Ma, József Attila születésnapján ünnepeljük a Költészet napját. Vagy ahogy a bennfentesek tudják, ma, a Költészet napján született József Attila, ezért neki eleve el volt rendelve. Félretéve a tavaszi tréfát és fölvéve az ünnepi pompát, ez alkalomból Györe Balázs és Kurdy Fehér János friss verseit olvashatják.
Kafka és Rilke a váci Duna-parton[1]
Kiáltvány Bévé ajtajára
A bazaltkőből rakott parton dézsás virágot tol egy kertész.
A túlparton merész, tavaszi erdő. A komp. A nagy víz.
Itt állok, de nem a tér, az idő, ami elnyel. Mennyi csatát, hagytam
Félbe, mennyi energia akadt el, foszlott semmibe. A fenti/lenti égtükörben
Felhők úsznak versenyt dél felé a habokkal.
Egy terhes uszály, ha lehetnék, hogy kipakoljanak valahol
Pest alatt. A látvány arányrésze vagyok. És akinek mondanám,
Hogy miért, mi végre volt, elment, már nem rám figyel.
Riadt sor leszek egy névjegyzékben. Vegyek szalámis zsemlét a büfében?
Ültünk ott, és ott is, forgatom a fejem, hol nem.
Öt kószáló: váci emberek, vagy átutazók. Ötös sorokban
Képzelem el, amint kirakom a kártyát a sors elé, de most ő választ.
A-ból B pontba jutni rövidebb, mint vissza A-ba. Még mindig
Ugyanott állok, nincs erőm, hogy elinduljak. Talán majd valaki
Rám kiált, ember, munkát keres? Kösz, épp dolgozom.[2]
Bár nem mozdulok, de lejjebb a part mentén, tudom, a fűben még
Ott a vágyteli autóm guminyoma. Fölé kerülnek majd egyéb jelek, és
Innen veszem, ha a jósnő visszanézve, hogy mi rémlik, jut eszembe,
A múltamról kérdez. Jing Jang ábra, és a tudattalan kiegyenlítődési törvénye.
Amit nem tudtam, és amit igen. Tépett szerelmi falikárpit.
Vagy szőnyeg. Hónapok óta heverek rajta. Mennyi index,
Lépések, érintések zaja, egy hajszál, nyilván az enyém, ezüstös
És hosszú Duna-szál, kelet-európai változata a szépnek, a győzelem mentes
Beismerésnek. Barackvirág szirmok, és lám végre egy kínai!
A dunakanyari nők elképesztő minősége. Köszönet érte!
Csalódtam? Felemeltem egy betontömböt és odébb vágtam.
Ebben a hajításban telt el a dél, amint a Nap elérte legmagasabb pontját.
Az elmozdított súly helyén, kemény a föld, várja, hogy fellazuljon,
Bevetik, vagy majd gyom nő rajta a kutyák örömére.
Tízezer perc a telefon, és a skype mellett. Megtehetem, hogy elfelejtsem?
Rövidre fogom, mert érzem, a víz a part alá mos egy űrt,
Hová a tartó kövek alattam szédülten bedőlhetnek. Meghívtak az említett
Déli ebédre, de nem mentem, tehát éhes maradtam, most pedig háborog a
Gyomrom, sok a savam. A föld összes elképzelhető kémhatása, minden ok,
Okozat, maga a Véletlen Herceg, amint keveri üstjében a savat.
Közben az uszály kapitánya kikészíti a vámpapírokat. Az ellenőrnő,
Mosolygós családanya, sorolja, mi nem jó, de mégis ráüti a pecsétet.
„Pakolhatnak! Mindig így van, hogy a nyomtatvány felénél rontják el
A kimutatást. Eggyel több, már nem oszt, de ha felszorzom, hogy
Mindig ez van, kicsit elkeserít. Viszlát, szép napot kapitány!”
Egyszerre lépek a vámos nővel, megemelem a kalapom: asszonyom!
Túlélő cowboyként, lóra szállok. Vicces az egész, mégis maró szégyen
Tölt fel, mert a távolban szól egy új hatlövetű, míg én a maradék két golyómmal
Hátat fordítok a víznek. Ez nem a Missouri, más dakoták, és mástól
Félnek, csak a harc maradt a háromszín zászlórúd szegletében.
Egy búcsúmondaton csúszik el a látvány. Az egyik torokzajból lesz a másik.[3]
Nincs tovább. Az erdő a helyén maradt. Most a hátam mögött
Jönnek a Dunához lefelé az őzek. Szelíd szemükben
Pátosz és irónia, a két jóbarát támogatja egymást a
Vadak és a világ közötti résben. Változtasd meg élted!
