Archív

Bomba a strandon

Mégsem lettem Buddha, csak egy agyongyötört nőnemű lény, aki ha bombariadó van a strandon, akkor a bomba felé kezd menekülni, nem pedig előle. (Borszéki Boglárka írása)bomba a strandon balaton

Mi? Hogy hagyjam el a strand területét? Ezt most komolyan gondolják? Itt? Bomba? És ha igen? Akkor legjobb lesz, ha összepakolok, vagy nem is pakolok össze, hanem csak megyek, persze nem a kijárat felé, hanem a gyepen, körbe – körbe, hátha tényleg itt van. Elmegyek rálépni, feltéve, hogy taposóakna, ha nem az, semmi esélyem, mert a gyújtózsinórt meggyújtani úgysem fogom, ha kézigránát, a biztosítékot nem húzom ki, hogy aztán magam alá dobjam, ami fizikailag eleve lehetetlen, talán ráállhatnék, de az meg annyira fantáziátlan volna; nem ezt várom magamtól, hogy egy eldobható kézigránátra ráálljak, igazán nem, méltatlan volna. Na, de amennyi méltatlan dolog velem már megtörtént, akár meg is tehetném, tényleg. Csak ha arra gondolok, amikor az azóta már kirúgott pasim lakásán aludtam, ahol egyetlen heverő volt. Én a földön. Elalvás előtt még lejött mellém, szeretkezni, ő így nevezte, de miután visszamászott az ágyra, én már dugásnak hívtam. Valahogy mindig tárgy vagy eszköz lesz belőlem, így érzem. Elfunkcionálódom. Olyan, mintha már az első pillanatban arra keresnék a választ, hogy Mire tudlak használni? Mire tudlak használni? Jó sok mindent kipróbálnak. Engedem. Porszívó, fazék, pénztárca, vasaló, jármű, hangoskönyv, cd-lemez, ileysmi már voltam, na persze, azon kívül. Mégsem lettem Buddha, csak egy agyongyötört nőnemű lény, aki ha bombariadó van a strandon, akkor a bomba felé kezd menekülni, nem pedig előle. Igen, az Isten, meg az ő országa, az is nagyon vonzó, bár amióta újraértelmeztem a pokol fogalmát, a menny is vele együtt szűnt meg, és csak egy végtelen körforgás maradt, amiben én találtam meg a saját funkciómat: a szállító. Abból indultam ki, hogy az Istennek mindene van, kivéve egyetlen dolgot: teste. Nekem viszont, ellentétben vele, van ilyenem, vagyis nem lehet más dolgom, mint elvinnem neki minden olyan információt, amit csak a test által létezve tapasztalhatok meg. Így aztán sok dolgom volt. Az élménygyűjtés feladatának tökéletes ellátása felruházott egyfajta küldetéstudattal, ami csak arra volt jó, hogy azonnal meglássam, mennyi mindentől félek, és ha nem merek beszállni egy tengeralattjáróba, akkor hogyan vihetném el a tenger alatti utazás tapasztalatát az Istennek? Ha nem ugrom ki ejtőernyővel egy repülőgépből, akkor hogyan hordozhatnák az érzékszerveim a zuhanást? És ha nem eszem meg a szalontüdőt, akkor csak az undort tudom neki adni? De ha ma, itt rálépek arra a szarra és szanaszét repíti ezt a receptorfunkciós élőlényt, aki én vagyok, akkor kész, vége a melónak, aztán csak nézek a cserbenhagyott Istenemre, amikor kérdi, hogy miért jöttem ilyen korán. Szóval jobb lesz, ha szépen összehajtogatom a mikiegeres törölközőmet és elindulok a kijárat felé, ahol még veszek egy lángost, agyonfokhagymázom, mert úgysem csókolózom ma már senkivel, vagy legalábbis nem tervezem, aztán megnézek valami szerelmi történetre épülő könnyed vígjátékot, holnap meg elolvasom a Hamvas Scientia sacra-ját.

Illusztráció: Varga György, MTI

librarius ib rendelo
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top