Tag Archives: nextfeszt

Ha egy állam komolyan gondolja a kultúra támogatását, az nem így csinálja – Interjú Krusovszky Dénessel

Január 11. és 27. között zajlik a Trafóban a Nextfeszt. A fesztiválon három irodalmi program is helyet kap. Január 14-én a történelem újraírhatóságának kérdéséről zajlik majd beszélgetés, 19-én az irodalom és politika kapcsolata kerül górcső alá, 26-án pedig a pop és kultúra témáját boncolgatják majd fiatal szerzők. A szervezővel, Krusovszky Dénessel beszélgettünk a fesztiválról, de szóba kerültek a díjak, sőt, a KMTG és a magyar kultúrpolitika is.




Hogyan segíti a generációk közötti párbeszédet a Nextfeszt? – Interjú Szabó Györggyel, a Trafó alapítójával

Január 11. és 27. között zajlik majd a Trafó kulturális programsorozata, a Nextfeszt 2017. A fesztivált először 2015-ben rendezték meg azzal a céllal, hogy az Y generáció kevésbé ismert, független alkotóit is bemutassák a magyar közönségnek. A 2017-es Nextfeszt programjában a színház, a tánc, a koncert, a kiállítás és a zene mellett immár az irodalom és film is helyet kapott. Szabó Györggyel, a Trafó alapítójával és menedzser-igazgatójával beszélgettünk a Nextfesztről. Interjú.