényű és önpusztító Márkkal (Lugosi Dániel), aki lerángatja Kolost a fővárosi élet mélyebb bugyraiba. Kolos belekóstol az underground zenekarozásba és a drogokba is, ami aztán egyre inkább egy pokoljárásra kezd el hasonlítani.

Nagyjából egy hét telt az első vetítés óta, amit hangsúlyosan tesztnek szántatok. Milyen tapasztalatokat szűrtetek le és terveztek-e még változást a filmben?

Szombath Máté: Kreatív változtatást már nem nagyon tervezek, legfeljebb annyiban, hogy a narrációk közül néhánytól megszabadulok. Annak ellenére, hogy jöttek rá kritikák, én a narrációkat nem akarom teljes egészében kihúzni a filmből, mert van funkciójuk, a főszereplő Kolos világát próbálják tágítani. Azt is sokan mondták, hogy ezek a szövegek túl irodalmiak, de Kolos alapvetően egy értelmiségi srác, csak éppen a filmben egy olyan krízisponton van, amikor nem döntésképes – ezek a szövegek egyébként többnyire a film alapjául szolgáló Musil-novellából vannak összeollózva és átalakítva. Már a kezdetektől fogva szerettem volna, hogy a főszereplőm narráljon, de aztán erről a tanáraim lebeszéltek és csak a vágásnál tértem vissza ehhez az ötlethez, mert akkor már szükségesnek láttam.

Salvatore Giuliano: Technikailag még kellenek változtatások, a számítógépre optimalizált verzió teljesen készen van, és szerintem az ki is néz úgy, mint bármilyen másik film. A mozis verzió még sok tekintetben nem tükrözte azt, amit a filmből ki lehet hozni szerintem, ezen még akarunk dolgozni.

Máté, hogyan találkozott a fejedben Musil és a Feketerigóban látható önpusztító szubkultúra?

Sz. M.: Amikor megtaláltam ezt a novellát, nagyon megfogott benne a gyerekkori barátság, ez egy olyan dolog, amit a végtelenségig lehet fejteni. Emellett tetszett az, hogy a szereplők katolikus-dogmatikus neveltetést kapnak, ami nem ő döntésük. Én is azt tapasztaltam a környezetemben, hogy ha az egyénnek nincs választása, akkor evidens módon tökellenkező irányba megy majd el a személyisége. Musil novelláját az eredeti formájában nem igazán lehetett volna megfilmesíteni, másrészt ahhoz jóval nagyobb költségvetés kellett volna. Akkor kezdtem el gondolkodni azon, hogyan lehet a történetet a jelenkorba átültetni: emiatt a szerkezetet szétbontottam, a két barát az újratalálkozás után nem sztorikat mesél, hanem ezeket együtt kezdik megélni.

A Kopasz Csirke című kisfilmed is a gyerekkorból indít, a Feketerigó szintén.

Sz. M.: A Feketerigóban a punkos züllés tulajdonképpen csak egy eszköz, mert ez az egész inkább a gyerekkori illúzióról szól. Gyerekként elképzeljük azt, hogy milyen lesz majd felnőni és megváltani a világot, de aztán felnőttként az ember rájön arra, hogy az élet sokkal monotonabb és mindenki a saját önző dolgaival foglalkozik. Amellett pedig az embernek ahhoz is fel kell nőnie, hogy nem létezik sem örök barátság, vagy sem életen át tartó szerelem.

A főszereplő Kolos is ezt akarja pótolni, amikor próbál Márkba kapaszkodni?

Sz. M.: Kolos az előző életszakaszában sem volt igazán önmaga és semmivel nem tud igazán mit kezdeni. Mindenféle rációtól mentesen hozza azt a döntést, hogy változásra van szüksége az életében és ennek az eszköze a rigóval való illúziószerű találkozás és ebből felindulva talál ki egy új megoldást az életére, de itt sem tud önmaga lenni.

Készítettél koncertfilmeket és videóklipeket is, úgyhogy az elmúlt években elég sokat voltál zenekarok közelében. Mennyire volt egyértelmű, hogy ezt a világot meg akarod jeleníteni a filmben?

Sz. M.: Amikor elkezdtem átalakítani a Musil-novellát, akkor ezt a világot lőttem be magamnak, így lettek a főszereplő katonákból zenészek. Márk karaktere már készen volt, amikor bevillant a Lugosi Dani (a Dafke zenekar gitáros-énekese) és utána úgy voltam vele, hogy vagy ő lesz Márk, vagy senki.

A kritikák egyöntetűen dicsérték Lugosi Dani színészi játékát, aki a vetítésen viccelődött is azzal, hogy túl sokat nem kellett színészkednie, mert az életben is ilyen. A forgatáson milyen volt vele dolgozni?

S. G.: Minden rendben volt. Ha 20 percig álltunk, akkor ő is állt 20 percig.

Sz. M.: Mondjuk ő nem az a típus, aki bármi miatt is zavartatná magát. Voltak azért olyan jelenetek, ahol azért valóban játszania kellett, vagy mást kellett csinálnia, mint szokott; ott voltak nehezebb pillanatok, de amúgy minden klappolt.

feketerigó

Szombath Máté és Salvatore Giuliano a forgatáson

Tudjátok már, hogy mi lesz a forgalmazással?

Sz. M.: Most még nagyon sok opció között őrlődünk, én mindenképpen szeretném, ha a film szerepelne filmfesztiválokon. Abban volt igazsága az egyik kritikának, hogy a film az önmaga 67 percével nem biztos, hogy mozis forgalmazásra a legalkalmasabb. Vidékre is szeretném vinni a filmet és szerencsére már több vidéki városból is jelezték, hogy várják a filmet.

A stáb hogyan jött össze?

Sz. M.: A stábból nagyon sok embert nem ismertem a forgatás előtt, például a Giulianot is csak köszönőviszonyban voltunk. Sokan jöttek az iskolámból is segíteni, ajánlottak is pár embert, meg én is kerestem stábtagokat. Sokan voltak, akik úgy jöttek el a forgatásra, hogy engem nem ismertek, csak hittek abban, hogy érdemes a Feketerigóban részt venni.

S. G.: A filmkészítéshez kell egy olyan jellegű fanatizmus, mint ami a piramisjátékokhoz is szükséges. Mátéban ez megvolt, odament vadidegen emberekhez és egyre többen lettünk a stábban.

Máté, azért gondolom a következő filmedet már nem szívességi alapon szeretnéd csinálni.

Sz. M.: A Feketerigó azért megtanított arra, hogy pénz nélkül többé nem fogok nagyjátékfilmet készíteni (nevetés). Nemcsak azért, mert nem akarok senkitől szívességet kérni, hanem azért is, mert pénz nélkül egy rendező keze eléggé meg van kötve, ráadásul a résztvevők sem annyira motiváltak. A mostani filmforgatás is azért tartott olyan sokáig, mert a két főszereplőnk valamelyike mindig éppen elfoglalt volt. Ősztől tavaszig Viktor Balázsnak a Színmű volt az élete, Lugosi Dani pedig nyáron folyamatosan fesztiválokon hangosított.

Sok folyamatot tartottál a kezedben a Feketerigó forgatása során. Nem volt ez így sok?

S. G.: Az mondjuk szerencsés, hogy nem Máté kamerázott.

Sz. M.: Egy rendezőnek el is kell tudnia engednie a kamerát, egyszerűen produkciós szinten nem működik az, hogy az ember egyszerre rendezzen, színészt vezessen, fejben tartsa a forgatókönyvet és mellette ezt vizuálisan is lássa. Most még ritkán mentem nagyon messze a kamerától, de szeretném, ha a jövőben csak a kontrollmonitorból látnám a képet. Emellett ugyan nem nagyon szeretek vágni, de most nem mertem volna szívességi alapon másra bízni a vágást.

A film zenéjét a Mayberian Sanskülotts szerezte:

Giuliano, milyen volt Mátéval dolgozni?

S. G.: Úgy lettem a film operatőre, hogy kiderült, hogy mindketten szeretjük a Kasabiant (nevetés). Kezdetben sok mindenben nem értettünk egyet, mert én talán inkább a mainstream vonulatot favorizálom, de a forgatás alatt összecsiszolódtunk annyira, hogy egy közös filmes csapattá lettünk Cineast néven. Alapvetően hasonlóan komponálunk, leszámítva azt, hogy én utálom a nagylátószögezést, Máté meg szereti.

Sz. M.: Giulianoról azt kell tudni, hogy ő is szokott rendezni, de mivel félig olasz, ezért nagyon érzékeny lelkű ember és úgy kell vele bánni a forgatáson, mint egy porcelánbabával (nevetés).

S. G.: Ez nem azért van, mert túlérzékeny lennék, csak azt gondolom, hogy az ember minden körülmények között kommunikáljon normálisan. A külföldi nagyobb forgatásokon is azt tanultam, hogy bárki bármit csinál, azt meg kell köszönni. A film fejben születik, de szeretettel valósul meg – nekem ez a mottóm.

Máté, van már következő nagy terved?

Sz. M.: Terv már van, de még a szinopszisnál tartok egyelőre. Teljesen más műfajban gondolkodon, ez egy romantikus dráma lesz fantasy elemmekkel, pontosabban mitológiai motívumokkal: egy kis hintázás álom és valóság között.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top