Archív

Megjelent Melinda Nadj Abonji díjnyertes regénye

Melinda

Sok esetben fals, erőltetett mondatszerkezetet használ, amivel egy olyan svájci német nyelvet idéz meg, amely a svájci olvasóknak is idegenül hangzik.

Megjelent a Magvető Kiadónál Melinda Nadj Abonji Galambok röppenek fel című regénye. A vajdasági származású, Svájcban élő magyar szerzőnek ez a második könyve, és megkapta érte a Német és a Svájci Könyvdíjat is 2010-ben – mondta el a könyv szerkesztője, Király Levente az MTI-nek.

Melinda Nadj Abonji (Nagy Abonyi Melinda) a vajdasági Óbecsén született 1968-ban, kisgyerekként került Svájcba. A regényt németül írta, a szöveget Blaschtik Éva ültette át magyarra – fogalmazott a szerkesztő. “Az írónő a szövegben sok magyar szót használ, ezek a német eredetiben is kurzívval vannak szedve” – jegyezte meg Király Levente, aki kitért arra is, hogy a szerző egy sajátos, a bevándorlókra jellemző nyelvezeten írta meg a regényt. “Sok esetben fals, erőltetett mondatszerkezetet használ, amivel egy olyan svájci német nyelvet idéz meg, amely a svájci olvasóknak is idegenül hangzik” – fogalmazott a szerkesztő a fordítás nehézségeiről.

A szerzőről elmondta: egy sokoldalú alkotóról van szó, aki az írás mellett zenél, 2006-ban például lemezt adott ki egy beatboxerrel, ő maga az albumon énekelt és hegedült. “Félig-meddig önéletrajzi, identitáskereső regényről van szó, a történet a főhős, Ildikó kamasz- és felnőttkorának küszöbén kezdődik. Családjával egy kis faluban egy kávézót üzemeltetnek” – ismertette a cselekményt Király Levente. Ildikó végre a saját életét szeretné élni, amit azonban megnehezít, hogy a vajdasági magyar apa uralkodni szeretne a családján – jegyezte meg a szerkesztő, példaként a regény szerelmi szálát említve. Ildikó ugyanis egy szerb fiúval bonyolódik kapcsolatba, amit az apja képtelen elfogadni.

A regény jelenidejét meg-megtörik a könyv mintegy felét kitevő visszaemlékezések. A múltban játszódó cselekményből kiderül, miért és hogyan jött el a család Jugoszláviából. “A regény egy hazalátogatással indul. Egy amerikai kocsival beállítanak a vajdasági magyar faluba egy lakodalomba” – fogalmazott Király Levente, aki szerint a regény legerősebb részeinek a gyönyörű, költői hangvételű visszaemlékezések számítanak.

Mint fogalmazott, a magyar olvasóknak azért lehet érdekes Melinda Nadj Abonji könyve, mert bemutatja, hogyan érezhette magát egy magyar disszidens Svájcban, milyen emlékeket őriz a Vajdaságról, milyen idegenellenesség fogadta őket az új hazájukban. “A kislány szemén át látjuk a vajdasági viszonyokat és lassan összeáll a múlt, hogy miért is kellett elhagyniuk Jugoszláviát” – tette hozzá a szerkesztő, aki szerint figyelemreméltóak a könyvben ábrázolt figurák, különösen az indulatos apáé. “A regény egy nagyon érdekes szituációra épít, hiszen egy eleve kisebbségben élő magyar család új hazába költözik, ahol már délszláv bevándorlónak számítanak” – mutatott rá Király Levente.

A szerkesztő elmondta: Melinda Nadj Abonji április 2-án Magyarországra látogat, a könyv bemutatóját is akkor tartják majd.

Forrás: MTI

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top