Archív

Mihákné macskái

mihkin macski Falu háború után. A mezőn aknavájta kráterek, bombázott házak, sebesülten csellengő gazdátlan jószágok.

Az egyik épségben maradt utcában lakik a hatvanöt éves, pirospozsgás arcú Mihákiné. A púposhátú özvegy kilószámra vásárolja fel a hentesüzlet aprólékait és nyesedékeit. Macskákat tart a padláson.

(Fotó: Révai Sára)

Ha valami nem kedve szerint történik, az incidens után dühében még legalább öt percig hunyorog és civakodik magában.

Amikor elérkezik az etetés ideje, létrán mászik fel a félszáz padláslakóhoz.

– Mit bánom én, ha össze is szartok mindent, de szaporodjatok, és meg ne lógjatok valamilyen rafinált csellel itt nekem.

A szűkös hely ellenére paradicsomi állapotok uralkodnak odafenn. Tökéletes macskaidill; matracok, rongyok kuszaságában élnek, kedvükre sokasodhatnak

Mihákiné, férje spórolt vagyona révén – vagy ki tudja miért -, pompás anyagiakkal rendelkezik, nem koplal, televíziót néz esténként, és a néha odatévedő unokáját is mindig megajándékozza. A gyermek sohasem mehet le a szúrós vegyszerszagot árasztó pinceszobába.

Egy reggelen Mihákiné megeteti macskáit, ő is bekap néhány falatot, azután riadtan néz rá a faliórára.

– Jézusom, húsz perce ki kellett volna nyitnom!

Nyugtalanul vállára teríti saját kötésű kendőjét és kicsoszog az utcára nyíló, külön bejáratú üzlethez.

A boltocska kirakatában csodaszép, foltos, fehér és szürke prémkabátok pompáznak.{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top