+ Ajánló

Ha nem láttál még szépet: Nagyvárosi magány a kifutón – videó

autonóm

Radikális, költői behatolás az anyag mögé, az anyagtalan érték, az érzelmi feltöltés eléréséért.

November 21-én és 22-én egy divatbemutató és a színház/tánc határán helyet foglaló produkciót mutat be a Trafó. Az előadásban szereplő ruhákat Szűcs Edit jelmeztervező alkotta, ő készítette többek közt a Madách Színházban játszott Mamma Mia című előadás kosztümjeit is. Többször elnyerte az év jelmeztervezője díját is. Most az aUTONÓM zÓNA című előadásban különleges anyagokból készített ruhákat, amiket Góbi Rita társulatának táncosai fognak majd megeleveníteni a színpadon. Rajta kívül a MOME textiltervező szakos hallgatóinak munkái is bemutatásra kerülnek.A darabban Esteban De La Torre fogja Korai Zsolt videomunkáit vetíteni, Árvai György, Philipp György és Kopasz Tamás pedig zenélni.

Az aUTONÓM zÓNA a zene, a kép, a mozdulat különleges kapcsolatának dinamikája. Radikális, költői behatolás az anyag mögé, az anyagtalan érték, az érzelmi feltöltés eléréséért. Személyes valóság: egyik oldalán az ellenkultúra, a test kultiválása, a test-közeliség, az alkotói szabadság, a tartalom és forma kutatása áll, másikon pedig a mainstream, az elveszett naivitás, a mesterkéltség, a szerepjátszás világa, az erkölcs, a szenvedés és stigma található.

Az emberi test számomra épp olyan önkifejezésre alkalmas eszköz, mint a festőnek a vászon. A testmaszkok látványvilágával új struktúrát kívánok teremteni, amellyel egymásba záródó világokként képzelhetjük el a szellemet és az anyagot, a testet és a lelket, az álmot és az ébrenlétet, a tudatot és a tudattalant is

– mondja Szűcs Edit.

Az előadás a montázs technikáját alkalmazva beemeli a legfrissebb tervezői generáció egy-egy alkotását, bemutatva, hogy mit jelent „ma” a test beburkolásának gesztusa. A darab technikailag is érdekes, ugyanis a táncosokon fognak egyre nagyobb burokká épülni a kivételes ruhakreációk.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top