+ Interjú

Jövőre felcsúti stadionnak öltözve megyek a Pride-ra – Andrea Giuliano interjú

Talán nem kell bemutatnom Andrea Giuliano-t, akivel először egy kiállítása kapcsán volt szerencsém beszélgetni. Már akkor is nyíltan beszélt másságáról, majd a Pride-on, papnak öltözve botrányt keltő transzparenssel találkoztam vele újra.

Talán nem kell bemutatnom Andrea Giuliano-t, akivel először egy kiállítása kapcsán volt szerencsém beszélgetni. Már akkor is nyíltan beszélt másságáról, majd a Pride-on, papnak öltözve botrányt keltő transzparenssel találkoztam vele újra. A felvonulás után pár nappal tájékoztatott, hogy vérdíjat tűztek ki a fejére, számtalan halálos fenyegetést kapott, a rendőrségtől azonban nem kapott védelmet. 

Andrea Giuliano a fotókon meztelen, a megnyitón meg majdnem az volt

Giuliano a kiállításon, Fotó: Benedek Leila

Kezdjük az elejéről! Volt egy fantasztikus kiállításod a Kolorban a Pride keretein belül, kicsit provokatív performansszal, de mégis úgy éreztem, azért a művészeteden maradt a hangsúly. Majd a Pride-on papnak öltözve, Nemzeti Érzelmű Fasszopók transzparenssel láthattalak egy kamionon. Másnap a rólad készült felvételek bejárták az internetet és eljutottak az említett Nemzeti Érzelműekhez. Mi történt ezután pontosan?

„Annyi“, hogy azóta nagyon sok olyan ember, aki nagy békés kereszténynek érzi magát halálosan megfenyegetett, Jézusról beszélve zsidóz például. Olyan emberek is megkerestek, akiket még a Jobbik is kirúgott a Parlamentből.

Szóval nyilvánosan is és neked címzett üzenetekben is halálosan megfenyegettek. Szerintem sokakban felmerült a kérdés, hogy miért csináltad ezt? Egy indexes videóban elmondtad, hogy az ő eszközeikkel nyilvánítod ki a véleményed, hogy ha intoleráns idióták az emberek, akkor te is intoleráns idióta módon közlöd a gondolataidat. Nem gondolod, hogy egyrészt pontosan ezzel süllyedtél egy bizonyos szint alá, illetve, ami fontosabb: provokáltál, gerjesztettél.

Számtalanszor próbáltam komolyan beszélni a jobboldal kettős mércéjéről, a durva összefüggéstelenségekről, egyoldalú történelmi elképzelésekről, illetve olyan fajta kereszténységről is, amelybe belefér, hogy buzizzon, zsidózzon, cigányozzon. Tele van a tököm azzal, hogy “mivanmivan te bazdmeg buzi vagy, baszom a szádat, te zsidó cigány” – attitűdű társadalomban élek. Azt gondoltam, ahelyett, hogy kussolnék, felmutatom a középső ujjam, hátha tényleg láthatóbbá válik a probléma, és az emberek elkezdenek erről beszélni.

Forrás: http://deres.tv/

Forrás: http://deres.tv/

Nekem alapvetően pontosan az tetszett a Pride-ban, hogy egészen addig, amíg hozzád elérkeztem, nem találkoztam hasonló jellegű provokációval. Mindenki vidám volt és kedves, táncoltunk, beszélgettünk, mindenki jól érezte magát. Őszintén bevallom, amikor megláttalak, már tudtam, hogy ennek súlyos következményei lesznek, és nem is tetszett, hogy provokálsz. Mit szóltak a Pride szervezők az akciódhoz? (A korábbi interjúnkban említetted, hogy egy képedet pl. nem engedték kiállítani, mert az már túlment bizonyos határokon.)

Őszintén nem az volt a célom, hogy csak engem nézzenek a nácik, a gyűlölködők. Nem is tudhattam, ki milyen jelmezben jön a Pride-ra. Egyáltalán nem baj, hogy neked, vagy másnak nem tetszett ez a fajta provokáció. A célom az volt, hogy kicsit felhívjam arra a figyelmet, hogy semmi köze nem kellene legyen vallásnak, politikai nézetnek egy ember szexuális identitásához, orientációjához. Egyszerűen nem fair, hogy nem járnak egyenlő emberi jogok, olyanok, mint létezés, szerelmi szabadság, vagy szólásszabadság. Az LMBTQ közösség tagjai B-kategóriás polgároknak számítanak, holott ugyanúgy dolgoznak, meg adót fizetnek.

De jól értettem, hogy nem a nemzeti érzelműeket, szóval nem a hazaszeretőket figuráztad ki a transzparenssel, hanem egy bizonyos csoportot: A Nemzeti Érzelmű Motorosokat? Egy szűk csoportot. Ennek nyilván oka volt, valami történt köztetek, igaz?

Hát, aki magyarnak, hazaszeretőnek, politikailag tájékozott embernek érzi magát, és nem tudja, hogy kicsodák a Nemzeti Érzelmű Motorosok, és nem fogja fel a különbséget egy szélsőjobboldali logó és egy nemzeti jelkép között, az inkább ne beszéljen olyan témákról, melyekről fogalma sincs.

Budapest Pride: Együtt a világ ellen

Fotó: Benedek Leila

Talán a plakátod mellett még elmentek volna az emberek, de a pap ruhával együtt már olyanok is felháborodtak, akiknek eddig nem biztos, hogy különösebb gondjuk lett volna a melegekkel. Én azt tapasztaltam, sok fórumon azt olvastam, hogy azok is kikeltek magukból a fotókat látva, akik nem ellenzik a Pride-ot például. Nem gondolod, hogy ezzel pont az ellenkező hatást érted el, mint amit a Pride hivatott lenne kiváltani?

Vannak olyanok, akik szerint úgy kellene mennünk a Pride-ra, hogy csendesen, kordonon belül könyörgünk azért, hogy elfogadjanak. Tessék? SEMMIT sem kell bebizonyítanunk ahhoz, hogy egyenlő jogok járjanak nekünk. Létezünk. A homofóboknak pont ez a baja, semmi más. A Pride-on miattuk kellett lezárni a fél várost, nem miattunk. Miért jó az ha ketrecben vonulunk? Az, hogy erre a kordon mögöttiségre igény van, azt mutatja, hogy a társadalmunk egyre inkább gyűlölködő. Csak említsünk pár egyszerű tényt!

1. A homofób ember szerint nem kellene léteznem, nem tolerál, de létezem, tehát meg kell halnom.

2. Az egyház szerint pedig bűnös vagyok, mert meleg vagyok. A pokolban fogok égni, vagy éppen meg kell gyógyulnom a buziságból, nincs is más lehetőség.

3. A prűd vagy konzervatív szerint nem baj, ha meleg vagyok, de azért ne vigyem le a melegségem az utcára. Tehát ameddig a saját lakásomban, csukott ablakoknál megcsókolom a párom, minden rendben van. Házasságot? Családot? Diszkrimináció-mentes munkahelyet? Egyenlő bánásmódot? Zaklatásmentes mindennapi életet?
Sajnos még mindig mocskos buzik vagyunk. Még jó, hogy nem rózsaszín háromszöggel kell járnunk az utcán.

Ezzel nem akarok és nem is tudok egyetérteni. Nem fogok kompromisszumot kötni. Kell hozzá a cirkusz, hogy lehessen beszélni a témáról? Tessék, itt van. Polgárpukkasztó vagyok?  Azt gondoltam szabad a saját véleményemet kinyilvánítani. Azzal semmi baj nincs, hogy indulavonatoznak, cigányoznak, vagy zaklatják a hajléktalanokat. Teljesen egyoldalú a kommunikáció.

http://deres.tv/20140629/kimondani-az-igazsagot-nem-homofobia-buziparade-megnyitojan-szorolapoztak-hazafiak

http://deres.tv/20140629/kimondani-az-igazsagot-nem-homofobia-buziparade-megnyitojan-szorolapoztak-hazafiak

Kérlek őszintén válaszolj! Megbántad ezt az egészet? Megérte?

Nem bántam meg. Ezzel a provokációval rámutattam a nácik értékrendjére. Amíg az emberek nem kezdenek el beszélni arról, hogy a társadalom, amelyben élnek rasszista, s benne mélyen gyökerező erőszak van, addig megérte ezt csinálnom.

Mi a helyzet most? Ha jól tudom abbamaradtak a fenyegetések. 

Most egy picit csitult a hangulat, azért ez nem azt jelenti, hogy már nincs baj.

Nem félsz-e attól, hogy például ezzel az interjúval most újra felborzolod a kedélyeket? 

Én inkább attól félek, hogy a rendőrség nem fogja ezt komolyan venni. Öszintén nem lennék meglepve, ha a kiderülne, hogy végül semmit sem fog csinálni egy olyan hatóság, ami engem lebuzizott, amikor feljelentést tettem. Elmentem a rendőrségre, megmutattam a fenyegetéseket. A nyomozó, akinek elmondtam a problémámat, átment egy másik helységbe.

Na, meghallgattad a buzit?

– kérdezte tőle az egyik kollégája.

Mit mond az ügyvéded például?

A TASZ (Társaság a Szabadságjogokért- a szerk.) látja el a jogi képviseletemet, nagyon hálás vagyok nekik.

Mit gondolsz, részt veszel jövőre a Pride-on? Ha igen, milyen formában?

Igen. Lehet, hogy felcsúti stadionnak fogok öltözni – ugye az (még) nem nemzeti jelkép?

9 hozzászólás

9 Comments

  1. MHM szerint:

    Kösz a kioktatást hazaszeretetből – a lehető legilletékesebb személytől jött. A válaszok jó részét kitevő, hangzatos bullshitek meg pont arra valóak, hogy kifordítsák őket. Például: „Létezünk. A hungarofóboknak pont ez a baja, semmi más.” Ugyanolyan maszlag, nem? Persze, kurva jól hangzik. Aki pedig nem fogja fel, hogy a „Nemzeti Érzelmű Motorosok” és a „Nemzeti Érzelmű Faszszopók” között pont annyi a különbség, mint az „Italian Pride” és az „Italian Trash” között, „az inkább ne beszéljen olyan témákról, melyekről fogalma sincs.”

    Ez az olcsó, sötét verbális agresszió, sajnos, egyáltalán nem alkalmas arra, hogy a témáról (értsd: a melegek jogairól, sérelmeiről) beszélni lehessen. Ennek apropóján csak egy feltűnési viszketegségben szenvedő, inkompetens provokatőrről lehet beszélni, aki történetesen meleg.

    Egyébként Magyarország kb. háromnegyede keresztény, így a higgadt párbeszéd reményében kifejezetten okos húzás volt papi ruhába öltözve majomkodni. Mondjuk, az ő logikájából kiindulva ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy 7 500 000 magyar ember meggyőződése szerint a melegek a pokolban fognak elégni, mert Isten nem szereti őket. Hát, ez is egy életszemlélet.

  2. bölöni gergő szerint:

    Egyébként Magyarország kb. háromnegyede keresztény… – állítja az MHM jelzés mögött bujkáló ismeretlen. DE VAJON HOGY ÉRTI EZT?
    AZT MEG SE MEREM KÉRDEZNI, HOGY MIT ÉRT „KERESZTÉNY” ALATT? – tán csak nem a sok-sok képmutatót, aki még csak nem is hallott a keresztényi szeretetről, a megbocsátásról, a toleranciáról, az elfogadásról, az odatartott másik arcról, a kőre válasz kenyérről….
    Ne ítélj, hogy ne ítéltess! – ez a kereszténység mércéje!
    AKKOR???? HÁNY KERESZTÉNY VAN EBBEN AZ ORSZÁGBAN?

    • MHM szerint:

      Kedves Bölöni Gergő!

      A valós e-mail címemet megadtam a kommentnél, nyugodtan kérje el a szerkesztőségtől, ha annyira kíváncsi a kilétemre. Amit állítottam, az népszámlálási adat. Vagyis nincs mit érteni vagy nem érteni rajta.

      Nagyon szép, ahogy idézi: „Ne ítélj, hogy ne ítéltess!” Az viszont már nem annyira, amikor a magukat kereszténynek valló embereket többnyire „sok-sok képmutatóként” ítéli meg. Most akkor hogy is van ez?

      De ha már teológiai mélységeket érint, hát íme: „áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket!” Talán ezt tette Andrea Giuliano a kamionon? Talán kenyérrel válaszolt? Talán a másik orcáját tartotta oda?

      Látja, kedves Gergő, ilyen faramuci dolog ez a kettős mérce, pont ezért tanácsos kerülni. Kevesebb elfogultságot és több mosolyt kívánok Önnek.

      MHM

      • bölöni gergő szerint:

        …és ezek még nem is a keresztények meg a keresztyének…

      • bölöni gergő szerint:

        szerintem kicsit belekeveredtünk.
        soha nem állítottam, hogy AG lenne a keresztény ebben a történetben.
        a „keresztényeknek beállított” többség az, aki ítél, felháborodik, és AG fejét követeli.
        pedig, ha komolyan vennék az ön által ideidézett igehelyet – ahogy azt keresztényeknek kellene/illene -, akkor sose lenne jobb alkalom és jobb alany, hogy ála lennedjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket!
        ráadásul szerintem AG nem gyűlöl, nem átkoz – egyszerűen csak rámutat erre az ellentmondásra.
        ha lenne bátorságom magamat kereszténynek vallani (nincsen), akkor én ezt a csávót hívnám meg a Párbeszéd Házába! nyilvános beszélgetésre hívnám, ahol közönség előtt vitázhatna egy jól felkészült pappal.
        mondjuk jelenits-csel.
        kár, hogy „nem vagyok méltó, hogy…”

  3. W_T_R szerint:

    „Magyarországon a 28 év alattiak 15,9 százaléka, míg a 68 év felettiek 40,4 százaléka hisz bizonyos Isten létezésében.”

    http://www.origo.hu/tudomany/20120418-vallasossag-a-vilagban-felmeres-magyarorszag.html

    Ennyit a nagy magyar vallásosságról.

    • MHM szerint:

      Persze, sokféleképpen lehet egy-egy felmérés során kérdést feltenni. Meg cikkből idézni is. Ugyanebben az írásban a kétséget kizáró istenhittel rendelkező emberek aránya Magyarországon 39%. Az ateistáké 23%. Gondolom, akkor a maradék az ingadozó. Egyébként itt is vannak eredmények:

      http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_n%C3%A9pess%C3%A9g%C3%A9nek_vall%C3%A1si_megoszl%C3%A1sa

      Persze, különbség van a között, hogy ki vallja magát kereszténynek, mikor a számlálóbiztos kérdezi, és ki az, aki valóban úgy is él. Ez azonban bármelyik felmérésre igaz. Egyébként, ha csak a mélyen vallásosokat nézzük az Origo-ban megjelent anyag alapján, az is 3 900 000 ember. Vagy azok az emberek nem számítanak?

    • bölöni gergő szerint:

      …és ezek még nem is a keresztények meg a keresztyének…

  4. Wataa szerint:

    Lehet mocskolódni, lehet buzizni meg nácizni.
    AG csoportosítása alapján a 3. csoportba tartozom, gondolom, még az elején illendő leírni, csak a tisztánlátás végett. Van meleg ismerősöm, nem is egy és nem is különösebben érdekel.
    Nekem csak a prideal van bajom. Az embereknek lényegesen kevesebb problémája lenne a melegekkel, ha nem szambáznának át a városon évente kifestve, zászlókkal, némelyik tangában, segget rázva. A homofóbok, konzervatívok stb. nem kíváncsiak erre és ez csak feszültséget gerjeszt. Az egész pride a maga módján egy hatalmas provokáció. Egy esemény melyen a melegek a heterók orra alá dörgölnek mindent. Persze, nem ez a céljuk vele. Értem én. De a cél nem egyenlő az eredménnyel.
    Mellékesen megjegyezném, ha mi tartanánk egy felvonulást, örülnénk annak, hogy mennyire nagyon jó, hogy heterók vagyunk, ünnepeljük meg, vetkőzzünk le, lóbáljunk szászlókat, hogy hetero pride worldwide, az is csak úszitást szülne. Pedig mi csak megünnepeljük azt, hogy nem vagyunk melegek. Az bizony kirekesztés, nácizmus, neofasizmus és még ki tudja mit aggatnának rá. Hungaristák! – mondják majd.
    Visszakanyarodva, a meleg ismerőseim mind normálisan öltözködnek, a munkahelyükön nem ítélik el őket, az utcán nem köpködnek rájuk és nem rekesztik ki őket. Ha az utcán jár két férfi kézenfogva, ez van. Ha az utcán látok két férfit csókolózni, felfordul a gyomrom. Ahogy az emberek nagy részének is.
    Érdemes volna elgondolkodni azon, hogy évek óta, ki okozza a feszültséget.
    ,,-Doktor Úr, Doktor Úr! Nagyon fáj, ha ezt a pontot a kezemen nyomkodom! – Hát ne nyomkodja!”

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top