+ Zene

Amy Winehouse a Városmajor színpadán

Amy Winheouse a Városmajor színpadán

A Budapesti Nyári Fesztivál záró estjének sztárvendége pedig az idén húsz éves jubileumát ünneplő Cotton Club Singers lesz.

Szeptember 7-én nem csak a swing kedvelőit várják a Városmajori Szabadtéri Színpadon, hanem azokat is, akik szerették a brit soul énekesnő dalait. Szűcs Gabi koncertjén első önálló, Swinging Amy című albumából válogat, amelyen a fiatalon elhunyt énekesnő legismertebb dalai swing átiratban szólalnak meg. Szűcs Gabi elárulta, hogy nagyon közeli érzi magához Amy zenei világát, és bár zenekarával már korábban is átswingesítettek egy-két dalt, ez az első alkalom, hogy programszerűen egy dalszerző köré építenek egy teljes koncertet.

Volt egy kis izgalom bennem, hogy vajon „megadják-e” magukat ezek a dalok a swing, a jazz műfajának…A dalok új értelmet kaptak, így azoknak is nagyon tetszhet, akik nem ismerik Amy munkásságát. Igazi nagy feladat volt, izgalmas munka.

A koncert vendégeiként az énekesnő egykori zenésztársai, Kozma Orsi, László Boldizsár és Fehér Gábor is színpadra lépnek, így öt év után először lép fel újra együtt a Cotton Club Singers eredeti felállása. A két legismertebb dal Amytől négy szólamú vokálban szólal meg az este folyamán.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top